A méltóság maradéka – a Fidesz és a romagyilkosságok pere

  • narancsblog
  • 2013. augusztus 7.

Narancsblog

A Fidesz tulajdonképpen egy rasszista sorozatgyilkosságban való közreműködéssel vádolja politikai ellenfeleit. Ez még tőlük is meglepő.

Felháborodni csak az tud, akiben még él a remény. És aki remél, az fél is – ahogy a költő mondja: csak az nem fél, kit a remény már végképp magára hagyott. Ezért ahányszor azt mondjuk, hogy ennél már nincs lejjebb, hogy eljött a mélypont ünnepélye, akkor valójában azt gondoljuk: ne legyen lejjebb, az ég szerelmére, ne.

Most is ezt érezzük.

A 21. század Magyarországán botrány történt. Megemészthetetlen, felfoghatatlan botrány: rasszista mészárlás. Elesetteket, védteleneket, egy gyereket gyilkoltak meg gazemberek. Ezen a szinten a politikai propagandának nincs keresnivalója.
Az állam és a rendvédelmi szervek felelősségét vizsgálni azonban nemcsak lehet, de kell is. Erre nemcsak az esettel foglalkozó – bántóan kevés – komoly elemzés, tényfeltáró cikk törekedett, hanem a bíróság is foglalkozott vele (és még fog is, részletesebben – erről lásd áttekintésünket), de a legfontosabb munkát a viszonylag nagy jogkörrel rendelkező parlamenti vizsgálóbizottság végezte (lásd Gulyás Józseffel készült interjúnkat). Mint minden titkosszolgálatokat érintő kérdésben, itt is nehéz a tisztánlátás, de hogy az NBH, a KBH és az NNI súlyos hibákat követett el, az ma már nyugodt szívvel kijelenthető. Ahogy az sem kérdés, hogy a titkosszolgálatok működéséért a mindenkori titokminisztert politikai felelősség terheli.

E kérdések feltárása a sajtónak és a politikának egyaránt feladata, sőt: kötelessége. Erről beszélni kell. De a Fidesz nem erről beszél.

A párt reakciója az ítéletre – Zsigó Róbert elővezetésében – ez volt, a Fidesz.hu szerint: „»A lehető legkeményebb ítélet ellenére ebben az ügyben nyitva maradt néhány kérdés.« A fideszes ezek között említette, hogy »miért pont akkor, 2008-ban és 2009-ben, a Gyurcsány–Bajnai-kormány idején történtek ezek a gyilkosságok, és azok kinek álltak érdekében«. Az elítéltek mellett kik lehetnek még azok az elkövetők, akik most megúszták, akiknek a neve végig rejtve maradt?”

A szokásos sejtetések ellenére ez világos beszéd: Gyurcsány és Bajnai tehetnek a gyilkosságokról, ez nekik állt érdekükben, és a mai napig rejtegetik a bűnösöket. A Fidesz tulajdonképpen egy rasszista sorozatgyilkosságban való közreműködéssel vádolja politikai ellenfeleit. Ez a magyar politikai közbeszéd újabb mélypontja. Szégyentelen, visszataszító, felháborító.

Most pedig jönne az a mondat, hogy ennél nincs lejjebb. Mert még mindig reménykedünk.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.