A filmiparban egymást érik a sztereotípiák. A gyermekkori szexuális abúzust feldolgozó vagy az azt érintő fikciós filmek és sorozatok sem mentesek ezektől, sőt, olykor kifejezetten hajlamosak súlyosbítani az áldozatokkal kapcsolatos előítéleteket.
Prostituáltak és drogosok
A Deadpool első részében a főszereplő beleszeret egy prostituált sztriptíztáncosba; hamar kiderül, hogy a nőt szexuálisan zaklatták gyermekkorában. A néző már a film első negyedében egy erős sztereotípiával találkozik: egy olyan nő keresi vetkőzéssel és az utcasarkon a kenyerét, akit korábban molesztáltak.
| ||
A prostituáltakról évszázadok óta asszociálunk piszokra és fertőzésekre, ezért is fontos felismerni annak a problematikus voltát, ha a filmkészítők az egzotikus táncosok és utcalányok (egyébként szintén közhelyes) figuráit a szexuális abúzussal állítják párhuzamba. Hiszen az üzenet így az, hogy törvényen kívüli válik abból, akit abuzáltak kicsiként, és “akit megrontanak, romlottá válik”.
Persze távolról sem ez az egyetlen példa arra, hogy úgy ábrázolják a sztriptíztáncosokat és a szexmunkásokat, mint akiket fiatalon szexuális zaklatás ért és hátrányos helyzetű társadalmi rétegekből, darabjaira hullott családokból érkezett (Titokzatos bőr, Taxisofőr, Hardcore, Mallory szerint a világ, Twin Peaks). Bár az alacsonyabb iskolázottsággal rendelkező családokban kétségkívül gyakoribb az erőszak, de nem feltétlenül bántalmazzák a gyermekeket szexuálisan is. S nem mindenki teszi pénzzé a testét, akit szexuálisan abuzáltak, és nem minden prostituáltat molesztáltak gyermekként.
A George Mason Egyetem felméréséből kiderül, hogy világszerte minden harmadik nőt zaklattak szexuálisan az élete során, és minden negyediket ért 18 éves kora előtt szexuális abúzus. Ez persze közel sem pontos adat, mivel a szexuális visszaélések döntő többségére soha nem derül fény.
A Forrest Gump Jennyje is a túlélők közé tartozik, akit kislányként az apja lelkileg és fizikailag is bántalmazott. Fiatal felnőtt korára beszippantja egy hippi szekta, drogfüggővé válik, és nem bír kilépni egy bántalmazó kapcsolatból. Ezúttal viszonylag precíz képet kaphatunk a trauma túlélőiről, hiszen az áldozatok hajlamosabbak olyan párkapcsolati sémát követni, melyben újratermelődnek az őket ért megaláztatások.
| ||
Ez közel sem csupán a molesztálást megtapasztalt emberekre lehet igaz, de bárkire, aki bántalmazó szülővel nőtt fel. Bár a szektavezérek gyakorta olyan egyéneket nyernek meg maguknak, akik jellemzően nem kaptak elég szeretetet, lelki támogatást kiskorukban, és emiatt emocionális biztonságra vágynak (lásd: Manson-lányok), ezúttal is csalóka lenne azt a következtetést levonni, hogy a Jenny traumáját magukkal cipelő egyének szükségszerűen akaratgyengék és könnyen manipulálhatók lennének.
Őrültek és gyilkosok
A Patrick Melrose, hasonlóan a Forrest Gumphoz, életszakaszok szerint mutatja be egy traumatizált gyermek felnőtté válását. A sorozat felhívja a figyelmet arra, hogy nemcsak lányok, hanem fiúk is eshetnek szexuális ragadozók áldozatául, valamint arra, hogy a fenyegetés a szűk családi kör felől is érkezhet.
Az Edward St Aubyn autobiográfiai igényű regénysorozatából készült adaptáció kétségkívül erősíti a sztereotípiákat, mégsem süthető rá, hogy kizárólag valótlanságot állít. A történet szerint a kis Patricket rendszeresen megerőszakolta az apja, aminek hatására huszonéves korára skizofrénia, nárcisztikus személyiségzavar, depresszió, valamint súlyos drog- és alkoholfüggőség alakult ki nála.
| ||
A sorozat azt sugallja, hogy a gyermekkori szexuális abúzus traumája elkerülhetetlenül súlyos mentális betegséghez vezet. Az efféle, gyermekkorban elszenvedett trauma valóban hatással lehet a mentális egészségre, az agyi működésre, ám közel sem tipikus, hogy olyan szélsőséges viselkedési formát alakítana ki, mint Melrose esetében.
A szexuális abúzust átélt gyermekek körében nagyobb eséllyel ütheti fel a fejét depresszió, szorongás, poszttraumás stressz szindróma, étkezési zavar és függőség. Bizonyított, hogy a trauma és a gyenge mentális egészség, a pszichopatológia összefüggenek, ugyanakkor csak nemrég kezdték el specifikusan vizsgálni, hogy a gyermekkori szexuális abúzus (CSA) összefügghet a skizofrénia megjelenésével.
Egy új-zélandi kutatócsoport eredményei szerint a fiatal korban elszenvedett szexuális abúzus valóban okozója lehet a skizofréniának és a hallucinációknak, ugyanakkor azt is leszögezték, hogy nem lehet ezekből egyértelmű, végső következtetéseket levonni.
Egyes hollywoodi filmek alkotói ráadásul bűncselekmények elkövetőiként ábrázolják a CSA áldozatait. Így például a Pokoli lecke és a Született gyilkosok szereplőit, akik felnőtt korukra gyilkosként végzik. Igaz, előbbiben pozitív példát is látunk az erkölcsös ügyvéd és az újságíró személyében.
| ||
A The End of the F***ing World című sorozat a “rape and revenge” műfaj szokványos jegyeit hozza: a két kamasz, aki nem találja a helyét a világban, molesztálás (és majdnem erőszak) áldozatául esik, és (többek között) ez gyilkossá és tettestárssá teszi őket. Az a benyomásunk támad, mintha a felnőttek romlott világából kínkeservesen kitörni vágyó gyermekeknek állítanának ezzel emléket a készítők, ahol mégis meglakolnak a “rosszak”.
Egy új #metoo a megoldás?
A CSA témakörét érintő hollywoodi filmek és sorozatok egy komolyabb hányada vészesen negatív képet fest a gyermekkori szexuális zaklatás áldozatairól, sok esetben nem az elkövetőket, hanem az áldozatokat kriminalizálva.
Ennek folyományaként pedig legitimálják a bűntudatukat, és azt sulykolják a túlélőkbe, hogy nem lehet rendes életük. Ugyanakkor azt, hogy milyen káros következményekkel járhat egy gyermek jövőjére nézve a molesztálás, szintén felvázolják, és szerencsére bizonyos esetekben nem is rugaszkodnak el drasztikusan a valóságtól.
Ennek ellenére kijelenthető, hogy jelenleg meglepően kevés az olyan hollywoodi film, mely a szexuális abúzus túlélőjét úgy mutatná be, mint egy normális embert, aki nincs tragikus sorsra ítélve. Felmerül persze a kérdés, mennyire lehet számon kérni a gyakran sztereotípiákból építkező hollywoodi filmeken a gyermekkori abúzus következményeinek esetenként túlzó, színpadias megjelenítését.
Így csak reménykedhetünk abban, hogy miként a #metoo hatására is egyre több erős és éles eszű nőalak válik a forgatókönyvek szerves elemévé, úgy a gyermekkori abúzus rendszerint degradáló filmes toposzai is fakulnak a közeljövőben.
