Elhunyt Olivia de Havilland, az Elfújta a szél sztárja

  • narancs.hu
  • 2020. július 26.

Mikrofilm

104 éves volt.

Elhunyt 104 éves korában szombaton, Párizsban Olivia de Havilland kétszeres Oscar-díjas színésznő, az Elfújta a szél című filmklasszikus egyik sztárja.

false

 

Wikipedia

A színésznőt párizsi otthonában, álmában érte a halál – számolt be róla vasárnap a Deadline.com hollywoodi hírportál. Olivia de Havilland az 1930-as években egy sor kalandfilmmel futott be. Egyebek mellett játszott a Kertész Mihály és William Keighley rendezte Robin Hoodban, és Kertész Halálfejes lobogó című filmjében is.

A színésznőnek később a saját csatáit is meg kellett vívni: a Warner Bros. ugyanis megpróbálta megnyújtani hétéves szerződését arra hivatkozva, hogy több szerepet visszautasított, de végül Olivia de Havilland nyerte a pert; az ítélet precedens értékű lett és máig az ő nevén emlegetik.
Az Elfújta a szél című filmben Melanie szerepét játszotta, s alakítását Oscar-díjra is jelölték. Ezt követően az 1946-ban bemutatott Kisiklott élet című romantikus dráma női főszerepéért meg is kapta az amerikai filmakadémia díját. Három évvel később pedig ismét Oscar-díjas lett William Wyler Az örökösnő című filmjével.

Az ötvenes évektől Párizsban élt. 1962-ben tért vissza New Yorkba. Fellépett a Broadway több darabjában, a hetvenes években számos film epizódszerepét alakította, majd televíziós szerepeket is játszott. Az Anasztázia című minisorozatért Golden Globe-díjjal jutalmazták. Utolsó szerepét 72 évesen A nő, akit szeretett című tévéfilmben játszotta 1988-ban. 2008-ban, 92 évesen, George W. Bush kitüntette az amerikai Nemzeti Művészeti Érdeméremmel. Megkapta például a francia Becsületrendet és 2017-ben a Brit Birodalom Érdemrendjét is. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.