Film

Elemes vibrálás

Jesse Peretz: A meztelen Juliet

  • - köves -
  • 2018. november 18.

Mikrofilm

A Nick Hornbyval eladott termékekre, melyek főleg könyvet és filmet, esetleg lemezt, lapot, tévésorozatot vagy musicalt jelentenek, de jöhetne a kötött zokni és pulcsi is, szóval a Hornby-féle kultúrholmikra két címet szokás kiírni, ha a szerző nevében rejlő reklámérték kidomborítása a cél. Ez a kettő pedig a Pop, csajok satöbbi és az Egy fiúról, vagy ha a célközönség a labdarúgásban leli örömét, akkor utóbbi a Focilázra cserélhető.

A világért sem állítanánk, hogy ennyi volt és kész, hogy kinőttünk volna a hím mamlaszokról, a kötöttségfóbiás és rögeszmésen rajongó férfiakról szóló poptudatos himnuszokból és a műfaj legjelentősebb művelőjéből, akinek angolosan fanyar humoráról egyetlen fülszöveg sem feledkezhet meg. Dehogy nőttünk ki, még mit nem, a nehéz időkben is kitartottunk képzelt brit barátunk mellett, abban a bő egy évtizedben is, amikor egy rejtélyes kór hatására egyre kevesebbszer állt rá a keze a jellegzetesen hornbys passzusokra, és helyette egész regényeket megtöltő írói gyakorlatokba (Hogyan legyünk jók, Hosszú út lefelé, Betoncsók) feledkezett. Közben a filmváltozatok is befutottak, de a kor jó nevű búsképű lovagjai (Colin Firth korai próbálkozását John Cusack és Hugh Grant pontot érő kísérletei követték) sem feledtethették a megszállott hornbystákkal, hogy huss, elillant a varázs, az édes-bús könnyedség és könnyed édes-bússág, amit kedvencük a jó öreg alany-állítmány-tárggyal és néhány jelző alkalmazásával tökélyre vitt, a kamerák előtt rutinos jófejeskedéssé, vagy ami még rosszabb, standard romkom ügy­menetté szelídült.

Nehéz időket éltünk: a legjobb Hornby-hangulatú filmek nem Hornby-regényekből készültek, a legjobb hornbys regényeket pedig már nem Hornby írta. Ebbe az általános csüggedtségbe, melyben már egy válogatáskazetta vagy egy angol reggeli elkészítése sem okozott örömet, érkezett meg a nagy visszatérés, a Pop csajok satöbbi 2., amit a szerző nagy cselesen A meztelen Julietnek keresztelt. A filmkészítők is ráéreztek a folytonosságra, és a John Cusackkal csereszabatos Ethan Hawke-ot nyerték meg húzónévnek. Az író ötletességét dicséri, hogy ezúttal nem egy, hanem két férfiba plántálta bele a jellegzetes Hornby-hős neurózisait. Az egyik a kibírhatatlan, de kedves gyűjtő, akivel képtelenség együtt élni, mert más sem érdekli, csak a gyűjtés; egy Tucker Crowe nevű, rég levitézlett rocksztár áll e szenvedély középpontjában. A másik pedig a kibírhatatlan, de kedves Tucker, akivel képtelenség együtt élni, mert a rocksztárokkal definíció szerint képtelenség. Egy nő is van a történetben, jóravaló kisvárosi teremtés, aki a vibrátorából is szívesen odaadja az elemet, ha a discmanből kifogyott, de az önfeláldozásnak is van határa; Annie nem rajongóhoz, hanem felnőtthöz méltó életet akar, amiben egy eredeti Crowe-demónál is többet jelent a gyermekáldás. Az a film nagy talánya, hogy ki hozza el ezt neki a két versenyző közül, meg az, hogy mi maradt a jó emlékű Hornby-regényből. Maradni a jófejkedés maradt, tétnek meg az, hogy ki nyeri meg a kibírhatatlan, de kedves versenyszámban a legaranyosabb élő szereplőnek járó plüss Paddington maci díjat.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.