Woody Allen a Narancsnak: „nagyon unták Magyarország megszállását"

Mikrofilm

A túlvilágról, az Amazonnal szembeni peréről és a Kádár-kori Budapestről is beszélgettünk.

Telefonon váltottunk szót a New Yorkból bejelentkező rendezővel, akinek új filmjét, az Egy esős nap New Yorkbant most játsszák a hazai mozik. Az interjút Köves Gábor készítette, a teljes szöveg a csütörtökön megjelenő Narancsban olvasható. Ízelítő:

Magyar Narancs: A Scalában Fischer Ádám volt a karmestere. Mesélt neki a magyarországi élményeiről, arról az időről, amit Magyarországon töltött a hetvenes években, miközben a Szerelem és halál című filmjét forgatta? Úgy tudni, nehezen viselte a hideget.

false

 

Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Woody Allen: Budapest szép volt, remek helyszínnek bizonyult, de érezhető volt a megszálló oroszok jelenléte. Ami nekünk mint filmkészítőknek szerencsés helyzetet teremtett, mert az orosz katonákat, semmi dolguk nem lévén, szerepeltetni tudtuk a filmünkben, ami egy vicces háborús film volt. Az orosz katonák lelkesek voltak, mert nagyon unták Magyarország megszállását. És mindent úgy csináltak, ahogy az a nagykönyvben le van írva: csodálatosan meneteltek például. Ideális helyzet volt, katonák játszottak katonákat, amit hitelesen is csináltak. Ha az Államokban kellett volna 500 katonát foglalkoztatnom, azt nem engedhettem volna meg magamnak, de a Magyarországon állomásozó orosz katonák főleg cigarettát – kartonnyi cigarettát – és hasonló dolgokat kértek, amivel mi boldogan elláttuk őket. Cserébe keményen dolgoztak, ami remek volt. Csak nagyon hideg volt, és nagyon korán sötétedett, így nagyon rövidek voltak a forgatási napok, eléggé elhúzódott a munka, amit nem is nagyon bántam, mert sok minden tetszett Budapesten. A csodás utcák például és az Operaház.

(...)

MN: Az egyik híres bonmot-ja így hangzik: „Nem hiszek a túlvilágban, habár mindig van nálam egy váltás alsónemű”. Változott valamit a túlvilághoz fűződő viszonya?

WA: Cseppet sem. Ez az egy dobásunk van, s ha ennek vége, kész, eltűnsz. És ha eltűntél, akkor eltűntél, nincs tovább.

A teljes interjú a friss Magyar Narancsban olvasható, mely csütörtöktől kapható az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.