Hivatalos: Jövőre lesz látható a Stephen King regényéből készült sorozat

  • B.P.M.
  • 2019. január 31.

Mikrofilm

Ha hiányérzete támadna világvége hangulatból, 2020-ban kapunk belőle egy keveset.

Nagy divat lett mostanában Stephen King munkáit a tévéképernyőkére adaptálni: az HBO az író legújabb regényét (The Outsider), az AMC pedig az általa írt forgatókönyv alapján készült filmből (The Creepshow) csinál sorozatot - írta meg az ign.hu.

Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy King Végítélet című regényéből is akarnak készíteni sorozatot, de a részletekről nem lehetett híreket olvasni, egészen mostanáig: a széria 2020-ban érkezik és a CBS All Acces stremingszolgáltatót lesz majd látható.

A produkciót a posztapokaliptikus, világvége hangulatot kedvelő nézők imádni fogják: a történet szerint egy mutálódott vírus (amit eredetileg a hadseregnek fejlesztettek ki), megöli a Földbolygó lakosságának a 99 százalékát, a kevés túlélő pedig egymás ellen fordul.

Stephen King az Entertainment Weekly-nek azt nyilatkozta: „Olyan emberek vesznek részt a sorozat készítésében, akik pontosan tudják, hogy mit csinálnak; a forgatókönyvek nagyon ütősek. A végeredmény pedig nagyon emlékezetesnek és izgalmasnak ígérkezik.”

Még 2013-ban sikerült a Magyar Narancsnak mikrofonvégre kapnia a jeles írót, amiről itt olvashat bővebben:

Stephen King válasza a Narancsnak - exkluzív fotókkal!

Tegnap 15 óra 19 perckor a Magyar Narancs munkatársa mikrofonját a szájához emelve szólásra emelkedett, és Stephen King válaszolt a kérdésére. A szóváltást szó szerint és exkluzív képgalériával közöljük. Stephen King tegnap délután sajtótájékoztatót tartott Párizsban; ez volt az első hivatalos útja a francia fővárosba.

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.