Micsoda remek komédiát lehetne arra az ötletre építeni, hogy a széles, és mindig újabb és újabb igényekkel előálló pereputtynak egyszer csak beint nagypapa meg nagymama, kéri szépen vissza az életét a mohó leszármazottaktól, és elhúz messzi tájakra. Micsoda találó szatíra kerekedhetnék annak a közismert emberi vonásnak kitárgyalásából, hogy rokonok mennyire szeretik egymás vérét szívni valami negédes családideál nevében. De ahhoz bátorság kellene, ötlet, vagányság, s mert semmi nincs, ami az ember életét úgy meg tudja keseríteni, mint a család: fekete, fekete humor.
Talán, ha egyszer az Aaltrát jegyző Delépine–De Kervern-páros nekiveselkedik. Vagy a másik páros, a Nakache–Toledano, akik az Életrevalókkal döntögettek tabukat… Ám ezen az egymás életében való részvétel hiányát kompenzáló féktelen ajándékvásárlás ünnepének közeledtével bemutatott lagymatag bohóckodáson csak ásítozni lehet.
A frissen (és nem mellesleg, aránylag fiatalon és piszok gazdagon) nyugdíjba vonuló ellenszenves házaspár a portugál tengerparton szeretne a továbbiakban gondtalanul vénülni, ám különféle családi fennforgások miatt a céljuk egyre elérhetetlenebbnek tűnik. A gyerekek házassági válságától a dédi vélelmezett haldoklásán át az újabb unoka érkezéséig minden ellenük dolgozik. (Nem árulom el, hogy vajon végül rádöbbennek-e, hogy mégsem tudnak idegesítő gyermekeik nélkül élni.) A történetet kizárólag az akadályok szaporítása taszigálja az előre látható végkifejlet felé, a hősök egyetlen jellemvonással bírnak, a poénnak szánt bemondások nem viccesek.
Forgalmazza a Vertigo Média
