Azt hitte, hogy leáldozóban van a szuperhősfilmek csillaga? Tévedett

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. július 21.

Mikrofilm

A Marvel stúdió elnöke egy sor új szuperhősfilmet és folytatást jelentett be.

Egy sor új szuperhősfilmet és folytatást jelentett be a Marvel filmstúdió a San Diegó-i Comic Con szórakoztatóipari vásáron a hétvégén - számolt be a BBC News.

A popkultúra rajongóinak legnagyobb éves találkozóján az egyik legnagyobb meglepetést az a bejelentés okozta, hogy az Oscar-díjas Mahershala Ali játssza majd a vámpírvadász Pengét. Ezt a szerepet korábban Wesley Snipes alakította.

A Marvel stúdió elnöke, Kevin Feige több tucatnyi hollywoodi filmsztár kíséretében beszélt a közönségnek a stúdióban készülő tíz új szuperhősfilmről. Mahershala Ali megjelenését nagy ováció fogadta.

Natalie Portman megerősítette, hogy a negyedik Thor-filmben is szerepelni fog. A Thor: Love and Thunder című produkcióban ismét Jane Fostert játssza, de ezúttal vele lesz Thor pörölyének ereje is. A 2021. november 5-én debütáló filmet Taika Watiti rendezi, Thor szerepében Chris Hemsworth látható.

Az új Marvel-filmek között számoltak be a The Eternals című produkcióról, amelyben Angelina Jolie és Salmy Hayek is szerepel. A Chloé Zhao rendezésében születő film olyan embernek látszó halhatatlan lényekről szól, akiknek különleges képességeik vannak. A produkciót a tervek szerint 2020 novemberétől láthatja majd a közönség a mozikban.

Az első ázsiai amerikai szuperhősfilm, a Shang-Chi and the Legends of the Ten Rings is elkészül a Marvelnél. A főszereplő kungfumestert, Shang-Chit a kanadai színész, Simu Liu alakítja, és a szereposztásban Awkwafina, a Kőgazdag ázsiaiak sztárja is feltűnik. A 2021 februárjában a mozikba kerülő filmet Destin Daniel Cretton rendezi.

Shang-Chi apja kínai, anyja amerikai, a hős csaknem ötven éve jelent meg először a Marvel-képregényekben.

A Marvel a Fekete özvegy című produkcióról is tájékoztatta a rajongókat. A szuperhősfilmet, amelyben Scarlett Johansson játssza Natasha Romanoffot, már egy hónapja forgatják, számos jelenetét Budapesten vettek fel.

Feige a Comic Con színpadán megerősítette, hogy készül a Fekete Párduc 2., A galaxis őrzői 3., a Marvel kapitány 2., és a Fantasztikus négyes is folytatódik. A Doctor Strange folytatását, a Doctor Strange in the Multiverse of Madness című epizódot pedig Scott Derrickson rendezésében, Benedict Cumberbatch főszereplésével 2021 májusától nézheti meg a közönség a mozikban.

MTI

Kapcsolódó:

Belefáradtak a nézők a hollywoodi folytatásfilmekbe

A moziknak a streaming-óriásokkal is meg kell küzdeniük. Az év első felében hat százalékkal kevesebb volt a globális mozis bevétel, mint a tavalyi év azonos időszakában. Elemzők gyanítják, hogy a sok hollywoodi folytatás kifárasztotta a nézőket, ráadásul a moziknak az olyan egyre erősödő streaming-óriásokkal is meg kell küzdeniük a közönségért, mint a Netflix vagy az Amazon.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.