Nagy várakozás előzte meg az X-Men: Sötét Főnixet, hiszen egy közel húszéves sagát zár le, amely ráadásul a legrégebbi szuperhős-adaptációval indult (X-Men, 2000). Ez a film adta a mai filmes Marvel-univerzum szikráját. S azzal, hogy a Disney 2018-ban bekebelezte a Foxot, az X-Men tagjai végre csatlakozhatnak a filmes Marvel-univerzumhoz, így talán majd egyenletes minőségű X-Men-adaptációk születhetnek.
Ugyanis – mint erre hivatott elődei – ez a film sem tud mit kezdeni az X-Men legendás Sötét Főnix-sorozatával. Már a 2006-os Az ellenállás vége című epizódba is megpróbálták beépíteni a kozmikus energiát elnyelő és ettől irányíthatatlan, destruktív entitássá váló
Jean Grey történetét, és ami ott idő hiányában nem sikerült, az most színészi és rendezői korlátok miatt fut zátonyra. A merev, hűvös Sophie Turner képtelen átadni a hirtelen hatalmas erőhöz jutó nő belső vívódásait, nem látjuk, hogy egyszerre vonzaná és rémisztené saját ereje, s ettől teljesen átélhetetlenné válik szörnyű pálfordulása. Mellette még mindig izgalmas lehetne a két mentorfigura között feszülő őskonfliktus, ha nem fakó klisékből építkeznének Magneto önemésztő, ezredszerre is meddő traumafeldolgozási és Xavier vak,
naiv embert-mutánst békítő kísérletei. A többi mutáns mind ide-oda hánykolódó gyalog, akik Grey-hez hasonlóan sorozatosan irracionális döntéseket hoznak, de a nagyszabású akciójelenetekben legalább látványosan tudnak elesni. Sótlan, fakó búcsú ez az X-Mentől, csak abban bízhatunk, hogy a világuralomra törő Disney majd jobb gazdája lesz a csapatnak.
Forgalmazza a Fórum Hungary
