Rajzfilmként is jön az X-akták

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. augusztus 29.

Mikrofilm

Animációs film még nem volt belőle, most majd lesz, de Mulder és Scully nélkül.

Animációs film készül az X-akták című sorozat nyomán. Az X-Files: Albuquerque című produkciót a Fox televízió rendelte meg a Variety.com értesülése szerint.

Az animációs filmben, amelynek műfaját komédiaként jelölték meg, egy csapat ügynök olyan X-aktás ügyeken dolgozik, amelyek Mulder és Scully számára nem tűnnek izgalmasnak.

A Fox produkciójában készülő film animációját a Bento Box stúdió készíti. Chris Carter, az X-akták sorozat alkotója ezúttal executive producerként működik közre Gabe Rotterrel együtt. Gillian Anderson és David Duchovny, a filmsorozat sztárjai azonban ezúttal nem szerepelnek.

A kilencvenes évekbeli X-akták tévésorozat eredetileg kilenc évadot ért meg, és két játékfilm is született belőle. A sci-fi-szériában és a filmekben Duchovny és Anderson természetfeletti és földönkívüliekkel kapcsolatos ügyeket kivizsgáló különleges ügynököket alakítottak.

A Fox 2016-tól még további két évaddal bővítette a szériát, de ezt követően Anderson bejelentette, hogy többé nem akarja eljátszani Scullyt.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”