Telefonon váltottunk szót a New Yorkból bejelentkező rendezővel, akinek új filmjét, az Egy esős nap New Yorkbant most játsszák a hazai mozik. Az interjút Köves Gábor készítette, a teljes szöveg a csütörtökön megjelenő Narancsban olvasható. Ízelítő:
Magyar Narancs: A Scalában Fischer Ádám volt a karmestere. Mesélt neki a magyarországi élményeiről, arról az időről, amit Magyarországon töltött a hetvenes években, miközben a Szerelem és halál című filmjét forgatta? Úgy tudni, nehezen viselte a hideget.
| ||
Woody Allen: Budapest szép volt, remek helyszínnek bizonyult, de érezhető volt a megszálló oroszok jelenléte. Ami nekünk mint filmkészítőknek szerencsés helyzetet teremtett, mert az orosz katonákat, semmi dolguk nem lévén, szerepeltetni tudtuk a filmünkben, ami egy vicces háborús film volt. Az orosz katonák lelkesek voltak, mert nagyon unták Magyarország megszállását. És mindent úgy csináltak, ahogy az a nagykönyvben le van írva: csodálatosan meneteltek például. Ideális helyzet volt, katonák játszottak katonákat, amit hitelesen is csináltak. Ha az Államokban kellett volna 500 katonát foglalkoztatnom, azt nem engedhettem volna meg magamnak, de a Magyarországon állomásozó orosz katonák főleg cigarettát – kartonnyi cigarettát – és hasonló dolgokat kértek, amivel mi boldogan elláttuk őket. Cserébe keményen dolgoztak, ami remek volt. Csak nagyon hideg volt, és nagyon korán sötétedett, így nagyon rövidek voltak a forgatási napok, eléggé elhúzódott a munka, amit nem is nagyon bántam, mert sok minden tetszett Budapesten. A csodás utcák például és az Operaház.
(...)
MN: Az egyik híres bonmot-ja így hangzik: „Nem hiszek a túlvilágban, habár mindig van nálam egy váltás alsónemű”. Változott valamit a túlvilághoz fűződő viszonya?
WA: Cseppet sem. Ez az egy dobásunk van, s ha ennek vége, kész, eltűnsz. És ha eltűntél, akkor eltűntél, nincs tovább.
A teljes interjú a friss Magyar Narancsban olvasható, mely csütörtöktől kapható az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt.
