Rács-Magyarország

  • narancsblog
  • 2015. június 18.

Narancsblog

Ez nem a gázszerelőm, nem a vejemuram, nem a kedvenc focicsapatom története már… Ennek a kerítésnek a töviben elválik mindörökké az ocsú a búzától. Narancsblog!

A kormány elrendeli, hogy készítsék elő egy négy méter magasságú, határőrizeti célú ideiglenes kerítés létesítését a magyar–szerb határon, körülbelül 175 kilométer hosszan.

*

Mindenkinek megvan nyilván a játszóterek debil kisgyereke, aki mindenkit ki akar lökdösni a homokozóból. Ez az én homokozóm, menj innen! – süvölti, anyuka meg pirul, s annyit rebeg, hogy „Kázmérka, nem szabad ilyet mondani”. De Kázmérka nem enged, te is menj innen, anya!

A bevezetőnkben idézett szöveg viszont a Magyar Közlöny tegnapi kiadásában jelent meg, ilyenformán a játszótéri példa inkább hamis, mint pontos: a rosszindulat meg az elmebaj benne van ugyan, de egy gyerek számára mindig vannak mentőkörülmények. Aki viszont kiagyalta és elrendelte ezt a kerítést, az szimpla gazember, s nem menti fel semmi.

Akkor még egyszer, ízlelgessük: „A kormány elrendeli, hogy készítsék elő egy négy méter magasságú, határőrizeti célú ideiglenes kerítés létesítését a magyar–szerb határon, körülbelül 175 kilométer hosszan” – tegye fel kezét, aki ezért váltott rendszert 1989-ben! Most pedig az tegye fel, aki szerint épp azért váltottunk, hogy ennek vége legyen, hogy ne legyen már végre ott az a kibaszott vasfüggöny.

Megtetszett az ötlet

Megtetszett az ötlet

Fotó: MTI

Orbán Viktor mentális kondíciói eddig is közismertek voltak, a budi mellé felhúzott stadion kormányoldali mentegetéséből az évtized vicckönyvét lehetne kiadni, a felcsúti gázszerelő népmesei története vagy a Simicska ellen vitt háború hőskölteménye mind olyan egyértelmű, hogy csak hallgatni lehet róluk, vagy hazudni valami kényszeredettet, esetleg nagy pökhendin kiállni, hogy mi ezt is megtehetjük. De ez nem a gázszerelőm, nem a vejemuram, nem a kedvenc focicsapatom története már… Ennek a kerítésnek a töviben elválik mindörökké az ocsú a búzától.

Mától ugyanis nem az a kérdés, hogy te hol voltál, amikor loptak. S még csak nem is az, hogy te mit vettél ki belőle. Hanem inkább az, hogy te mit tettél az ellen, hogy Magyarországot visszavágják a legsötétebb múltjába.

Félreértés ne essék, az Európai Uniónak kezelnie kell a menekültáradatot, illetve mindazt a világban, ami előidézi e népvándorlást. Magyarország az Európai Unió tagja, még ha nem is hasonlítható a tárgybéli kitettsége Olaszországéhoz vagy Spanyolországéhoz, s nem is nevezhető a menekülők célállomásának, de ilyenformán nagyon határozott kötelezettségei vannak. Mely kötelezettségek vállalása helyett húzná most ki a kormány a szögesdrótot. Az uniós kezelés nyilvánvalóan költséges lesz, nyilvánvalóan nagy energiákat igényel majd, hisz mindközönségesen fel kell találni valamit, meg kell találni a megoldást. A vasfüggönyről viszont pont nekünk kellene a legjobban tudnunk, amit úgy látszik, mindenki tud rajtunk kívül, azt jelesül, hogy nem megoldás semmire, csak növeli a bajt. Lehet, hogy a megoldást nem is Európában kell keresni, de bizonyosan nem a szerb–magyar határ 175 kilométerén. Jaj, aminek ráadásul a másik oldalán édes véreink, a délvidéki magyarok nyögnek a gaz rác igájában – ismerős ez a szöveg valahonnan? Bár momentán az a legkisebb baj, hogy Orbán a saját korábbi politikáját, saját szövetségeseit köpi le éppen, fel sem veszik azok. A baj jóval szélesebb kört érint, úgyszólván egyetemes, hisz az égvilágon semmi különbség nincs a magyar–szerb határra felhúzott kerítés és a különféle gettók köré emelt falak között.

S aki azt hiszi, hogy ez a kerítés bármitől is megvédi Magyarországot, nos, az vélhetően ellógta a történelemórákat. Legkevésbé a menekülőktől, legfeljebb öt-tíz perc gondolkodásra készteti az embercsempészeket. De ezen fölösleges is tipródni, hiszen Magyarországot régen nem a menekültektől kell megvédeni, hanem Orbán Viktortól. Mert ha nem tesszük meg, akkor a következő kerítést a repülőtér köré húzza fel, hogy megakadályozza törekvésükben a Magyarországról tömegével menekülni igyekvőket. De azzal sem fog menni.

S egyszer, előbb, mint azt bárki gondolná, összenőnek ezek a kerítések, mert a legjobb helyről tudjuk, hogy összenő, ami összetartozik. Összenőnek, s alig pár négyzetmétert vesznek csak körbe… s akkor már a négyméteres magassághoz elég lesz a négyméteres szélesség is.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.