A halhatatlanság, főleg, ha nem egyéni probléma, hanem csoportban történik, elkerülhetetlenül maga után vonja, hogy az egyik halhatatlan mond valamit a másik halhatatlannak. Mégsem telhetnek teljes szótlanságban az évszázadok, egyrészt ekkora költségvetés mellett a némafilm nem kifizetődő műfaj, másrészt könnyen belátható, hogy ha mégoly sebezhetetlenek vagyunk is, a vérontások és kataklizmák után még nekünk is jólesik egy-egy emberi szó, megértő bajtársi mondat. Charlize Theron új akciófilmjének érdekessége, hogy még ennyi évszázad után is mennyi megbeszélnivalójuk maradt a halhatatlanoknak halhatatlanságukkal kapcsolatban: megannyi kérdés, amelyre olyan megnyugtató válaszok születnek, mint hogy „mindennek megvan a maga oka”. Jól hallhatóan a beszéd nem az erősségük, mégis beszélteti őket a film, mégiscsak el kell magyarázni a The Old Guard képregényt nem ismerőknek, hogy ezek a halhatatlanok miben különböznek más képregények halhatatlanjaitól. Hát, nem sokban, hacsak annyiban nem, hogy van meleg és hetero, belga és afroamerikai, borostás és szakállas, kardos és lőfegyveres halhatatlan is, de a főhalhatatlan Charlize Theron. Neki csatabárdja és eltökélt nézése van, a Mad Max-es szúrós tekintet lebutított, olcsóbb változata. A szavakkal bajlódó halhatatlanjaink és a rájuk vadászó mohó gyógyszeripar mitugrász kockafej-gonosza között feltűnik szegény Chiwetel Ejiofor: nagy színészhez illő méltósággal áll, megy, ül, amit éppen megkíván a cselekmény. Kis szomorúság bujkál a szája szélén, talán nem is csak a szerepből kifolyólag.
Elérhető a Netflixen
