1981 késő nyarán-őszén több felirat is megjelent Mátészalka főterén, a Lenin parkban. Először augusztus 26-án tűnt föl a Lenin-szobor márványtábláján csupa nagybetűvel, hogy „HÜJE VOLT”. Mint utóbb kiderült, az ismeretlen önkéntes föliratozó a parkban lévő lila petúniák virágszirmait használta. Az észlelés után a hivatalos szervek a márványtáblát megtisztították, ám szeptember 10-én a mátészalkaiak ismét arról értesülhettek, hogy „HÜJE VOLT”. Azoknak, akiknek netán kétségeik lettek volna, kire utal a létige múlt idejű alakja, a szeptember 16-i felirat adott egyértelmű eligazítást. Ezúttal a pártbizottság téren lévő székházának falára mázolták az épület előtti díszcserje zöld levelét fölhasználva, hogy „LENIN HÜJE”. Szeptember 25-én újra a szobor következett, ezúttal fekete irónnal tudatták a lakosokkal, hogy a Lenin-emlékmű „A PARK MADÁRIJESZTŐJE”.
Az eset rendkívül kínos volt a pártállam helyi képviselőinek, már csak azért is, mert a pártbizottságon kívül a téren székelt a mátészalkai munkásőrség parancsnoksága is. Előbbiből remek kilátás nyílt a szoborra, utóbbiban éjjel is teljesítettek szolgálatot, sőt a téren járőröztek is – mégsem vettek észre semmit. Az sem segített, hogy a második eset után a megyei rendőr-főkapitányság állambiztonsági osztálya elrendelte a park fokozottabb ellenőrzését.
A madárijesztős firka után a hüje is látta, az eset rendkívül komoly, így hát az ügy felderítésébe bekapcsolódott a Szabolcs-Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya. „R”, azaz Rendkívüli Esemény-dossziét nyitottak, mozgósították ügynökhálózatukat, környezetrajzokat készítettek többtucatnyi potenciális elkövetőről, megvizsgálták a Belügyminisztérium III/III-3. osztály nyilvántartásában szereplő valamennyi kézírásmintát, illetve felkutatták a korábban hasonló magatartásért akár csak gyanúba keveredett személyeket; jelentéseket és aktákat gyártottak. A hatóságok megítélése szerint a feliratok nyilvánvalóan kimerítették az izgatás fogalmát, és alkalmasak voltak arra, hogy a magyar (de legalábbis a mátészalkai) dolgozókat a testvéri szovjet nép, és annak nagy forradalmár fia ellen hangolják.
A több hónapos nyomozás totális kudarccal végződött, pedig a szervek ellenprovokációval is igyekeztek előcsalogatni a tettes(eke)t: október 21-én (az időzítés nem független a forradalom közelgő 25. évfordulójától) a pártház falán megjelent egy ÉLJEN LENIN! felirat, amely azonban hiába nem tűnt el onnan villámgyorsan, senkit nem csábított átmázolásra. A népi véleménynyilvánítás befejeződött, és a tehetetlen hatóság az ügyet 1982. július elsején ad acta helyezte.
*
2015 kora nyarán fiatalok csoportjai lefestettek és megrongáltak olyan köztéri óriásplakátokat, amelyek a kormány bevándorló- és idegenellenes üzeneteit közvetítették. Az akciókat a kormányzat, illetve a kormánypárt képviselői a törvényes renddel szembeni fenyegetésként értékelték (feszt erőszakot emlegetnek), és ennek megfelelő ellenlépéseket helyeztek kilátásba, feljelentéssel is fenyegetőznek.
A helyzet demokratikus rendőrségünk megítélése szerint is súlyos – másra legalábbis nemigen következtethetünk a 444.hu által nyilvánosságra hozott jelentésből. A közegek „rendőri mivoltukat” elrejtve, szükség esetén a járókelők, sőt a közeli étterem személyzete között elvegyülve figyelték folyamatosan a fölforgató ténykedést végző elemeket. Majd minden kampányplakátot rendőrök sasolnak; ám a hazai viszonyok ismeretében biztosra vehetjük, hogy a rendőrség a valós vagy feltételezett politikai elvárásnak megfelelni akarva cselekszik így. Viszont az akció sikeres, 1981-gyel ellentétben van tettenérés is!
*
1981-ben és 2015-ben is az uralkodó ideológia köztéri megnyilvánulásai ellen léptek föl bátor emberek, mégpedig a hatalmat leginkább ingerlő módon: a humor, a nevetségessé tétel eszközeivel. A komikum forrása mindkét esetben ugyanaz: a hatalom eltúlzott reakciója a viccre (viccsorozatra). Mert ezt nem tűrte 1981-ben a pártállam, és ezt nem tűri 2015-ben a kormányzó politikai elit. Pedig Orbánék ezzel teszik magukat végképp röhejessé; igen, röhejessé, még ha kampányuk ordítóan aljas szándékai és lehetséges következményei a legkevésbé sem nevetségesek.
(Az 1981-es eset felidézésénél a Betekintő és az ArchívNet egy-egy vonatkozó írására támaszkodtunk.)
