Interjú

Az On the Spot készítői: „Senki nem mert semmit mondani”

Cseke Eszter és S. Takács András televíziós műsorkészítők

Mikrofilm

10 éves az On the Spot. Munkával ünnepelnek: készül az első egész estés dokumentumfilmjük, s lesz egy műsoruk Geréb Ágnesről is. Gyerekvállalásról, népességnövelő propagandáról, illetve a Másállapotot a Szülészetben nevű mozgalomról beszélgettünk. De elmesélték saját szüléstörténetüket is.

Magyar Narancs: 7 éve az etióp szavanna egyik kunyhójában a kamerátok előtt született egy kislány. Az apa kérésére megígértétek, hogy visszatértek…

S. Takács András: Az emberiség bölcsőjében, az Omo völgyében Eszterről nevezték el az akkor világra jött kislányt. Esther Gino Gidó édesapja úgy döntött, annak ellenére, hogy a lányok ennél a törzsnél nem járnak iskolába, hajlandó taníttatni a gyereket, de ez legyen a mi felelősségünk.

Cseke Eszter: Először azt gondoltuk, hogy: „Na, ne szórakozzon már, ügyes!” Aztán együtt töltöttünk még pár napot, és azt tapasztaltuk, komolyabban van véve ez az ötlet, mint hittük. Próbáltunk barátkozni a gondolattal, mekkora felelősség mindez, ha belevágunk.

STA: Nem volt kérdés, hogy vissza kell mennünk. Odáztuk, ameddig lehetett, mert van egy hároméves gyerekünk, akit most sem akartunk otthon hagyni, márpedig ez elég rázós terep... De a kislány 7 éves koránál tovább nem lehetett várni. Arról szól a film, hogy visszamentünk, és megtudtuk, mi minden változott 7 év alatt a törzsnél, s mi történt a családdal.

false

 

Fotó: Németh Dániel

CSE: Valaminek a végét meg a kezdetét is jelenti ez a film. Az elmúlt években már vágytunk arra, hogy kevesebb dologgal foglalkozzunk, azzal viszont elmélyültebben. Most, hogy visszamentünk Estherhez, elkezdhettük követni a sorsát. Sok kérdés adott: mennyi ideig tud még ilyen tradicionális keretek között megmaradni ez a törzs, hogyan érinti a klímaváltozás, és mi lesz ezzel a lánnyal 20 év múlva. 3-4 évente vissza szeretnénk menni, ha élünk és jól vagyunk, s ha ők is élnek. Ez szakmailag komoly kihívás, személyesen meg nem hiszem, hogy fejtegetni kell, miért meghatározó, ha valakinek ott vagy a születésénél, ráadásul furcsa és szép kísérletbe rángat bele az élet. Magunktól biztos nem ajánlottuk volna fel, hogy majd mi iskolába járatjuk egy etiópiai törzs egyik lánygyerekét, mert filmkészítőként ilyesmi nem fért volna bele a hatáskörünkbe.

MN: Mit jelenthet vajon Esther életében, hogy elsők között járhat iskolába?

STA: Az ő családjukban soha senki nem járt iskolába. Mikor az apuka felvetette ezt 7 éve, a törzsből a lányok egyáltalán nem tanultak még, fiúk is csak alig. Az elmúlt 7 évben nemcsak mobiltorony épült, de egy svéd civil szervezet iskolát is létrehozott 300 méterre az ő kunyhójuktól. Nem is tudjuk, pár évvel ezelőtt hová kellett volna eljuttatni a gyereket, hogy tanulhasson, ami egyet jelentett volna azzal, hogy elszakítják a családjától. Sok mindentől tartottunk, ezért eleinte nem is mertük szóba hozni az ígéretünket, mikor visszatértünk. Aztán az apuka magától elkezdett beszélni róla. És ez igazán megnyugtató volt. Nem azt kérte, hogy vegyünk neki kecskét vagy hozzunk telefont, cipőt, hanem azt, hogy hadd járjon iskolába a lánya.

CSE: Azt mesélték, hogy mindig, amikor fehér emberek érkeztek a törzshöz, figyelik, hogy köztük vagyunk-e. Tárt karokkal fogadtak. Esther iskoláztatása egy nagyon felvilágosult gondolat az apuka részéről, de az is biztos, hogy rizikókkal teli út a gyereknek, akinek a képességeiről nem sokat tudunk. Születésekor eldőlt a sorsa, ott volt két idegen, és az apjának támadt egy ötlete. Ugye az oktatással kapcsolatban csak pozitív dolgok jutnak eszünkbe, de egy ennyire tradicionális közösségben fene tudja, hogy mi történik majd: lehet, hogy női vezetővé növi ki magát, lehet, hogy szakmát tanul, de az is elképzelhető, hogy semmi jelentősége nem lesz, ahogy az is előfordulhat, hogy majd ő is taníttatja a gyerekeit.

STA: A kamera választotta ki ezt a kislányt. Nem tűnik ki a többiek közül, nem a sámán mondta, hogy ezt a gyereket taníttassuk. Hanem a kamera és az idegenek figyelme indított el valamit.

MN: Mi lesz a következő filmetek?

STA: Az első egész estés dokumentumfilmünkön dolgozunk koprodukcióban, az AMC Networks International a főpartner, benne van a Laokoon Filmgroup is, illetve az ARTE a német–francia jogokkal. 2020-ban jön majd, és a traumaöröklésről szól egy Auschwitzban született asszony történetéből kiindulva.

CSE: Mikor négy és fél éve elkezdtük forgatni, már tudtuk, hogy nem egy On the Spot epizódot szeretnénk csinálni belőle. Az elején egy történelmi jellegű film ígéretét hordozta magában, ami egy generációkon átívelő, nagyon is jelen idejű történetté nőtte ki magát.

MN: Megkönnyítette a váltást, hogy miután a köztévével elváltak útjaitok, nem lett új tévés partneretek?

STA: Amikor jött az MTVA-s hír, 48 órán belül 5 tévétársaság jelentkezett. Beszélgettünk is mindenkivel, de nagyon hamar eldöntöttük, hogy nem fogunk nekiállni 8-10 filmnek 2019-re is.

CSE: Igazából nagyon jókor jött ez a váltás.

MN: One World Family címen forgattatok websorozatot. Miért volt fontos, hogy bemutassátok, világszerte hogyan nevelik, szeretik, féltik az emberek a gyerekeiket?

CSE: Nagyon organikusan kerültünk bele ebbe a történetbe azzal, hogy családdá váltunk, már hárman járjuk a világot. Arra lettünk figyelmesek, hogy a kisfiunk Afrikától Ázsiáig sehol sem akad fenn azon, hogy az embereknek más színű a bőrük, és, mondjuk, másképpen imádkoznak. A legszebb pedig az volt, hogy felé is ugyanilyen szabadon közelednek az emberek a tibetiektől az indiaiakig. Tátott szájjal figyeltük, milyen magától értetődően kommunikálnak egymással a totyogók, néha egész extrém helyzetben is, amikor például a vedda törzshöz jutottunk el, és azt láttuk, velük jött ki a legjobban, a humorérzéktől kezdve minden klappolt, pedig semmiféle közös nyelvet nem beszéltek. Sokszor alakult úgy, hogy a forgatásaink során óhatatlanul azt is filmezni kezdtük, hogy mi történik a gyerekünk körül. Új dimenzió volt az is, ahogy szülőként más gyerekek szüleivel közös nyelvet beszéltünk, teljesen más frekvencián értettük meg egymást, függetlenül attól, honnan jöttünk.

STA: Ezek vagyunk most. Családként utazunk, és családról családra olyan dolgokba botlunk, melyek fantasztikusak, inspirálóak. Manapság nagyon sok minden arról szól, mi minden választ minket el a különböző kultúráktól. De azt láttuk a saját 3 éves gyerekünkön, hogy mindegy, hogy a játszótársa a vedda törzs tagja, izraeli vagy thai, ugyanolyan jól érezte magát velük, mert értették egymást. Úgy gondoltuk, ezt azért jó, ha tudatosítjuk. Nagy élmény volt, hogy mielőtt megtanuljuk a nyelveinket, színeinket, a különbségeinket, és mindannyian valamilyen előítéletet nevelünk a gyerekünkbe, van egy alaptextúra, ami összeköt.

MN: Mekkora dilemma volt, hogy a websorozat során megmutassátok-e a gyereketeket?

STA: Azért nem adtuk oda egyik tévének sem ezt a sorozatot, mert azt akartuk, hogy minden jog nálunk legyen, hogy bármikor letörölhessük a YouTube-csatornánkról, ha később úgy találjuk, vagy a fiunk úgy döntene, hogy valamiért nem tetszik neki.

false

 

Fotó: Németh Dániel

CSE: Sokat gondolkodtunk, hogy meg tudjuk-e csinálni ezt a minisorozatot úgy, hogy a jelenléte ne legyen öncélú, és ne róla szóljon, hanem inkább a perspektívája jelenjen meg a kisfilmekben. Két próbaadást megvágtunk, mire eloszlottak a kételyeink, és megnyugodtunk.

MN: Magyarországon a kormánypropaganda épp a gyerekvállalást népszerűsíti.

CSE: Ezt is szeretném személyes szinten tartani, és nem valakinek az elvárásai alapján élni az életemet. Főleg nőként nem szeretnék kvótákat teljesíteni. A gyerekvállalás csodálatos dolog, nekem.

STA: Nekem is az.

CSE: A saját bőrömön már most is érzem, mekkora vállalás, milyen tudathasadás néha, hogy dokumentumfilmes és anyuka is vagyok egyszerre. És oké, hogy olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy vihetjük magunkkal mindenhová a gyerekünket, nem kellett a munkám és a gyerekem között választanom, mint nagyon sok nőnek, de attól ez még rohadt nehéz.

STA: Mi ezt a propagandát már rég elkezdtük egyébként. A 2015-ös születés évad után konkrétan születtek gyerekek. Az összes médiaügynökséget megelőztük ebben a tenderben, csak nem vették észre. Több magyar lett. Az utcán rendre megállítanak emberek a hozzánk is kötődő sztorijaikkal, szülész- és bábaképzésen, sőt meddőségi tanácsadás és pszichoterápia során is használták már e filmeket.

MN: Lehet tudni, hogy Geréb Ágnesről is készítetek egy dokumentumfilmet.

STA: Hét éve forgatjuk. És ahogy most fejezünk be egy négy és fél éve forgó anyagot, nagyon-nagyon reméljük, ez is beérik. Mert rendkívül fontos és személyes történet.

MN: Itthon a Másállapotot a Szülészetben nevű mozgalom célja az ellátórendszer és az ez irányú közgondolkodás megváltoztatása. Sajátotoknak érzitek e célkitűzést?

STA: Olyannyira, hogy tüntettünk is velük. És annyiféle embert hozott össze ez az ügy, hogy együtt vonultunk Dúró Dórával és Kepes Andrással.

CSE: Bár már nem foglalkozom az üggyel napi szinten, de abszolút magaménak is érzem a célkitűzésüket, és drukkolok nekik.

STA: Mélyen összefügg a gyerekvállalási kedvvel, mit él át az anya a szülés során. Eszter, nem akarod elmesélni, veled mi történt?

CSE: Sajnos ez egy átlagos történet, ami bármelyik kórházban, bármikor előfordulhat. Én is a bőrömön éreztem, amit világszerte nagyon sok nő. Sokat gondolkodtunk, először nem akartam otthon szülni, aztán annyi gyönyörű, háborítatlan szülést láttunk a 9 hónap alatt a Föld körül című évadunk forgatása közben, hogy mégis úgy döntöttem, hogy megpróbálnám. Végül komplikációk miatt nem hozhattam világra otthon a gyerekemet. Volt egy csodálatos szülész-nőgyógyászom, bekerültem egy magyar kórházba, és még úgy is, hogy azt gondolom, nagyon felkészülten vágtunk bele ebbe a történetbe, minket is elért az egészségügyben durván és néha erőszakosan jelen lévő hierarchia, a paternalista rendszer.

Az orvosom egy fiatal nő volt, én már a negyven nem tudom, hányadik órában vajúdtam, meg kellett volna már császározni, az orvosom el is döntötte, de jött az ügyeletvezető, akinek az aláírása szükséges minden beavatkozáshoz, és megalázta az orvosomat, megalázott engem. Aztán nagyon erőszakosan és csúnyán vizsgált meg. Közölte velem, hogy ez nem kívánságműsor. Akkor már nagyon rossz állapotban voltam, miatta töltöttem el, azt hiszem, életem legnehezebb négy óráját. Csak azért is ellentmondott az orvosomnak, akitől még azt is megkérdezte, hogy „maga mikor végzett az egyetemen?”. Aztán végül belement a császármetszésbe. És senki nem mert semmit mondani. Olyan ijesztő helyzet volt, olyan kiszolgáltatottak voltunk – úgy, hogy azt gondolom, egyébként a legkevésbé kiszolgáltatott szülőpár voltunk. De mindez nem számított, bekerültünk a darálóba. Megtiporta a méltóságomat az az ember a bántó mondataival, a rettenetes érintésével, a kérdés nélküli megvizsgálásommal. Nagyon fontosnak tartom, hogy egyre több szó esik a háborítatlan születés fontosságáról.

Interjúnk a Magyar Narancs 2019. november 7-i számában jelent meg, most újraközöljük online is.

Az On the Spot: Esther, a törzs lánya című film már elérhető a Telekom Videótékájában.

Neked ajánljuk

A gyöngy

  • Halasi Zoltán

A király elküldi fiát messze földre, hozza el a kígyótól a kincset. Mielőtt a fiú útnak indul, meg kell válnia ruhájától. Megérkezik, elvegyül az ottaniak között. Ételüktől azonban mintegy álomba merül, megfeledkezik királyfi voltáról, küldetéséről. Apja levele téríti magához. Megigézi a kígyót, megszerzi a kincset. Hazatér, megdicsőül.

Máshogy mutatja ki

  • SzSz

„Az utolsó túlélő halálával Auschwitzot beveszi a kirakatból a történelem. Lomtárba kerül, ott porosodik majd a sötétben a tatárjárás és a waterlooi csata közt” – nyilatkozta Röhrig Géza egy interjúban a Saul fia diadalmenetének egyik állomásán –, a Born in Auschwitz egyszerre igazolja és cáfolja e kijelentést azzal, hogy bemutatja, hogyan hatja át a tragédia háromgenerációnyi család életét.

„A vérfürdő nem vonz”

A Star Trek-filmek Spockja jelenleg az AMC horrorsorozatában, a NOS4A2 második évadában adja a Charlie Manx nevezetű gonoszt, de élőben nincs benne semmi fenyegető. A Rhode Island-i forgatáson értük el.

„Gátlástalanul húzogatjuk ki egymás sorait”

  • Láng Dávid

Több mint ezer induló közül ők nyerték tavaly az Öröm a Zene tehetségkutató országos döntőjét, nem sokkal később pedig Lovasi András is kiválasztotta őket a raktárkoncertes gázsiját szétosztó pályázaton. A duóval arról beszélgettünk, mivel győzhették meg a zsűrit, milyen köztük a dalszerzői dinamika, és terveznek-e teljes zenekarrá bővülni.

Ülő ováció

  • Nagy István

Nyolcvanegy éves korában elhunyt minden idők egyik legnagyobb hatású zenei producere, akinek a jelentősége egyedül talán George Martinéhoz fogható; mindketten a modern zenerögzítési technika úttörőinek, lényegében megteremtőinek számítanak.

A földön kívüli selyemszörny

  • Vida Virág

Amióta online térbe kényszerült a színház, új, alkalmazott műfaj jelent meg a művészetek palettáján, amelyet leginkább „előadás-közvetítésnek” lehetne nevezni, és abban különbözik a korábbi színházi közvetítésektől, hogy eddig soha nem látott nyomatékot kap benne az operatőri munka.

Megtalálva

  • Dékei Kriszta

A művészet történetében komoly hagyománya van a nagy elődök másolásának, a témák és a stílusok újradolgozásának.

Eladó, kiadó

Hérodotosz óta sokat változott a közmeg­egyezés azzal kapcsolatban, mik is lehetnek a történetírás elfogadott témái és alkalmatos forrásai.