Mint számos pszichológiai kutatás és hétköznapi megfigyelés is bizonyítja, a teljes szabadság és a végtelen számú választási lehetőség inkább csak gúzsba köti az embert. Mintha ezt bizonyítaná Lólé Attila története is: rossz családi körülmények között nőtt fel, bármiféle útmutatás vagy korlátozás nélkül. Drogokhoz nyúlt, sötét ügyekbe keveredett, a bíróság 18 alkalommal ítélte el – Hajnal Gergely rendező akkor csatlakozott hozzá, amikor hat év után újra szabad emberré vált.
A börtön szigorú, fegyelmezett világa rendszert vitt az életébe, letette a drogokat, megtalálta Istent; teljesen új emberként igyekszik újrakezdeni életét. Míg azonban odabent nem volt választása, úgy kellett élnie, ahogy előírták, idekint ismét válaszút elé kerül: hol lakjon, mit dolgozzon, és elsősorban mit kezdjen az életével?
Attila csillogó szemével, megkapó előadásmódjával, lelkesedésével és őszinteségével a tökéletes alanynak bizonyul, Hajnal pedig sokszor nem is tesz mást, csak követi őt, amint meglátogatja régi környékét, prevenciós előadásokat tart az iskolában, vagy épp Kosztolányit idéz, vagy Babits arc poeticáját fejtegeti. Sokszor másfél óráig elnéznénk még, mert ritka az ilyen ember, aki saját bűneit és kétségeit is képes tisztán látni: vacilál, hogy szerzetesnek álljon, esetleg családot alapítson. Előbbi esetben a rend szigorú előírásainak kellene megfelelnie, utóbbi során családtagjaiért lesz kénytelen felelősséget vállalni. Bárhogy is dönt, példája azt bizonyítja: soha nem késő újrakezdeni, saját magunk megismerése pedig az első lépés a teljesség és a teljes élet felé.
Vetítik: 25-én, 20.30, Corvin – Kabos; 27-én, 18.15, Toldi – Kisterem
A Magyar Narancs e heti nyomtatott kiadása öt oldalas mellékletben foglalkozik a Verzió Filmfesztivállal.
