Film

Elemes vibrálás

Jesse Peretz: A meztelen Juliet

  • - köves -
  • 2018. november 18.

Mikrofilm

A Nick Hornbyval eladott termékekre, melyek főleg könyvet és filmet, esetleg lemezt, lapot, tévésorozatot vagy musicalt jelentenek, de jöhetne a kötött zokni és pulcsi is, szóval a Hornby-féle kultúrholmikra két címet szokás kiírni, ha a szerző nevében rejlő reklámérték kidomborítása a cél. Ez a kettő pedig a Pop, csajok satöbbi és az Egy fiúról, vagy ha a célközönség a labdarúgásban leli örömét, akkor utóbbi a Focilázra cserélhető.

A világért sem állítanánk, hogy ennyi volt és kész, hogy kinőttünk volna a hím mamlaszokról, a kötöttségfóbiás és rögeszmésen rajongó férfiakról szóló poptudatos himnuszokból és a műfaj legjelentősebb művelőjéből, akinek angolosan fanyar humoráról egyetlen fülszöveg sem feledkezhet meg. Dehogy nőttünk ki, még mit nem, a nehéz időkben is kitartottunk képzelt brit barátunk mellett, abban a bő egy évtizedben is, amikor egy rejtélyes kór hatására egyre kevesebbszer állt rá a keze a jellegzetesen hornbys passzusokra, és helyette egész regényeket megtöltő írói gyakorlatokba (Hogyan legyünk jók, Hosszú út lefelé, Betoncsók) feledkezett. Közben a filmváltozatok is befutottak, de a kor jó nevű búsképű lovagjai (Colin Firth korai próbálkozását John Cusack és Hugh Grant pontot érő kísérletei követték) sem feledtethették a megszállott hornbystákkal, hogy huss, elillant a varázs, az édes-bús könnyedség és könnyed édes-bússág, amit kedvencük a jó öreg alany-állítmány-tárggyal és néhány jelző alkalmazásával tökélyre vitt, a kamerák előtt rutinos jófejeskedéssé, vagy ami még rosszabb, standard romkom ügy­menetté szelídült.

Nehéz időket éltünk: a legjobb Hornby-hangulatú filmek nem Hornby-regényekből készültek, a legjobb hornbys regényeket pedig már nem Hornby írta. Ebbe az általános csüggedtségbe, melyben már egy válogatáskazetta vagy egy angol reggeli elkészítése sem okozott örömet, érkezett meg a nagy visszatérés, a Pop csajok satöbbi 2., amit a szerző nagy cselesen A meztelen Julietnek keresztelt. A filmkészítők is ráéreztek a folytonosságra, és a John Cusackkal csereszabatos Ethan Hawke-ot nyerték meg húzónévnek. Az író ötletességét dicséri, hogy ezúttal nem egy, hanem két férfiba plántálta bele a jellegzetes Hornby-hős neurózisait. Az egyik a kibírhatatlan, de kedves gyűjtő, akivel képtelenség együtt élni, mert más sem érdekli, csak a gyűjtés; egy Tucker Crowe nevű, rég levitézlett rocksztár áll e szenvedély középpontjában. A másik pedig a kibírhatatlan, de kedves Tucker, akivel képtelenség együtt élni, mert a rocksztárokkal definíció szerint képtelenség. Egy nő is van a történetben, jóravaló kisvárosi teremtés, aki a vibrátorából is szívesen odaadja az elemet, ha a discmanből kifogyott, de az önfeláldozásnak is van határa; Annie nem rajongóhoz, hanem felnőtthöz méltó életet akar, amiben egy eredeti Crowe-demónál is többet jelent a gyermekáldás. Az a film nagy talánya, hogy ki hozza el ezt neki a két versenyző közül, meg az, hogy mi maradt a jó emlékű Hornby-regényből. Maradni a jófejkedés maradt, tétnek meg az, hogy ki nyeri meg a kibírhatatlan, de kedves versenyszámban a legaranyosabb élő szereplőnek járó plüss Paddington maci díjat.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.