Mikrofilm

Nagy fa

Ezt az Amazon és a BBC gyártásában készült ötrészes művet csak jobb híján, illetve a bemutatásának módja miatt lehet sorozatnak nevezni. A legrövidebb rész is hosszabb, mint egy óra, a nyitó epizód pedig a maga 128 perces játékidejével valóban mozifilmes terjedelemmel bír. Az összhatás mégis akkor jön ki a legjobban, ha szériaszerűen halad egyik részről a másikra a néző.

„A sikolya bennmaradt”

Egyike a legnagyobb izlandi színészeknek, de Hollywood is számon tartja az elérhetőségeit. Most épp a NOS4A2 horrorsorozatban látható, de honfitársa, Baltasar Kormákur is előszeretettel foglalkoztatja. A széria amerikai forgatásán beszéltünk vele.

Radioactive

„Ön a tanszéken a mindössze 23 női kutató egyike.” „Az egy prímszám.” 

  • 2021. február 3.

Ásatás

„Az a szép zöld gyep!” – tört fel Rajz Jánosból 1979-ben a filmtörténetileg jelentős sóhaj, a legjobb mondat, ami parkőr száját filmen csak elhagyta.

  • - kg -
  • 2021. február 3.

Rezervátum

Azzal indul a film, hogy a nagykorúság küszöbén álló Mikuan és Shaniss elválaszthatatlan barátnők, és azzal zár, hogy útjaiknak mégis, szükségképpen el kell válniuk.

  • 2021. január 27.

Szerencse dolga

Úgy tűnhet, hogy a Világtalan egy kicsit rossz időben érkezett – pedig épp jókor. A hasonszőrű, olcsó B thrillerek a videókazetták korszakában élték aranykorukat, tucatjával készültek ilyesmik egyenesen a tékák polcaira.

Hanks a lelke mindennek

Képzeljük el Amerikát, egy kibékíthetetlenül megosztott országot, ahol az állampolgári sebek olyan frissek, hogy az alapvető emberi tisztesség szobra, Tom Hanks is bizalmatlanul méregeti honfitársait, főleg persze sötétedés után a poros föld­utakon.

  • - köves -
  • 2021. január 27.