Rezervátum

Myriam Verreault: A világ mögött

Azzal indul a film, hogy a nagykorúság küszöbén álló Mikuan és Shaniss elválaszthatatlan barátnők, és azzal zár, hogy útjaiknak mégis, szükségképpen el kell válniuk.

És nemcsak azért, mert egyikük a városba vágyik, hogy író lehessen, míg a másik erőszakos természetét nehezen fékező barátja mellett marad, gyerekeket szülni – a rezervátumban, ahol az inuitok (ismertebb, de rájuk nézve sértő megnevezéssel: eszkimók) élnek. Akiket nemcsak távoli vidékeken néznek le – a szokványos (hideget, iglut, fókát és főleg elmaradott életmódot tartalmazó), nem is oly burkoltan rasszista kliséhalmaznak köszönhetően –, de így vannak ezzel honfitársaik, a valahai vadászterületeikre várost, gyárat, kaszinót (ún. civilizációt) építő fehérek, a gyarmatosítók leszármazottai is.

Ha egy őslakos elhagyja a rezervátumot – egyenkockaházakból álló, földszintes lakótelepfaluját –, és a városi kocsmában issza le magát, az hagyján. Még táncolhat is, ha olyan kedve van: a saját fajtájával. De egy csók fehér és inuit között már reakciót vált ki, még ha szégyenletes fogadásból esik is meg (50 dolcsit kapsz, ha le­smárolsz egy indiánt). Beszólás, tettlegesség, emberkedő sápadtarcú a padlón, szervek kiszállnak. Semmi nyílt ellenségeskedés, ez itt Kanada, Québec, a franciák és őslakosok viszonya relatíve elviselhető, de azért a kölcsönös gyanakváson és megvetésen alapul.