A magyar vizes vébé himusza nem az úszóinkat, hanem Orbán Viktort ünnepli

  • narancsblog
  • 2015. június 16.

Narancsblog

Íme, az ország: Demjén Ferenc dalának kirívóan igénytelen klipjében nem a világklasszis magyar úszók vagy pólósok a főszereplők, hanem egy kiöregedett focista.

Csak hogy érezzük a műfajt, tekintsük meg a 2013-as barcelonai úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és nyílt vízi világbajnokság hivatalos dalát és klipjét. Az egyszerű, de fülbemászó nóta alatt futó képsorok a katalán város lakóinak vízhez való viszonyát és a különböző sportokat próbálják bemutatni, többé-kevésbé ötletesen, lendületesen, 21. századi technikai színvonalon. Nincs ebben semmi különös, mondhatják, de várjanak csak egy kicsit.

A Magyar Úszó Szövetség videója ugyanis bebizonyítja, hogy ez korántsem egyértelmű, hogy ezt a nem túl nehéz feladatot is lehet sokkal, de sokkal rosszabbul teljesíteni. Demjén Ferenc dala a magyaroknak kínosan ismerős, a külföldieknek értelmezhetetlen, azt viszont nyelvismeret nélkül is bárki azonnal megérti, hogy a magyarnál amatőrebb, igénytelenebb rendezők nem kaphatták volna a vébé rendezési jogát. A 90-es éveket idéző sufnivideó már most lejáratja a 2017-es budapesti világbajnokságot, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Ennél sokkal felháborítóbb és kártékonyabb, hogy a klip hősei nem a magyar úszósport óriásai, hanem egy politikus. Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és a többiek abba a megalázó helyzetbe kerültek, hogy statiszták lettek egy Orbán Viktorról készült kampányfilmben. Kihasználták őket, méghozzá aljas és kicsinyes módon.

A képsorokon azt látjuk, ahogy Orbán Viktor megnyeri nekünk a vébé rendezésének jogát, ahogy okosan előad, ahogy mindenki gratulál neki, ahogy lerakja az alapkövet, elsüti a startpisztolyt és ahogy úszókkal parolázik.

A személyi kultusztól csöpögő videó ugyanolyan jól érthető szimbólum, mint a felcsúti és a többi stadion. A sportoló gyerekek, az élsportolók és a közönség csak statiszták és kellékek egy újra és újra ismétlődő színdarabhoz, amelynek a cselekménye könnyen összefoglalható: jön Orbán Viktor, kitalálja, kiharcolja, adományoz rá pénzt, átadja és gyönyörködik benne, majd fogadja a gratulációkat. Mindegy, milyen játék, lehet stadion, világbajnokság, olimpia, a budai vár, kisvasút vagy sertéstelep. A lényeg, hogy örömét lelje benne, a nép pedig hálás legyen érte.

És mindegy, mennyibe kerül: a vizes vébé ára például rögtön az elején a duplájára nőtt, most már 49 milliárdot szánnak rá. Az se baj, ha nem tartják be a törvényeket, ha a legelemibb építési, tűzvédelmi és biztonsági szabályokat is figyelmen kívül hagyják. Legfeljebb majd ránk szakad. De ez senkit nem érdekel, csak az számít, hogy Orbán Viktor átadhassa – önmagának.

„Ez lesz a legnagyobb sportesemény, amelyet az ország valaha rendezett. Sőt, a látogatók száma alapján kiderülhet, hogy minden tekintetben a legnagyobb esemény, amelyet valaha rendezett Magyarország” – mondta Magyarország miniszterelnöke nevetve, és azt is hozzátette: az egész ország ott van a rendezvény mögött. Ebben igaza van: mindannyian megfizetjük az árát az ő diktatórikus hóbortjainak.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.