magyarnarancs.hu: Hogyan kezdődött a Mongólia-mániád?
Füredi Zoltán: Véletlenül csúsztam bele az ELTE-n. Tibeti szakra szerettem volna jelentkezni, de mondták, hogy az most nem indul, menjek inkább mongol szakra, mert az van. Ligeti Lajos: Sárga istenek, sárga emberek című könyve meg is győzött. Hamar kiderült számomra, hogy nagyon sok közünk van a mongolokhoz, akár nyelvileg, akár a hagyományos pásztorkultúrát, vagy a honfoglalás előtti kapcsolatainkat tekintve. Nem kevés mongol tanult Magyarországon a szocializmus alatt, itt pedig mindenkinek van egy nagybácsija, aki Mongóliában dolgozott.
magyarnarancs.hu: Mit szeretsz ott a legjobban?
FZ: Iszonyú nagy a természet, ami körbevesz, egészen más dimenziók vannak. A mongol világ pedig nagyon karakteres, mindent beépítenek a saját kultúrájukba, eszmerendszerükbe. A szovjet emlékműveket is mongol módra formázták.
Van is valami nosztalgia a szocialista idők iránt, bár ők pillanatok alatt tették ki az oroszokat 1990-ben, hat hetet hagytak nekik, hogy elhagyják az országot. Mongólia ütközőzóna két nagyhatalom, Kína és Oroszország között. A hagyomány szerint a zászlójuk is ezt szimbolizálja, ami úgy néz ki, hogy a két vörös sáv között van egy kék.
magyarnarancs.hu: A film narratívája alapján azért is tértél vissza Mongóliába, mert van a lábadnak van egy különleges betegsége, és ott kell levetetni az átkot. Hiszel ebben, vagy a film miatt találtad ki?
FZ: Csomó mindenben hiszek. Amikor a mongolok azt mondják, hogy ebből a vízből szabad inni, vagy nem szabad arra a hegyre felmenni, azt is elhiszem. A hétköznapi praktikum és a természetfelettivel való kapcsolattartás egyforma súllyal része a mongol világnak. Ha ők úgy gondolják, hogy egy helyszellem haragja okozhatta a betegségemet akkor hajlamos vagyok ebben gondolkodni. Teljesen általános náluk, hogy egy betegségnek szerintük az az oka, hogy az ember nem a szabályoknak megfelelően viselkedik. Például nem a rituálé szerint balról kerüli meg az áldozati kőhalmot. Abból is adódhat baj, ha a közlekedésben nem adom meg az elsőbbséget.
magyarnarancs.hu: A műfajon belül hova sorolnád a filmed?
FZ: Ismereterjesztő filmnek indult, de jóval személyesebb lett. Nem csak Mongóliához van köze, hanem benne van a saját történetem is, amiről eredetileg külön szerettem volna filmet készíteni Átok címmel. Magyarországon is forgattunk volna orvosi rendelőkben, dzsúdzsucu edzéseken meg Mongóliában is, de arra nem kaptunk pénzt.
Talán a dokumentum road movie a jó meghatározás, mégiscsak egy utazásról szól, ami ugyanakkor fejlődéstörténet.
magyarnarancs.hu: A Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon meg tud mutatkozni a filmed értéke? Megérti a közönség?
FZ: A magyar közönség szereti a filmünket, külföldre viszont nehezen tudunk eljutni vele. Annak ellenére, hogy nagy érdeklődés van most Kelet-Európa iránt, ha úgy van eladva, hogy megértsék a nyugatiak is. A BIDF nagyon jó alkalom arra, hogy a fiatalabb generáció is felfigyeljen a filmünkre.
magyarnarancs.hu: Tizenhárom év után újra lesz Magyar Filmszemle, azon is részt vesz a filmed. Filmszemléztél a hőskorban?
FZ: Egyszer nyertem is, rendezői-operatőri díjat kaptam 2002-ben az Északföld című filmemért, amely bükki erdei munkásokról szól és nagyon más, mint ez a film. Eddig meg sem szólaltam a filmjeimben, A legbelsőbb Ázsiát pedig végig narrálom.
magyarnarancs.hu: Az Átokról lemondtál?
FZ: Le, mert a lábam és a szellemek története szépen beleilleszkedett ebbe a filmbe. Annak az lett volna a vége, hogy elmegyek Mongóliába, és ott próbálok megoldást keresni a lábproblémámra. Nekem olyan izomsorvadásom van, ami nem fog javulni, de a túra nagyon jót tesz neki. Úgy tűnik, hogy egy-két éve megállt a romlás, tulajdonképpen azóta, amióta hazajöttem A legbelsőbb Ázsia forgatásáról.
magyarnarancs.hu: Vannak itthon is használható varázslások, szertartásaitok?
FZ: Bizonyos szertartásokat itt is tartunk. Például holdújévkor borókalevélport gyújtunk, amit füstülőnek használnak, hogy megtisztítsák a környezetet az ártó erőktől. Egyébként most nyáron kaptunk szárított marhatrágyából gyúrt kis kúpocskákat gyönyörű papírdobozkában, most az a legjobb szúnyogriasztó. Mongóliában a marhatrágya füstjének illatáról műdalok szólnak, amelyekben azonosítják azt az otthon illatával. Tulajdonképpen ez is egy rítus: elűzzük a szúnyogokat és megidézzük a mongol pusztákat.
magyarnarancs.hu: Mit gondolsz a filmtámogatásokról? Oké, hogy Bayer Zsolt nem a filmalaptól, hanem a Szerencsejáték Zrt.-ről kapott egy nagyjátékfilmre való összeget a Mongólia-filmjére, de azért gondolom, számos jobb filmes és szakértő van nála.
FZ: Az sem feltétlenül baj szerintem, ha egy rendező nem mongol szakos, mert lehet szakértőket alkalmazni. Úgy gondolom, Bayer utazásának apropója elsősorban a saját víziója volt, amit vagy szeretünk, vagy nem. De az sokaknak bejött, hogy láthatták a mongol tájat, embereket, ami önmagában is érdekes.
Én a magyar-mongol kapcsolatoknak először a magyar oldalát akartam megcsinálni, mert az olcsóbb lett volna. Meg az is igaz, hogy nagyon komoly, izgalmas mongol diaszpóra él Magyarországon, illetve rengeteg magyar van, aki kint dolgozott és imádja Mongóliát. Sok éven át nem kaptam filmre támogatást, pedig minden évben többször, többféle szintre eljutottak a pályázataim. De 2020-ban erre végül megítéltek egy összeget, ráadásul Mongóliában forgathattam!
magyarnarancs.hu: Melyik volt eddig a legsikeresebb filmed? Tervezel-e újabb filmeket?
FZ: Összesen hat-hét olyan filmem van, amit igazán komolyan gondoltam. A Szia Nagyi! című film lett nagyon népszerű, ez tulajdonképpen egy Magyarországon élő mongol család általam megszerkesztett homevideója. Kölcsönadtam egy kamerát és találtam benne később egy kazettát a család újévi üdvözletével, amelyben a nagymamának elmondják, hogy milyen jó itt Magyarországon. Ezt sokszor használják az oktatásban, képzéseken, amikor a migrációról van szó. Talán ez a legsikeresebb filmem, pedig csak megtaláltam.
Nem vagyok az a tervezős, mint ez kiderült. Vezettem egy kurzust az egyetemen, ahol neves dokumentumfilmesekkel interjúztunk arról, miért és hogyan készítenek filmet. Beszélgettünk például Almási Tamással, aki számomra a tudatos filmkészítő legjobb példája. A rendszerváltás folyamatát szerette volna bemutatni, és rájött, hogy ehhez a Videoton gyárban kell kasztingolnia. Velem inkább szembejönnek a szereplőim a történeteikkel.
magyarnarancs.hu: Mit csinálsz a filmezés mellett?
FZ: A feleségemmel, Komlósi Orsival van egy kulturális vállalkozásunk 2000 óta: a Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány. Sok filmszakmai tevékenységet végeztünk. Mi szerveztük a Dialektus Fesztiválokat (ezeken elsősorban kulturális antropológiai nézőpontból készült dokumentumfilmeket mutattak be – a szerk.), meg a DocuArt mozit a Ferencvárosban, aminek lejárt a bérleti szerződése és aztán nem mi kaptuk meg az önkormányzattól.
Most is vannak mindenféle filmes projektjeink. A tajvaniaknak szervezzük a Tajvani Dokumentumfilm Napokat és Orsinak volt egy erasmusos projektje, ahol azzal foglalkoztak, hogy az európai középiskolai oktatásba hogyan kellene beépíteni a dokumentumfilmekkel történő oktatást.
Mi Boglár Lajos tanítványai voltunk, aki egy Brazíliában kutatott kulturális antropológus és filmes volt. Nagyon fontosnak tartotta a filmkészítést, rengeteg néprajzi, antropológiai filmet néztünk, miközben megéltük, hogy a dokumentumfilm különleges eszköz a tudás közvetítéséhez.
Egyébként túravezető is vagyok, barlangtúrákat viszek, Mongóliába is vittem túrázókat régebben. Nem nagypénzű turistákat, hanem olyanokat, akik hajlandók sok viszontagságot elviselni azért, hogy minél többet kapjanak az országból. Egy ambícióm van, hogy megmutassam és interpretálni tudjam a dolgok értékét.
A legbelsőbb Ázsia – Magyarok nyomában Mongolországban című film vetítéseinek időpontjai ezen a linken találhatók.
