Bud Spencer a tévében: magyar dokumentumfilm mutatja be Carlo Pedersoli életét

  • G. M.
  • 2018. november 20.

Mikrofilm

Családi felvételek és archív anyagok színesítik a filmet.

Piedone nyomában címmel mutatja be pénteken a Bud Spencer filmszínész életéről szóló portréfilmet az M5.

A több mint négy éven át, négy országban és negyvenöt közreműködővel forgatott alkotás amellett, hogy egy legendás színész életművét tárja a nézők elé, egy kivételes személyiség eddig kevésbé ismert arcát is bemutatja. A filmben egykori sportolótársai, színész kollégái, barátai és családtagjai mesélnek Bud Spancerről – olvasható az MTVA Sajtó Osztályának közleményében.

A filmben eddig soha nem látott archív anyagok, családi felvételek és fotók mesélnek róla a jól ismert filmrészletek mellett, de Bud Spencer római lakása és hétvégi nyaralója is megjelenik majd. Hatvan év után ez az első portréfilm, amely Bud Spencer teljes életét feldolgozza és azt az arcát mutatja be, amelyet az emberek nem ismerhettek a filmjeiből.

előzetes Piedone nyomában

Uploaded by None on 2018-11-09.

A Magyar Média Mecenatúra Program által támogatott alkotást Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban és Magyarországon forgatták, 55 perces, rövidített változata pénteken 21 óra 55 perctől lesz látható az M5-ön.

A két éve elhunyt Bud Spencerrel még 2014-ben készített interjút a Narancs, ezt itt tudják elolvasni:

Családlátogatáson Bud Spencernél

Bud Spencer nem vetkőzött le Fellininek, de befenyítette Lee van Cleefet - holnap megjelenő lapszámunkból kiderül, hogy miért. Most a nagy találkozás részletei következnek, kedves feleséggel, Sztálinnal, a lakájjal és a dalra fakadó törékeny óriással.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.