Együttműködési megállapodást kötött a Veritas Történetkutató Intézet és a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány – közölte a Veritas Intézet szombaton az MTI-vel. Az együttműködési megállapodást a közalapítvány nevében Haraszti György kuratóriumi elnök, a Veritas Történetkutató Intézettől pedig Szakály Sándor főigazgató írta alá. A felek megállapodtak abban is, hogy a jövőben közös kutatásokat végeznek, azok eredményét pedig kiadványokban teszik közzé. A 2014-re szóló megállapodás a két kutatóhely hosszú távra tervezett együttműködésének kezdetét jelenti.
| ||
Mielőtt rátérnénk jókívánságaink tolmácsolására, lépjünk vissza kicsinykét az időben. Biztos emlékeznek még arra, hogy a szép emlékű második Orbán-kormány rögtön regnálása elején matatott ezt-azt a közalapítványok körül. Ekkor emlékeztünk meg szerkesztőségi cikkünkben a Holokauszt Emlékközpont új korszakáról, 2011 augusztusában, ekképpen:
„Amikor a Fidesz–KDNP tavaly nyáron megteremtette annak a jogi lehetőségét, hogy bármikor bárkit indoklás nélkül visszahívhasson az amúgy is megtizedelt közalapítványok kuratóriumaiból, tehát felszámolt mindenfajta, a közalapítványi forma lényegéhez tartozó szakmai, civil autonómiát, már lehetett tudni, hogy ez lesz. Mi is megírtuk hónapokkal az események előtt, hogy Haraszti György és Szita Szabolcs veszik majd át a Holokauszt Emlékközpont irányítását (mint kiderült, egyikük kuratóriumi elnökként, a másik megbízott igazgatóként) – ebből is látszik, mennyire nyílt és pártpolitika-mentes volt a verseny. Nota bene: nem volt szerencsés döntés 2003-ban sem pártpolitikust, Székely Gábor egykori szabad demokrata főpolgármester-helyettest megtenni a kuratórium elnökének, és bizonyára vitatható volt Harsányi László igazgatói kinevezése is bő két éve, egyenesen az NKA éléről. Viszont Harsányi nem bizonyult rossz menedzsernek, a látogatók száma nőtt, a ház, amivel alapítása óta súlyos működési gondok voltak, némiképp megélénkült. Semmi nem indokolta tehát, hogy ne várják meg szerződésének jövőre esedékes lejártát a kiállítás átalakítására, Fidesz-kompatibilissé tételére is megrendelést benyújtó Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által kurátorrá tett talpnyalók.
Első ülésén úgy döntött ez a kuratórium, hogy nem szükséges sem felvételt készíteni, sem jegyzőkönyvet vezetni majdani összeröffenéseikről. Ez azért mulatságos, mert a közalapítványok átalakításának ideológiai vezérfonala (mint az összes központosító intézkedésnek) az átláthatóság igénye volt. A munkaértekezletek szüneteltek, elkezdődtek viszont a leszámolások, hiszen Szitát Harsányi annak idején – tegyük hozzá: tényleg vitatható döntéssel – elbocsátotta.
Először ment Molnár Judit történész, szakmai tanácsadó, az állandó kiállítás tulajdonképpeni megalkotója, aztán Pécsi Katalin, a kulturális és alternatív pedagógiai programok vezetője, vele számos kulturális program, romaprogram, toleranciaprogram, szóval csupa olyan kacatok, amikre a Nemzeti Együttműködés Rendszerének semmi szüksége. Vizi Éva, az áldozatok nevét feltáró kutatócsoport vezetője is ment nyolc év munka után; jelenleg nem történik ezen a részlegen semmi, ugyanis rajta kívül senki nem ismeri a munkametódust, aminek továbbadására távozása előtt elfelejtették felkérni. Sürgős volt a dolog, mert, ahogy Szita mondta, a kutatás lesz a legfontosabb mostantól.”
Itt vesszük vissza a szót 2011-es cikkünktől, hiszen most látszik igazán, milyen komolyan veszik a kutatásokat a Páva utcában. Annyira, hogy összeállnak a gyakorlatilag a történészszakma egészének megvetését, de legalábbis elutasítását kivívó Veritas Intézettel, amivel korántsem csak annyi a baj – bár elég lenne bőven –, hogy a vezetője Szakály „idegenrendészeti” Sándor. Nem, az egész úgy rohadt, ahogy van.
| Kurzus-történetírás, agitprop, pártállami tudományszervezés, ideológiai megrendelések – a szakmabeliek nem finomkodtak, amikor a Veritas Intézetről kérdeztük őket. Körkérdésünket lásd itt.
|
Hogy mi a bánatnak kell összebútorozni ezzel a társasággal? Hogy miért nem látja a két komoly történész, Haraszti és Szita, hogy ezzel a saját hitelüket, az intézményük jó hírnevét csapják a falhoz? Hogy miért nem tudják, kit és mit legitimálnak velük, hogy mire használják őket? Természetesen látják és tudják. Ahogy azt is, hogy a Veritas Intézetben komoly munka nem lesz, pénz viszont annál több. Ez pragmatikus megfontolás, amit megértünk, csak mélyen nem értünk vele egyet.
Az egész tisztességtelenségét jól mutatja az első rendezvény címe. Az MTI szerint Veritasék közölték: „A szeptemberben rendezendő konferencián Megszállástól megszállásig címmel az 1944–45-ös évek sorsfordító eseményeit idézik fel.”
Már megszokhattuk, hogy a Fidesz a szimbolikus politikában bármilyen aljasságra képes, hogy provokálja az ilyesmire fogékony sajtót és ellenzéki erőket. Ez a konferencia, pontosabban a címe, még konkrétabban annak mostani belengetése megint ilyesmi: lehet írni róla hosszasan, mekkora gazemberség Magyarország 1944–45-ös történelmét a német és szovjet megszállással leírni, és ezzel elhárítani a magyar felelősséget. Valóban gazemberség, ami akkor is felháborító, ha ezekkel – az emlékművel, Schmitt Mária és Szakály Sándor újraforgalmazásával – egyre nyilvánvalóbban az is a célja Orbánéknak, hogy jó sokan háborodjanak fel, és ezzel elvonják a figyelmet a kormány számára kellemetlenebb témákról.
Így működik a rendszer, cinikusan, gátlástalanul. Hogy közben mit tesznek a magyar emlékezetpolitikával, milyen rombolást visznek végbe a fejekben és a lelkekben, hogyan és hányszor gyalázzák meg a holtak emlékét – nos, ilyesmikkel Habony Árpád és Orbán Viktor nem foglalkozik, ezt eddig is tudtuk. Az jelent némi újdonságot, hogy ezek szerint már a Holokauszt Emlékközpont sem.
