Az interjú eredetileg a hetilapunk 2018. október 18-i számában jelent meg (30. évf. 42. sz.)
Magyar Narancs: A befejező évadban azt járják körül, hogy az okostelefonok hogyan hatnak a korábban elzárt közösségekre, a Srí Lanka-i veddáktól a tibeti szerzetesekig. Nehéz nem észrevenni az iróniát abban, hogy épp akkor rúgta ki önöket a köztévé, miközben maguk is egy kis elzárt közösséget alkotva kikapcsolt mobiltelefonokkal repültek New York felé.
S. Takács András: A sors további iróniája, hogy épp az INPUT-ra, a közszolgálati tartalmak nemzetközi fesztiváljára igyekeztünk, amelyen az On the Spotegyetlen magyar műsorként vett részt. Az amszterdami átszálláskor még megnéztük az internetet, akkor még nem voltunk kirúgva, legalábbis nem tudtunk róla, aztán New Yorkig nem volt netünk.
Cseke Eszter: Leszálltunk mit sem sejtve, beestünk hullafáradtan a brooklyni szállásunkra, ahol a főszerkesztőnk, Horváth Kata az orrunk alá dugta a telefonját, hogy olvastuk-e a híreket. És akkor Uj Péter neve alatt a 444 cikkében elolvastuk, hogy nem tartanak többé igényt ránk, a kilencedik évaddal véget ér a sorozat a Duna Televízión. Utána bekapcsoltuk a mobiljainkat, és láttuk, hogy nem médiahackről van szó, ott várt a hivatalos e-mail is. Nincs ebben semmi különös, ahogy a magyar médiában ki szokták rúgni az embereket, abba a sorba ez szépen beleillett. Tegnap jött ki a hír a bulvárban, hogy Vitray Tamásnak meg sem mondták, hogy nem lesz folytatása a műsorának a Digi Sportnál. Emlékszem, Bárdos András és Máté Kriszta a sminkben tudta meg a Tv2-nél, hogy aznaptól vagy másnaptól már nem kell. Egyáltalán nem kirívó eset a miénk.
MN: A kirúgásukkal mennyi pénzt takarít meg a köztévé?
Cseke Eszter: Nem spórol, hiszen azt írták a közleményben, aminél többet mi sem tudunk, hogy szeretnék betölteni az általunk hagyott űrt, és inkább a közép-, kelet- és dél-európai kisebbségek sorsával szeretnének foglalkozni. A világ megváltozott, és e megváltozott világban nem arra kell tekingetni, amerre az On the Spot tette. Legalábbis mi így értelmeztük az üzenetet.
S. Takács András: Nem voltunk alkalmazottak, nem voltunk házon belül soha, szívük joga azt mondani, hogy többé nem kérnek belőlünk. Nyilván akkor és ott ez gyomron vágott minket, de másnap kötöttünk egy fogadást, hogy mennyi idő múlva fogjuk úgy érezni, hogy milyen jó, hogy ez így történt.
Cseke Eszter: András volt a pesszimistább, ő két évet mondott, én egyet. Most öt hónap telt el, de már rég nincs gyomorgörcs.
S. Takács András: A hír megjelenését követő 48 órában öt televízió jelentkezett, hogy üljünk le beszélgetni. Ebből négy így vagy úgy külföldi tulajdonú, de Magyarországon is van csatornájuk. Folynak a tárgyalások, és 2021-ig vannak ajánlataink.
MN: Mennyibe kerültek a köztévének?
S. Takács András: Nem titok, már csak azért sem, mert legnagyobb örömünkre, és ezt őszintén mondom, az Átlátszón hosszú idő óta fent van a szerződésünk sok más köztévés szerződéssel együtt.
Cseke Eszter: Tízmillió per epizód. Ennyibe kerültünk. Az elmúlt két évben már csak nyolc epizódot gyártottunk évadonként. Szégyen, nem szégyen, ennyit tudtunk jó szívvel vállalni.
S. Takács András: Hülyének is néztek emiatt, hogy lealkudtuk a tízet nyolcra. De mi egy manufaktúra vagyunk, nem egy gyár.
| ||
MN: Mennyibe kerül ma a nemzetközi piacon egy doku epizód?
Cseke Eszter: Nemzetközi viszonylatban a 10 millió forint rendkívül alacsony ár. A hazai mezőnyben egy olyan epizód kerül ennyibe, ami földrajzilag valahol a közelben játszódik, és nem kell a világ végére utazni érte. Szerintünk ez egy nagyon méltányos ár volt.
S. Takács András: Ha lenne egy köztévém, biztos erre költeném. Jobb fesztiválokon be kell írni, hogy mennyi a büdzséd; a miénk láttán gyakori volt a hitetlenkedés, könnyű volt ezzel az összeggel megnevettetni a külföldi kollégákat, az NBC vagy az ABC producereit, akikkel egy kategóriában voltunk díjra jelölve.
MN: A forgatások során előfordult, hogy már a végcélnál tartottak, amikor szembe találták magukat egy épp távozó külföldi stábbal?
Cseke Eszter: Háborús övezetekben gyakran váltották egymást a stábok. Gázában biztos volt ilyen.
S. Takács András: Ez az indonéziai Pápua tartományban, az esőerdőben is megesett velünk. Merő véletlen, de egyszer ugyanazon korowai törzs ugyanazon klánjának ugyanazon családját kerestük fel, mint pár évvel korábban a BBC.
Cseke Eszter: A korowaiokról az antropológusok, de lehet, hogy csak a National Geographic azt állította, hogy valaha a fák koronájába épített faházakban éltek, akár 30-35 méter magasan.
S. Takács András: Az elénk táruló látvány azonban ennél szerényebb volt; láttuk, hogy olyan három méter magasan élnek, ez bőven elég, hogy a kéretlen állatlátogatóktól megvédjék a gyerekeiket. Emberöltők óta nem élnek már magas házakban, de a BBC jó pénzért építtetett velük egy ilyet, és le is adták, ahogy az anyaszült meztelen őslakosok másznak a magasba, hogy beköltözzenek. Ott tornyosult az a magas ház, mondták is a törzs tagjai, hogy azt az angol tévének építették. Készségesen felajánlották, hogy ha akarjuk, és fizetünk érte több ezer eurót, nekünk is építenek egyet.
Cseke Eszter: Soha nem vetemednénk ilyesmire.
S. Takács András: Amikor megjelentünk, meztelenül fogadtak minket, de hamar kiderült, hogy csak azért, mert úgy tudták, fehér filmesnek le kell vetkőzni. Mondtuk, hogy nyugodtan vegyék vissza a ruháikat.
MN: Rejtő Jenőt idéző helyzet.
Cseke Eszter: Abszolút. Előkerültek az egyébként nagy becsben tartott kopott pólóik. De azért elég nagy csalódás volt. Két napot repültünk, két napot hajóztunk, utána jött a gyaloglás, azt hittük, soha nem voltunk még ennyire elzárt helyen, és akkor kiderül, hogy a szép magas házat az előző tévéstábnak építették.
S. Takács András: Gondolom, a BBC is csalódott, ezért is mondhatták, hogy na, gyerekek, ez így nem fog menni, akkor ruhát le, házat föl. Amikor bemutatták a filmünket, a brit Private Eye nevű lap közölt egy cikket, amiben összehasonlították a mi epizódunkat a BBC filmjével. A Daily Mail újságírójától tudjuk, hogy a BBC perrel fenyegetőzött, hogy márpedig ezt ne írja meg senki, nem akarták, hogy kiderüljön a turpisság. Öt évvel később, azaz csak idén kértek bocsánatot, miután egy brit stáb is felfedezte ugyanezt. Le is vették a Netflixről a sorozatot.
MN: Az egyébként belefér, hogy fizessenek egy interjúalanynak? Említették, hogy a Diktátorok gyermekei című sorozatuk készítésekor Pablo Escobar fiával is szerettek volna interjúzni, de sok ezer dollárt kért az interjúért, ami ezért meghiúsult.
Cseke Eszter: Az összegre már nem emlékszem, de nagyon sok volt.
MN: Mi az, ami még belefér?
S. Takács András: Nem szoktunk interjúalanynak fizetni, mert hol válik el egymástól, hogy az idejéért fizetsz, vagy azért, hogy azt mondja, amit? Egyébként sem Ferenc pápa, sem a dalai láma, sem Bill Clinton nem kért pénzt.
Cseke Eszter: Adományt viszont utólag szoktunk adni. Ha egy nehéz anyagi helyzetben lévő családnál vagy közösségnél járunk, akkor természetesen próbálunk segíteni.
MN: A köztévétől való kirúgás után az On the Spot jogai önöknél maradtak?
S. Takács András: Az On the Spot neve, a brand, a formátum mind nálunk maradt.
Cseke Eszter: On the Spotot bárhol bármikor csinálhatunk.
MN: Az elmúlt kilenc évad terméséből melyik filmjük volt a legkapósabb külföldön?
Cseke Eszter: A Diktátorok gyermekei sorozat. Egy német céggel koprodukciós szerződést kötöttünk, velük fejlesztettük tovább a szériát. A Bettina Göringről szóló epizódot újra is forgattuk, hiszen Bettina nem beszélhetett angolul a német tévében, fel kellett venni mindent németül újra. Azt azért sikerült a német partnernél kisírnunk, hogy néhány megismételhetetlen jelenet benne maradhasson a német verzióban, például amikor Bettinát elvittük Göring egykori palotájának a maradványaihoz Carinhallba; mára az egészet benőtte az erdő, alig maradt valami látnivaló. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Bettinát láthatóan irritálni kezdte a történet. Innen kezdve a sorozat önálló életet él, például a ZDF is adta a filmet. Csak utólag tudtuk meg, amikor Bettina elküldte a Die Weltben megjelent kritikát. Még sok más külföldi csatornán vetítették, megvette például a National Geographic, a Deutsche Welle, a Spiegel TV is. Szeretnénk még hasonlót csinálni. És nemcsak sorozatban gondolkodni, hanem egy-egy filmre szentelni hosszabb időt.
MN: Gondolom, nemcsak a szűken vett dokumentumfilmes piacot ismerik jól, hanem a magyar köztévét is, ahová éveken át műsort gyártottak, és amiből évek óta a kormánypropaganda folyik. Rendszerint azzal szokták az erre vonatkozó kérdést megválaszolni a kormány szolgálatába állított médiumokban szereplő, de a propagandával nem feltétlenül azonosuló műsorkészítők, hogy ők csak a saját műsorukért felelnek. Az, hogy mi megy a Híradóban vagy a Tényekben, az nem az ő felelősségük. Ezt elfogadható álláspontnak tartják?
S. Takács András: Mi sosem titkoltuk, hogy a menekülthelyzet emberi aspektusairól biztosan másképp gondolkodunk, mint amit a kormány sulykol. Ez a műsorból is jól látszott, hogy mást ne mondjak, 2015 szeptemberében a születésről szóló évadunk nyitófilmjében a legnagyobb közel-keleti szír menekülttáborban egy mobilklinikán született meg a főszereplőnk. Egy órát töltöttek a Duna Televízió nézői egy szír menekültcsaláddal, miközben a tetőfokára hágott az európai menekültválság. Anno a Heti Válasz kérdezett meg minket erről, el is mondtuk nekik azt a nehéz dilemmát, hogy miközben meg akarjuk védeni a keresztény Európát, szembemegyünk alapvető keresztény értékeinkkel. Nekünk erről volt véleményünk, mondtuk is, de soha nem származott gondunk belőle a tévében.
Cseke Eszter: A munkánkban nem kellett soha kompromisszumot kötnünk, a munkánk pedig, azt hiszem, önmagáért beszél. Ennél közszolgálatibb tartalmat szerintem soha nem fogunk gyártani.
S. Takács András: Az elmúlt hét évben még csak próbálkozás sem történt a tévé részéről, hogy befolyásoljanak.
MN: Akkor nem is éreznek a kirúgásuk mögött politikai indítékot?
S. Takács András: Hát, nem.
Cseke Eszter: Nagyon meg lennék lepődve. Hét évig gyártottunk nekik műsort. Nem tudom.
MN: Van a kirúgásuknak egy olyan olvasata, hogy azt a fajta műsorkészítői szabadságot, amit élveztek, ma már nem tolerálja a rendszer. Ahogy például Heti Válasz sincs már.
Cseke Eszter: Nekünk erre senki nem adott magyarázatot a televíziótól.
MN: Eléggé tisztogatás jellege volt, ahogy kitették a szűrüket.
Cseke Eszter: A módja valóban rendkívül furcsa volt. Rosszul is esett, nem értettük, hogy hét év közös munka és nemzetközi siker után miért nem lehet ezt másképpen a tudtunkra adni.
MN: Ha valós szakmai okokról lett volna szó, azt csak meg tudták volna beszélni önökkel, nem? Hogy mostantól mást szeretne a tévé, csinálhatnák akár önök is…
Cseke Eszter: Én tényleg nem gondolom, hogy politikai mumusok lennénk, akiktől meg kellett szabadulni. Ezen persze el lehet gondolkodni, ki tudja, végül is ez sem kizárt. Mindenesetre velünk nem közöltek semmit.
S. Takács András: Visszatérve az eredeti kérdéshez, szerintem nagyon nagy különbség van aközött, hogy te a csatorna arca vagy napi, heti műsorvezetőként, vagy egy dokumentumfilmes műhely, amely évi 8-10 filmet szállít be a késő esti műsorsávba. Olyan filmeket, amik láthatók aztán szerte a világon. A kettő szerintem nem összehasonlítható.
MN: Dönthettek volna úgy is az elmúlt években, hogy oda viszik az On the Spotot, ahol nincs propaganda.
Cseke Eszter: Mi nyolc évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy nagyon fontos, hogy ezek a történetek a Duna Televízió nézőihez is megérkezzenek. Ezekben a sztorikban ott van az érzékenyítés lehetősége, és ez sokkal fontosabb.
S. Takács András: Ma is úgy gondolom, hogy ennek a műsornak a mindenkori köztévén a helye. Egyébként mihelyst firtatni kezded a legnagyobb külföldi csatornák tulajdonosi körét, ahol a filmjeink mentek, nem leszel túlzottan feldobva, gondoljunk csak a National Geographicot a Foxon keresztül tulajdonló Rupert Murdochra vagy az Al Jazeera English tulajdonosára, a katari sejkre, akit időről időre megvádolnak a terrorizmus támogatásával. A világ dokumentumfilmesei pedig, köztük mi is, sorban állnak, hogy ezekre a csatornákra filmeket készíthessenek, mert így juthatnak el a közönséghez.
MN: Ha holnap felkínálnák, hogy megüresedett a Tények előtt vagy után a Tv2-n a műsorsáv, csináljanak oda műsort, azon elgondolkodnának?
S. Takács András: Én nem.
Cseke Eszter: Te sem?
S. Takács András: Nem.
Cseke Eszter: Én sem.
S. Takács András: Mi nem tudunk heti vagy napi műsort gyártani, márpedig a nagy kereskedelmi tévéknek az kell. És nem akarunk egyik csatornának sem az arcai lenni.
MN: Említették egykori tanárukat, Vitray Tamást, akit szintén nemrég rúgtak ki a csatornájától. Vele még csak nem is közölték a műsora megszüntetésének tényét. Mester és tanítványai, ha vélhetően más-más okból is, de hasonló helyzetben találták magukat.
Cseke Eszter: Szerintem ő sokkal, de sokkal méltatlanabb helyzetben van. Nem is lehet az övét a mi esetünkkel összehasonlítani. Ő a magyar televíziózás atyja, mi meg egy dokumentumfilmes produkció vagyunk.
S. Takács András: Folyamatos kapcsolatban vagyunk egymással, ez egy mester-tanítvány viszony. Ő végig követte, mi történik velünk, és mi is, hogy mi történik vele. A két dolog egy szerencsétlen, véletlen egybeesés.
MN: Amikor önöket kitették, kaptak a mesterüktől tanácsot?
S. Takács András: Sokat beszélgettünk. Már korábban is mondta nekünk, hogy váltsunk, jót fog nekünk tenni, ha máshol és máshogy próbálunk szerencsét. Azt tanácsolta, hogy más műfajban is próbáljuk ki magunkat. Itt az idő – mondta Vitray Tamás.
MN: Oknyomozás, tényfeltárás?
S. Takács András: Geréb Ágnessel hét éve forgatunk, ebből egy folytatásos dokumentumsorozatot tervezünk. Tárgyalunk is róla egy nemzetközi céggel.
MN: Objektív tényfeltárás lesz vagy együtt-érző riport?
S. Takács András: Minden irányból igyekszünk mindent megmutatni.
Cseke Eszter: A privát véleményünket pedig mindenki ismerheti, sosem titkoltuk. Többször is kiálltunk Ági mellett, de a film nem egy Geréb Ágnest pártoló dokumentumfilm lesz, minket maga a társadalmi probléma érdekel, ami egy gennyes góccá nőtte ki magát Magyarországon.
S. Takács András: És van egy egész estés dokumentumfilm-projektünk is, ami jelenleg Born in Auschwitz (Született Auschwitzban) munkacímen fut. Az ötlet Mexikóban ért minket, épp a szürke bálnákról forgattunk, szerettünk volna felvenni egy víz alatti szülést, de nem sikerült, mert virágzott a plankton, szóval épp a bálnákkal voltunk elfoglalva, amikor anyám átküldött egy cikket egy auschwitzi megemlékezésről. Volt benne egy sor egy hölgyről, aki Auschwitzban született. Kiderült, hogy teljesen egyedi esetről van szó, nem tudunk más zsidó fogolyról, aki a haláltáborban született volna a felszabadítás előtt, és túl is élte. Megkerestük ezt a hölgyet, aki először szóba sem akart állni velünk, mert azt hitte, hogy Magyarországon még mindenki MIÉP-es. Mostanra már olyan, mintha a fiunk pótdédnagymamája lenne. Az ő történetén keresztül a holokauszttrauma feldolgozhatóságáról és örökléséről forgatunk egy filmet, a tábor felszabadításának 75. évfordulójára lesz kész.
