Film

X-Men: Sötét Főnix

Mikrofilm

Nagy várakozás előzte meg az X-Men: Sötét Főnixet, hiszen egy közel húsz­éves sagát zár le, amely ráadásul a legrégebbi szuperhős-adaptációval indult (X-Men, 2000). Ez a film adta a mai filmes Marvel-univerzum szikráját. S azzal, hogy a Disney 2018-ban bekebelezte a Foxot, az X-Men tagjai végre csatlakozhatnak a filmes Marvel-univerzumhoz, így talán majd egyenletes minőségű X-Men-adaptációk születhetnek.

Ugyanis – mint erre hivatott elődei – ez a film sem tud mit kezdeni az X-Men legendás Sötét Főnix-sorozatával. Már a 2006-os Az ellenállás vége című epizódba is megpróbálták beépíteni a kozmikus energiát elnyelő és ettől irányíthatatlan, destruktív entitássá váló
Jean Grey történetét, és ami ott idő hiányában nem sikerült, az most színészi és rendezői korlátok miatt fut zátonyra. A merev, hűvös So­phie Turner képtelen átadni a hirtelen hatalmas erőhöz jutó nő belső vívódásait, nem látjuk, hogy egyszerre vonzaná és rémisztené saját ereje, s ettől teljesen átélhetetlenné válik szörnyű pálfordulása. Mellette még mindig izgalmas lehetne a két mentorfigura között feszülő őskonfliktus, ha nem fakó klisékből építkeznének Magneto önemésztő, ezredszerre is meddő traumafeldolgozási és Xavier vak,
naiv embert-mutánst békítő kísérletei. A többi mutáns mind ide-oda hánykolódó gyalog, akik Grey-hez hasonlóan sorozatosan irracionális döntéseket hoznak, de a nagyszabású akciójelenetekben legalább látványosan tudnak elesni. Sótlan, fakó búcsú ez az X-Mentől, csak abban bízhatunk, hogy a világuralomra törő Disney majd jobb gazdája lesz a csapatnak.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.