Hajdu Szabolcs főszereplésével készült magyar film is versenyez idén a Berlinálén

  • narancs.hu
  • 2025. január 22.

Mikrofilm

Sós Bálint Dániel Minden rendben című filmje az elsőfilmesek versenyprogramjába került be a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

Sós Bálint Dániel első, Minden rendben című alkotása a Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor Programjában készült, a filmet a február 13-án kezdődő Berlinálén mutatják be, hazai forgalmazásba pedig tavasz elején kerül.

Minden rendben középpontjában egy apa áll, aki komoly morális dilemmába kerül. Az egyetlen szemtanúja lesz egy súlyos balesetnek, amit kisfia okoz és döntenie kell: vállalja az igazság terhét és a fia életét romokba döntő retorziót, vagy hazudja el a tettet, ami viszont a fiú lelkivilágát kezdi ki.

A film rendezője a reklámfilmes hátterű Sós Bálint Dániel, aki a forgatókönyvet Nagy V. Gergővel közösen jegyzi. A film producere Farkas Ádám és Mártonffy Zoltán Miklós, gyártója a CineSuper, a főszerepet Hajdu Szabolcs alakítja.

Balogh Mirjána Wish You Were Ear című animációjának is szurkolhat a magyar közönség a Berlinálén. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció szakán 2024-ben készült diplomafilm nemzetközi premierje a világ egyik legrangosabb filmfesztiváljának Generation 14+ programjában szerepel majd. A filmfesztiválon látható lesz Ladányi Jancsó Jákob Élő kövek című filmje is, amint arról korábban beszámoltunk.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.