Az egész internet azt találgatja, ki szólt be a Dűne sztárjának

  • narancs.hu
  • 2024. március 2.

Mikrofilm

Rebecca Ferguson kitálalt arról, hogy egy színész pokollá tette az életét egy korábbi forgatáson – de nevet nem mondott.

Már itthon is látható a mozikban az év egyik legjobban várt filmje, a Dűne második része. Egyik női főszereplője, Rebecca Ferguson remek ívet fut mostanában: tavaly az év egyik legjobb sorozatában (A siló) és Tom Cruise legújabb világmegmentésében (Mission: Impossible: Leszámolás – Első rész) is játszott, így jelenleg az egyik legfelkapottabb sztárnak számít.

Nem mindig volt ez azonban így. A Dűne sajtókörútjának részeként adott egyik interjúban elárulta, hogy egy korábbi forgatáson az egyik szereplőtársa valósággal pokollá tette az életét. „Emlékszem, volt egy pillanat amikor ez az ember annyira bizonytalanná, annyira dühössé vált, mert egyszerűen nem tudta eljátszani a jelenetet. Azt hiszem sebezhetőnek tűnhettem és kényelmetlenül éreztem magam, ő pedig elkezdett velem ordítozni. De mivel ez a személy volt a főszereplő, az első a híváslistán, nem volt semmiféle biztonsági hálóm. Senki nem állt mögém. Egyszerűen sírva elsétáltam. Ez az ember az egész stáb előtt rám nézett és azt mondta: »Te nevezett magad színésznek? Ezzel kell együtt dolgoznom? Mi ez?« Én pedig csak álltam ott, alig kaptam levegőt” – idézte fel az esetet.

Másnapra viszont erőt gyűjtött, odalépett az illetőhöz, és egyszerűen elküldte melegebb éghajlatra – mire a producerek leteremtették, hogy nem tehet így az elsőszámú sztárral. Erre Ferguson azt felelte hogy oké, de akkor innentől csak a másik szereplő hátának játszik. A színésznőre az eset olyan nagy hatással volt, hogy még visszaemlékezve is felizgatta magát rajta; viszont azóta, hogy így kiállt magáért, soha nem fordult elő többet, hogy sírva távozott volna egy forgatásról.

A virálissá váló interjú után az internet persze azonnal nyomozásba kezdett: sorra vették Ferguson előző filmjeit és azoknak elsőszámú sztárjait hogy kiderítsék, ki az a bizonyos „idióta szereplőtárs”. Néhány lehetséges jelöltet hamar kihúztak a listáról: a világ legjobban fizetett színésze, Dwayne ’The Rock’ Johnson egója ugyan legendásan nagy, ám ezúttal az X-en hamar színésztársa védelmére sietett, akivel még a 2014-es Herkulesben szerepelt együtt. „Rebecca a mennyből érkezett őrangyalom volt a forgatáson. Szeretem ezt a nőt. Én is tudni szeretném, ki tette ezt vele” – fogalmazott tweetjében.

Két további világsztárt maga Ferguson zárt ki: nem Hugh Jackman volt az, akivel A legnagyobb showmanben és az Új életben is játszott, és persze nem is Tom Cruise a Mission: Impossible-ből. A színésznő együtt szerepelt Emily Blunttal A lány a vonatonban, ám több interjúban is dicsérte őt és elismerően beszélt róla. Mivel Ferguson jó pár szuperprodukcióban szerepelt már, jelöltek akadnak így is bőven: Ewan McGregor az Álom doktorból, Chris Hemsworth a Men in Black: Sötét zsaruk a Föld körülből, Michael Fasssbender A hóemberből, a néha bizarrul viselkedő Jake Gyllenhaal az Életből. Ott van még a Florence Foster Jenkins, amelynek legnagyobb sztárja ugyan Meryl Streep volt, de nehezen elképzelhető, hogy Ferguson őt küldte el a francba a viselkedése miatt. A film másik főszereplőjéről, Hugh Grantről azonban már hihetőbb a történet. Grant régóta ismert borzalmas modoráról és megkérdőjelezhető viselkedéséről: a tavalyi Oscaron egy riportert hozott kellemetlen helyzetbe, a The Daily Show nevű talkshow régi-új vezetője, Jon Stewart pedig a valaha volt legborzalmasabb vendégének nevezte őt. De tavaly maga Grant vallotta be, hogy Dungeons and Dragons: Betyárbecsület forgatásán is elvesztette a türelmét egy nővel szemben, akiről kiderült, hogy csak egy kiskorú lány kísérője volt.  

Ugyanerre, vagyis Hugh Grant-re jutott az egyik népszerű filmes TikTok-oldal nyomozása is. Könnyen lehet azonban, hogy soha nem tudjuk meg, ki miatt bukott ki a Dűne sztárja.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.