1. A gazdasági érv durva csúsztatás. A kiadó azzal indokolta a bezárást többek közt, hogy „a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 000 példányt meghaladó mértékben csökkent. Ennek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és az idei évben ez idáig szintén jelentős veszteséget halmozott fel”.
Ezzel szemben az a tény, hogy a Népszabadság épp a legfrissebb Opten-adatok szerint nem veszteséges, hanem éppenséggel nyereséges. Tavaly 163 millió forint pluszt könyvelt el, azaz emelkedő pályára állt a korábbi valóban veszteséges évek után. A Népszabadságnál több fizetéscsökkentés is volt az elmúlt években, sok munkatársat elküldtek, csökkentették az újságtartalmat stb., tehát egy sor olyan, amúgy saját szempontjukból fájó lépést tettek meg, amelyekkel faragják a költségeket, és ezt végül siker is koronázta. Eddig finanszírozta ezt a Mediaworks, majd amikor kilábaltak a bajból, egyből bezárja a boltot? Alig hihető.
Ezenkívül van még pár érv, ami idekívánkozik. Ha például egy vállalkozás veszteséges, az még nem tragédia. Ilyen ugyanis előfordul. Egy sor bank vagy egyéb cég is veszteséges volt a gazdasági válság után, ám ezek nem csuknak be automatikusan – főleg nem akkor, amikor újra nyereségesek kezdenek lenni –, hiszen egy cég okosan felkészülhet arra, hogy nehéz évei jönnek, és a korábbi nyereségeit szépen félreteszi erre. A Népszabadságnak is voltak jó évei, a pár évvel ezelőttiek nem tartoztak ide, de nem lehet mindig nyerni. Vagy itt a másik aspektus: a politikai napilapok az egész világban nagy általánosságban vannak abszolút szívóágon. Magasak a költségeik, csökken a fizetőkereslet, az online beelőz a hírversenyben... szóval van gondjuk elég, épp ezért igyekeznek olyan modellben működni, ami hosszútávon mégis fenntarthatóvá teszi a működésüket. Például úgy, ahogy ez a Népszabadság esetében is volt: olyan médiaportfólióban léteznek, ahol egy csomó más pl. bulvár-, életmód-, gyerek- vagy sportmagazin is van, amelyek több nyereséget tudnak termelni, mint ők (mert ezeket a tartalmakat egyszerűen könnyebb előállítani), és ebből például megfinanszírozható az esetleg veszteséges politikai újság is, ami a legköltségesebb műfaj a nyomtatott sajtópiacon. És miért szeretik ezt a modellt a nagy cégek? Nem azért, mert hülyék lennének, hanem azért, mert a portfólió – adott esetben akár nemzetközi – megítélésének és a brandnek is jót tesz egy igényes napilap, lehet vele villogni, hivatkozni stb. A Mediaworks pedig elég jól hasított az elmúlt időben, erről maguk szívesen áradoztak nem is olyan rég. „Az árbevétel csaknem 5 és a nyereség a 10 százalékkal haladta meg 2015-ben a tervezettet, amely azt mutatja, hogy stabilan nyereségesen lehet üzemeltetni a vállalatcsoportot a nehéz lappiaci körülmények ellenére is” – mondta a korábbi vezérigazgató. Azaz simán tudtak keresztbe finanszírozni.
A Népszabadságot el is adhatta volna a Mediaworks, ha olyan veszteséges (ami persze így nem igaz): de nyilvánvaló, hogy ezt nem akarták. Mert tényleg csak azt számított, hogy minél gyorsabban becsukják.
2. Totális brand- és öngyilkosság, ahogy csinálták ezt. Egyik napról a másikra bezárni egy lapot? Hát ez tiszta hülyeség üzleti szempontból. Egy csomó jogilag vitás helyzet lehet a hirdetőkkel, a már megkötött megjelenésekkel kapcsolatban, egy csomó megoldandó helyzet keletkezik így, az előfizetőkről nem is beszélve, nekik is vissza kell téríteni a pénzüket stb. De az egész Mediaworks-brandet is rombolja egy ilyen húzás: az egyszeri hirdető ezek után tényleg csak arra tud majd gondolni, hogy biztos, kössek-e hirdetést erre a portfólióra, ha nem is biztos, hogy megjelenik. De erre az aspektusra még visszatérünk később.
3. Régóta ment a pletyka, hogy jönnek a fideszes oligarchák. És jönnek is. Legkésőbb nyár óta jelentek meg a „Mészáros Lőrinchez kerül a Népszabadság” típusú cikkek – itt van például egy, és ennek is voltak már előzményei. (A Népszabadság-botrány lényegét itt foglaltuk össze, ebben épp az oligarcha-faktor láttuk döntően ebben a gyilkos tempóban.) Az pedig friss, mai hír, hogy már – épp amikor elkezdtek mészároslőrincezni a Népszabi körül – augusztusban zálogjog került a Népszabadságra, a nol-ra, illetve a népszabi szavakra, ami azért elég sok mindent elárulnak arról, hogy mennyire volt ez az egész akció eltervezve: nagyon.
A Népszabadság szerkesztőségében ismertek voltak ezek a pletykák, féltek is tőlük. Ma már látszik: okkal. Aki azt mondja ezek után, hogy gazdasági érv, az vagy nyilvánvalóan hazudik, vagy úgy tesz, mintha nem ebben az országban létezne, ahol ha Mészáros Lőrinc vagy valamely csatolt eleme kinéz valamit, akkor az egész egyszerűen az övé lesz.
4. Nem így zárunk be valamit, még ha be is zárjuk. Nem hazudozunk orrba-szájba. A Népszabadság felfüggesztésének híre önmagában sokkoló, de ahogy a Mediworks vezetése kivitelezte az ezt a borzalmat, az minimum a négyzetre emelte. Az újságíróknak és munkatársaknak azt mondták, hogy gyerekek, megyünk át a Bécsi útra, vasárnap rendezkedünk, lesz pizza is meg minden – erre a Népszabadság dolgozói szombat reggel a sajtóból (!) értesültek arról, hogy mi történt munkahelyükkel. (Amikor e sorok születnek, úgy tudni, hogy jelenleg még saját holmijukhoz sem tudnak hozzáférni.) Értesítés nélkül lőtték ki a nol.hu-t, amelyet amúgy teljesen illogikus módon megerősítettek neves újságírókkal az elmúlt hónapokban. De miért, ha úgyis be akarták csukni a boltot?
Továbbá arról se legyen kétség: az ígérettel szemben valójában nem akarják újra indítani a Népszabadságot, ha akarnák, akkor nem tennék tönkre az évtizedek alatt felépített brandjét – de erről lásd a 2. pontot.
5. A Fidesz kommunikációja árulkodó. Németh Szilárd elhíresült megjegyzése – miszerint örül a Népszabadság bezárásának – még csak arról árulkodott, hogy a rezsibiztos olyan, mint amilyennek eddig ismertük. Az viszont már érdekes, hogy amikor az atv.hu riportere az Európa Hajóról távozó jobboldali politikusokat és közszereplőket kérdezte a Népszabadság bezárásáról még szombat dél körül, akadt olyan közülük, aki nem is hallott róla (Kerényi Imre), s volt olyan is, akit láthatóan meglepett a dolog, de csak került egy ember, aki órákkal a Fidesz délután négy órakor kiadott kommünikéje előtt lenyomta a Fidesz később hivatalos álláspontját, miszerint ez „gazdasági döntés” volt. Ezt az embert Balog Zoltán miniszternek hívják. Ő pont úgy reagált, mintha már jó előre tudta volna, mi lesz pártja kiérlelt álláspontja ebben az ügyben.
