A magyar vizes vébé himusza nem az úszóinkat, hanem Orbán Viktort ünnepli

  • narancsblog
  • 2015. június 16.

Narancsblog

Íme, az ország: Demjén Ferenc dalának kirívóan igénytelen klipjében nem a világklasszis magyar úszók vagy pólósok a főszereplők, hanem egy kiöregedett focista.

Csak hogy érezzük a műfajt, tekintsük meg a 2013-as barcelonai úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és nyílt vízi világbajnokság hivatalos dalát és klipjét. Az egyszerű, de fülbemászó nóta alatt futó képsorok a katalán város lakóinak vízhez való viszonyát és a különböző sportokat próbálják bemutatni, többé-kevésbé ötletesen, lendületesen, 21. századi technikai színvonalon. Nincs ebben semmi különös, mondhatják, de várjanak csak egy kicsit.

A Magyar Úszó Szövetség videója ugyanis bebizonyítja, hogy ez korántsem egyértelmű, hogy ezt a nem túl nehéz feladatot is lehet sokkal, de sokkal rosszabbul teljesíteni. Demjén Ferenc dala a magyaroknak kínosan ismerős, a külföldieknek értelmezhetetlen, azt viszont nyelvismeret nélkül is bárki azonnal megérti, hogy a magyarnál amatőrebb, igénytelenebb rendezők nem kaphatták volna a vébé rendezési jogát. A 90-es éveket idéző sufnivideó már most lejáratja a 2017-es budapesti világbajnokságot, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Ennél sokkal felháborítóbb és kártékonyabb, hogy a klip hősei nem a magyar úszósport óriásai, hanem egy politikus. Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és a többiek abba a megalázó helyzetbe kerültek, hogy statiszták lettek egy Orbán Viktorról készült kampányfilmben. Kihasználták őket, méghozzá aljas és kicsinyes módon.

A képsorokon azt látjuk, ahogy Orbán Viktor megnyeri nekünk a vébé rendezésének jogát, ahogy okosan előad, ahogy mindenki gratulál neki, ahogy lerakja az alapkövet, elsüti a startpisztolyt és ahogy úszókkal parolázik.

A személyi kultusztól csöpögő videó ugyanolyan jól érthető szimbólum, mint a felcsúti és a többi stadion. A sportoló gyerekek, az élsportolók és a közönség csak statiszták és kellékek egy újra és újra ismétlődő színdarabhoz, amelynek a cselekménye könnyen összefoglalható: jön Orbán Viktor, kitalálja, kiharcolja, adományoz rá pénzt, átadja és gyönyörködik benne, majd fogadja a gratulációkat. Mindegy, milyen játék, lehet stadion, világbajnokság, olimpia, a budai vár, kisvasút vagy sertéstelep. A lényeg, hogy örömét lelje benne, a nép pedig hálás legyen érte.

És mindegy, mennyibe kerül: a vizes vébé ára például rögtön az elején a duplájára nőtt, most már 49 milliárdot szánnak rá. Az se baj, ha nem tartják be a törvényeket, ha a legelemibb építési, tűzvédelmi és biztonsági szabályokat is figyelmen kívül hagyják. Legfeljebb majd ránk szakad. De ez senkit nem érdekel, csak az számít, hogy Orbán Viktor átadhassa – önmagának.

„Ez lesz a legnagyobb sportesemény, amelyet az ország valaha rendezett. Sőt, a látogatók száma alapján kiderülhet, hogy minden tekintetben a legnagyobb esemény, amelyet valaha rendezett Magyarország” – mondta Magyarország miniszterelnöke nevetve, és azt is hozzátette: az egész ország ott van a rendezvény mögött. Ebben igaza van: mindannyian megfizetjük az árát az ő diktatórikus hóbortjainak.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.