John Ajvide Lindqvist írói munkásságát átszövi a fantasztikum társadalmi realizmusba ágyazása, ami egyfelől sokkoló, másrészt alkalmat ad a svéd társadalom, és általában az emberi közösségek mássághoz való viszonyulásának vizsgálatára. Mindez már önmagában csábíthatná a filmeseket az adaptációra, de az igazán vonzó (és egyben a legnagyobb kihívást jelentő) szerzői fogás az, hogy ezekben a szövegekben általában a „rém” szempontja az elsődleges.
Tomas Alfredson 2008-ban már sikerrel adaptálta a szerző egy korábbi művét (Engedj be!), hozzá hasonlóan Ali Abbasi is megleli a megfelelő rendezői megközelítést a Határesethez. A főhős egy határőrként dolgozó trollnő, aki egy fajtájához tartozó hímmel találkozva kezdi el megismerni önmagát. A film igen nehezen adja magát, igényli a néző türelmét, mind vizualitását, mind tempóját tekintve. Abbasi komótosan halad, Nadim Carlsen kamerája lassan pásztázza a troll otthonául szolgáló erdőt, ugyanakkor kendőzetlenül tárja fel az emberitől radikálisan eltérő trollanatómiát is (a film groteszk csúcspontja a két főhős szexjelenete). A csúfnak tetsző felszín alatt azonban mélyebb a feszültség: a minden értelemben határon élő, emberek nevelte Tina (aki trollként svéd őslakosnak tekinthető, s ez különös csavart ad a történetnek) humán és troll értékrendje csap össze egy skandináv krimiket idéző pedofilhálózatot mozgató szálban. Abbasi filmje minden ízében különös, nem tiszteli sem a műfajok, sem a „szép” és a „csúf” határait, de elvekben és emberségben nem ismer megalkuvást.
Forgalmazza a Cirko Film
