Anyu, anyu, hogy csinálják a svédek? Nos, kislányom, először is vegyél egy svédet, vagy ha van, hát kettőt. Esetleg egy norvégot. Stieg Larsson örökségének jog szerint eljáró kifosztói (nemcsak Hollywood, hanem a Millennium-trilógia jogainak örökösei és az újabb regények bérírói) egyedül erre, a kiskorukban hallott anyai világmagyarázatra építik a tetovált lány piaci utóéletét: vegyél egy svédet! Ez is valami, a skandináv krimik magyar másolóinak például még egy svédre sem telik, hát még egy norvégra, jó látni, hogy az amcsik azért ügyelnek a részletekre. Ki ne emlékezne Jo Nesbø Hóemberének Scorsese által is megszentelt filmváltozatára; ebben még a hó is hamisan szitált, de egy svéd mellékszereplőt (meg egy dánt) azért csak sikerült találni – igaz, hogy ez egy norvég sztori, de kicsire nem adunk. David Fincher is inkább csak pufidzsekis turistaként arcoskodott a svéd díszletek között, amikor a Salander lánnyal kezdett, de legalább volt nála Stockholm-térkép. Az Ami nem öl meg készítőit viszont tényleg nem érdekelte más, mint hogy az elmúlt évek nagy svéd sikereinek arcait (a Borg/McEnroe Borgját és A négyzet főszereplőjét) paprikajancsiként a sarokba állítsák, miközben valaki azt az instrukciót adta a mindenben nagyon tehetséges brit Claire Foy-nak, hogy miközben motorozik, nézzen morózusan. Már amikor nincs rajta sisak. Ha rajta van, akkor nem kell. Van emellett levágott orr és robbanás a filmben, csak Larsson szelleme sehol. A svéd, akinek nyoma veszett – tökéletes cím lehetett volna, de a Sjöwall–Wahlöö-páros és Bacsó Péter már lefoglalták.
Forgalmazza az InterCom
