Harry Pottert is utolérte a sorozatláz

  • narancs.hu
  • 2021. január 28.

Mikrofilm

Nem tudni, mikor, hogyan és kinek a vezetésével, de Potterék is a tévébe költöznek majd.

Emlékeznek még azokra az időkre, amikor egy széles körben szeretett franchise úgy fejeződött be, hogy a rajongók könnyeiket törölgetve azt hihették, tényleg itt a vége? Mi sem, pedig alig tizenpár éve történt: Anakin Skywalker jelentős ízlésficamok után végre egy tisztességes epizódban Darth Vaderré alakult (és már ez is egy második trilógiában történt!); Frodó három, szenvedéssel teli rész után megpihent; Harry Potter legyűrte Voldemortot és évtizedekkel később saját gyerekeit ültette fel a mágikus vonatra.

Azóta a Star Wars újabb trilógiával bővült, a The Mandalorian után pedig nincs az az Erő, ami megállítja a további sorozatokatA Gyűrűk Ura három résznyi Hobbit után minden idők legdrágább tévéshowjával folytatódik – a Harry Potter-világ pedig ugyan eleddig csak előzményfilmekkel és Broadway-sikerrel forgott tovább, mindezek tükrében senki sem csodálkozik a legfrissebb híreken, miszerint Potterékből is sorozat lesz.

A projektről azon kívül, hogy létezik, és nagyon korai fázisában jár, gyakorlatilag még semmit nem tudni: nincsenek írók vagy kijelölt irány, nem tudni, hogy pre- vagy poszt-Potter korban játszódik-e majd; előveszik-e J. K. Rowling szakácskönyvét vagy jegyzeteit, hogy azt adaptálják, vagy önálló forgatókönyv készül. A Warner Bros. egyelőre kifejezetten tagadta az értesülést, a Variety azonban azt állítja, a show a stúdióhoz tartozó HBO Maxra érkezik majd.

A Harry Potter-sorozat hét könyvéből több mint 500 millió darabot adtak el világszerte, a nyolc részen át tartó adaptációk pedig összesen több mint 8 milliárd dollár bevételt fialtak. A gyerekfilmként induló, majd sötét thriller-drámává érő mozik minden szempontból a csúcson hagyták abba: a Halál ereklyéi második része a maga 1,3 milliárd dolláros eredményével nemcsak a legsikeresebb epizód volt, de a kritikusok is egyként éltették – erőteljes Oscar-kampány is indult érte, de végül ugyanúgy elismerés nélkül maradt, mint az összes többi rész.

A Potter-világ öt évvel később tért vissza a mozikba: a Warner Bros. úgy döntött, ötrészes (!) sorozatot készít az írónő Legendás állatok és megfigyelésük című vékonyka, alig 150 oldalas füzetecskéjéből, melyet karitatív célból, Göthe Salmander álnéven írt a sorozathoz. A filmek forgatókönyvét maga Rowling jegyezte, aki igyekezett kitágítani a varázsuniverzum legendáriumát. Az első epizód világszinten több mint 800 millió dollárt hozott, a második azonban már csak 650-et.

A harmadik felvonást eredetileg 2022-re tervezték, ám a koronavírus miatti mozibezárások mellett egyéb dolgok is sújtják a varázsvilágot: nemcsak a Legendás állatok-sorozatban fontos szerepet kapott Johnny Depp került botrányba exfeleségével való kapcsolata miatt, de néhány tweetje miatt J. K. Rowling is közellenséggé vált LMBTQ+-körökben. Erről ebben a cikkünkben számoltunk be.

Egy másik színtéren azonban kiválóan sikerült a Potter-világ folytatása: 2016-ban jelent meg a Harry Potter és az elátkozott gyermek című dráma, melyet előbb Londonban, majd az Egyesült Államokban is bemutattak. A Lyric Theatre-ben színpadra állított darab minden idők egyik leglátványosabb Broadway-előadása, mely 6 Tonyt, köztük a legjobb előadás díját is elnyerte. Sokan talán arra számítottak, hogy ez fog először a moziba, vagy épp a tévéképernyőkre költözni, ám úgy tűnik, valami teljesen más történettel bővül majd a Potter-univerzum.

Az HBO Maxnak mindenesetre szüksége van előfizetőkre, ha a Netflix és társai nyomába szeretne eredni – azzal, hogy az idén moziba szánt filmeket az alkotók megkérdezése nélkül pakolják fel a netre, egyelőre inkább ellendrukkereket szereztek.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.