És nemcsak azért, mert egyikük a városba vágyik, hogy író lehessen, míg a másik erőszakos természetét nehezen fékező barátja mellett marad, gyerekeket szülni – a rezervátumban, ahol az inuitok (ismertebb, de rájuk nézve sértő megnevezéssel: eszkimók) élnek. Akiket nemcsak távoli vidékeken néznek le – a szokványos (hideget, iglut, fókát és főleg elmaradott életmódot tartalmazó), nem is oly burkoltan rasszista kliséhalmaznak köszönhetően –, de így vannak ezzel honfitársaik, a valahai vadászterületeikre várost, gyárat, kaszinót (ún. civilizációt) építő fehérek, a gyarmatosítók leszármazottai is.
Ha egy őslakos elhagyja a rezervátumot – egyenkockaházakból álló, földszintes lakótelepfaluját –, és a városi kocsmában issza le magát, az hagyján. Még táncolhat is, ha olyan kedve van: a saját fajtájával. De egy csók fehér és inuit között már reakciót vált ki, még ha szégyenletes fogadásból esik is meg (50 dolcsit kapsz, ha lesmárolsz egy indiánt). Beszólás, tettlegesség, emberkedő sápadtarcú a padlón, szervek kiszállnak. Semmi nyílt ellenségeskedés, ez itt Kanada, Québec, a franciák és őslakosok viszonya relatíve elviselhető, de azért a kölcsönös gyanakváson és megvetésen alapul.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
