Hát, igen, így festett Amerika nem sokkal a polgárháború után – természetesen az 1800-as évek eseményeire gondolunk, de a filmesek figyelmét sem kerülték el bizonyos friss párhuzamok. Szerencsére senki sem ezekről akart filmet készíteni, hülyén is mutatna, ha egy történelmi párhuzam rúgná be a saloon ajtaját. Paul Greengrassnál, a nyugati világ jelentős akcióspecialistájánál az út pora sem metaforikus, csupán fullasztó, ebben poroszkál Hanks hamisítatlan westernhősi minőségben.
Minden úgy áll rajta, ahogy a vadnyugati kisokosban meg van írva: múltja és felöltője megtépázott, de mindkettőt tartással viseli, hosszabb mondatok csak a legvégső esetben hagyják el a száját, például, amikor dolgozik: újsághírek felolvasásából keresi kenyerét, mint egy lóháton közlekedő korabeli applikáció járja a vidéket felolvasásról felolvasásra. A nagy noir- és westernszínész, Robert Mitchum mondta: „Két színészi stílusom van: a lovas és a ló nélküli.” Hanks mindkét stílben nagyszerű, egyedül gonoszságban nem ér Mitchum nyomába, de ezúttal is azt adja, amiben a legjobb: egy velejéig jó embert. Már a puszta jelenléte is felér egy antidepresszánssal.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
