Hamis, cinikus, gyűlöletkeltő: a bálvány Bálványoson járt

  • narancs.hu
  • 2015. július 25.

Narancsblog

Orbán Viktor beszéde nem okozott csalódást a tusnádfürdői táborban. Ugyan nem tett semmiféle nagy bejelentést, csak egy kicsit, de hozta a formáját, ami semmi jót nem ígér. Senkinek.

Bár egyes kormányoldali politikusok, illetve a politikai sajtó nagyobb része – hamis várakozásokat keltve – valami nagy bejelentést jelzett előre Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde kapcsán, s bár e nagy bejelentés látványosan elmaradt, a beszéd mégsem keltett csalódást. Orbán hozta a formáját: hazug volt, cinikus és álszent.

Varga Mihály gazdasági miniszter a 25 éve tartó táborozás egyik kevésbé fontos napján elejtett megjegyzése szerint érdemes lesz meghallgatni Orbánt, mert még őnála is nagyobbat fog mondani – hogy mit mondott Varga, arra jellemzően a kutya sem emlékszik, lévén a társadalom Orbánnal nálunknál jobban fertőzött része is képes a helyén kezelni a minisztert. Ezzel együtt a sajtó felkapta a kijelentést, s teli szájjal harsogta, hogy nagy dobásra készül a kis vezető. Némely orgánumok nevetségesen nagy terjedelmet szenteltek ebbéli várakozásaiknak, természetesen végig bennfentes információkra hivatkozva. Az ilyen szövegeket az Orbán-beszéd távolról sem igazolta, sokkal inkább cáfolta, megmutatván evvel is a helyét a honi sajtóban annak a fordulatnak, hogy „a neve elhallgatását kérő s a várható eseményekre nagy rálátással bíró fideszes forrásunk”. De ez legyen a sajtó baja, minden további ugyanis az országé.

false

 

Fotó: MTI

Az országé, s nem is annyira a tisztelt helyi hallgatóságé, azoké, akik tévén nézték (adta pár csatorna) vagy egyáltalán nem is vettek tudomást a beszédről. Persze, akik ott voltak, azok sem tapsolták pecsenyére a tenyerüket, volt, amikor szegény Semjénnek kellett előtapsolni, hogy valami gyér reakció keletkezzék.

Orbán maga is szabadkozással kezdte, mondván, a tavalyi illiberális államozás után mit mondhatna, ami akkorát szól, sajnálja, de nem jutott eszébe semmi. Jah, végül is hülyén vette volna ki magát, ha bevezeti a statáriumot.

Tusnádfürdőn? Minek?

Talán ezen überelhetetlenség miatt Orbán direkt egyszerűre vette a figurát, leadta az ismert műsorát a bevándorlás rettenetes voltáról, mint egy rendes papagáj, akinek elég sok új szót sikerült megtanulnia a felkészülés időszakában. Az egész szöveg így határozottan azt a benyomást keltette, hogy Orbán Viktor felel. Felmondja valami felsőbb instanciának igyekvőn és pedánsan a leckét: ezt és ezt kéne Európának csinálnia a menekültekkel. Mit is? Kihajítani őket gondolkodás és kérdezés nélkül a francba, oszt’ jónapot. E közlés nem tartalmazott viszont sem újdonságot, sem bárminemű kreativitást.

A kreativitás a részletekben jelent meg, Orbánra jellemző módon… hogy mondjuk ezt finoman, tán torzítás és feneketlen cinizmus formájában. Ami pedig a dolog bejelentési részét illeti, Orbán valóban bejelentéssel élt, igaz, kicsivel, és rögtön hamisan is értelmezte. Az utolsó nemzeti konzultáció eredményét jelentette be. Nos, a következőképpen: a kiküldött nyolcmillió (8 000 000) kérdőívből egymillió meg az apró jött vissza. S nem, nem az történt, hogy a méregdrága kampánnyal ösztökélt maradék, töredéknyi rajongói tábor visszabüfögte az országot elborító plakáterdő szlogenjeit, a többi pinákat, faszokat rajzolt a papírosra. Nem, nem ez, hanem az, hogy magyar emberek kétharmada ezt gondolja, háromnegyede meg ugyanezt, négyötöd részük meg pláne ezt, nyolcvan százalékuk meg még annál is eztebb, hogy a kilencvenszázaléknyi egyetértőről már ne is beszéljünk. Sorrendben: a bevándorlók terroristák, elveszik a magyarok munkáját, Brüsszel hülye, keményítsünk be a bevándorlókkal szemben, ne adjatok nekik pénzt, adjatok inkább nekünk – szóval semmi újdonság, fújja ezt már kívülről mindenki, a plakátok leszaggatva is megtették a magukét.

Miután így megtudtuk, hogy mit kíván a magyar nemzet, s mit kínál neki Orbán Viktor, már tényleg csak az ornamentikát gazdagító cafrangokra volt szükség, csupa olyasmire, ami eltereli a figyelmet a beszélőről, illetve a beszélő egyre súlyosbodó bajáról. Ilyen volt például az, hogy az elmondottakkal szemben a baloldal menekültpolitikáját az az egyetlen érzés motiválja, hogy nem szereti a magyart, mármint a magyar baloldal a magyar embert. Rühelli inkább, a nemzetet különösképp, de ne legyenek illúziói a tisztelt hallgatóságnak, az embert is utálja egyenként, darabra. Mondjuk ez régi vesszőparipája Orbánnak, s most odáig nem is ragadtatta magát, mint tán 2006-ban ugyanitt, hogy tudniillik a baloldalnak genetikailag jön az, hogy ráront nemzetére. Genetikailag, értettük akkor is.

Ám még ennél is álságosabb, cinikusabb volt, amikor Orbán azon tételét, miszerint ahova jönnek a bevándorlók, ott egekig szökik a bűnözés, nos, azzal igazolta, hogy Svédországban milyen magas a nemi erőszaktételek száma. Figyelem, annak az országnak a miniszterelnöke beszél így (Európa megmentőjének maskarájába bújva), ahol skinheadek járják a gyepűt menekültekre vadászva, s ahol a múlt héten egy magyar állami alkalmazott, az egyik fegyveres testület tagja úgy megvert egy kubai-magyar fiatalember védelmére kelt magyar lányt, hogy a kórházban kellett szerencsétlennek újraépíteni az arcát. És ezek után ez az alak a svédországi nemi erőszakkal jön, miközben a szegedi erőszakról egy vak hangot nem ejt. Miként Magyarország, vagy engedjük meg, a magyarság egyéb természetű egyre komolyabb bajairól sincs egy árva szava sem. Le vagytok ejtve!

Summa summarum, szó sincs tehát csalódásról, a papírja fölé görnyedő, s csak olykor felpillantó Orbán beszéde tartalmazott minden ismert lózungot, bő és cifra hamisságoktól hemzsegő körítés mellett. Mint általában.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.