A Tocsik-ügybe buktak bele Hornék, a Hagyó-, a Zuschlag- és a többi ügybe Gyurcsányék. Mert ugyan a választók nem nagyon értik a politikát, nem is nagyon érdekli őket, tehát az ideológiai vitákat, a gazdasági programok sikerességét vagy az alkotmányossági aggályokat nagyjából leszarják, ellenben a korrupció lényegét mindenki átérzi: lopják a pénzt, a pénzünket.
Ez az érvelés nagyjából konszenzusosnak mondható, mi se nagyon berzenkednénk ellene. De akkor hogy is van ez? Mennyit harácsolt Zuschlag? 72 millát? És ki az a Hagyó, hányadik alabárdos volt ő az MSZP-ben? Nem azt mondjuk, hogy kevés pénzt lopni belefér, vagy ha alacsonyabb szinten mozog a kis besurranó, a felsőbb szintek elnéző szeretetétől kísérve, szóval hogy ez ne lenne megbocsáthatatlan. Mert az, megbocsáthatatlan.
| ||
Pusztán a jelenség politikai potenciálja szempontjából lényeges, hogy a fülkeforradalom után azért más léptékben zajlik a szabadrablás. Mégsem látszik belerendülni Orbán Viktor tábora.
Hogy mire gondolunk? Hát olyan történetekre, amelyekben a korrupció nyilvánvaló, a szereplők szimbolikus figurák, a tétek nagyok – tehát tökéletesen alkalmasnak tűnnek arra, hogy a megfelelő politikai kampányok segítségével megingassák a kormány népszerűségét.
Mert ki ne értené azt a sztorit, hogy a miniszterelnök legjobb barátja, a Fidesz volt pénztárosa nyeri a legtöbb állami pénzt?
Ki tudna elképzelni taszítóbb antihőst Habony Árpádnál, aki a miniszterelnök tanácsadója, de nincs semmilyen szerződése, talán legális jövedelme sem, mégis lassan már jachttal és helikopterrel jár a Parlamentbe?
Ki ne látná át, hogy a miniszterelnök fociakadémiája nem azért kapja az iszonyatos pénzeket különböző közép- és nagyvállalatoktól, valamint ismert oligarcháktól, mert mindenki úgy a szívén viseli az utánpótlás-nevelés ügyét? Miért nem elég Orbán Viktor azonnali bukásához, hogy a falusi szülőháza mellé építtet egy bazi nagy stadiont?
Képzeljük el, mit hozna ki mindebből a Fidesz fordított helyzetben. De akkor most miért nincs semmi? Hol vannak az utcai zavargások? A tüntetések? A sztrájkok?
A válasz első fele egyszerű, nem is ragoznánk hosszan: mert nincs ellenzék.
A média szerepe már bonyolultabb. Keveset emlegetik, pedig nagyon fontos, hogy a kereskedelmi tévékből gyakorlatilag eltűntek a kockázatos anyagok. A köztévét ismerjük. Az ATV átlagosan a teljes lakosság 3 százalékát érte el 2012-ben. Ugyanakkor az Index és az Origo egymillió körüli olvasottsága már nem tűnik olyan kevésnek. Akkor?
A töketlenség és a félelem nem segít, az biztos. Mondunk egy példát. A fent említett H. Árpád lapunkban megírt története megvan, ugye? Mármint hogy fényes jókedvében lerugdosott egy házaspárt, és erről bírósági végzés is van. Ebbe Habonynak bele kellett volna buknia, Orbánnak pedig beleremegnie. Ehhez képest a bulvár és a kertévék jórészt nem merték hozni a hírt, és még a kormányt rendszeresen bíráló médiumok is úgy számoltak be az esetről, hogy „a Magyar Narancs szerint” Habony ezt meg ezt csinálta. Mintha legalábbis találgattunk volna néhány sör után, nem pedig egy bírósági papírt ismertettünk volna különösebb kommentár nélkül.
No, de nem ez a fő probléma. Hanem az, hogy az elkötelezetten ellenzéki, illetve független újságok jórészt úgy működnek, ahogy az újságok szoktak. Persze, láthatók egyértelmű elfogultságok, de ezek mégiscsak önálló gondolatokkal bíró szerkesztőségek. A Fidesz médiája viszont vízfejű gépezet, ahol először is a közmédia, továbbá a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, a Demokrata, a Heti Válasz, a Hír TV, a Helyi Téma és a Kistargoncai Szittya Harsona tökéletes összehangoltságban dolgozik. Figyelem, nem arról beszélünk, hogy szépeket írnak Orbánról és csúfságokat Bajnairól. Így tesznek, igen, de a lényeg, hogy adott időben mindig ugyanarról beszélnek és ugyanúgy. Mert csak így ér célba az üzenet.
Ezért tudja úgy mindenki, hogy Gyurcsány maga lövette ki a békés tüntetők szemét. És azt hányan tudják, mit csinált Orbán Tokajban?
Ezzel a propagandagépezettel nem fog tudni versenyezni a demokratikusan szerveződő média. Pont azért, mert nagyjából rendesen működik.
Így tehát bízhatunk még abban, hogy egyszer lesz az országban egy ún. ellenzék. És bízhatunk abban, hogy a trafikbotrány médiaközvetítés nélkül is sokak hitét megrengeti.
Ez nem sok.
