Lakitelek ajtót mutatott nagy fiának, Lezsáknak – és persze a Fidesznek is

  • narancsblog
  • 2016. május 9.

Narancsblog

Nincs ezen mit szépíteni, Lakitelek népe vasárnap felkerekedett Lezsák Sándor és a Fidesz ellen.

Soha annyian nem vettek még részt Lakitelken a polgármester-választáson, mint a tegnapi időközin. Az eddig többségben lévő fideszes városvezetés ment a levesbe. Mi lesz most a város szent emberével, Lezsák Sándorral?

Lakitelken, a 2014-es választás után lényegében a 2010–2014 közötti „esztergomi helyzet” alakult ki: a független jelölt, Zobokiné Kiss Anita mindössze 72 szavazattal, de legyőzte a Fidesz polgármesterjelöltjét, ám a testületben megmaradt a kormánypárti többség. Noha Zobokiné kompromisszumkésznek mutatkozott, ám a fideszes alpolgármester, Madari Andor január végén kezdeményezte a közgyűlés feloszlatását és új választás kiírását, mert szerinte a testület és Zobokiné nem tud együttműködni.

Lezsák lekezel a néppel

Lezsák lekezel a néppel

Fotó: MTI

„Pedig nem lehet azt mondani a független polgármester asszonyra, hogy nem szeretett volna békét, mert a választási győzelmét követően felhívta Lezsák Sándort, de csak fél év múlva kapott időpontot. Akkor sem négyszemközt, hanem a helyi nemzeti fórumosokkal együtt találkoztak, ahol kiderült, hiába győzött a mosolygós anyakönyvvezető, nem fogadják el a győzelmét, és nem is segítették a munkáját. Ami annyit tesz, hogy a képviselő-testületi üléseken nem fogadták el az előterjesztéseit, napirendre sem vették. Ilyen volt például a falu javát szolgáló kommunális adócsökkentés. Néhány hónap múlva viszont pont azok, akik leszavazták, szórólapokon követelték a polgármester asszonytól. Az előző ciklusban született és a falu számára hátrányos szerződések felülvizsgálatára így esély sem nyílt” – írta az előzményekről a Bács-Kiskun megyei Hírösvény portál, tegnap pedig megtartották a választást.

Noha ugyancsak a Hírösvény szerint „a Fidesz helyben szintén megosztott. Bár a logójuk szerepel Madari és csapata választási plakátjain, nem értenek egyet a Nemzeti Fórum tagjainak elveivel, elsősorban Lezsákkal”, biztosak lehettünk abban, hogy a választás idejére a párt (pontosabban pártszövetség, ugyanis Lezsák hivatalosan nem a Fidesz, hanem az ún. Nemzeti Fórum nevű valaminek a képviselője) a nagy eseményre összezár. Nehogy már újra megismétlődjön a szégyen, ami 2014-ben. De úgy látszik, az itt élőknek tényleg elegük lett a párhuzamos valóságból. Mert ha valahol, hát éppen Lakitelken látható, hogyan működik a rendszer, mire van pénz, és mire nincs.

Ahogy tavaly az Átlátszó megírta: „A Lezsák-féle Népfőiskola Alapítványt továbbra is tömi pénzzel az állam: az idei központi költségvetésben működési támogatás címén 300 millió forintot, épületfelújításra pedig 2 milliárdot kaptak. Legfrissebb, 2014-re vonatkozó pénzügyi beszámolójuk szerint a Lezsák által elnökölt, 1990-ben létrehozott alapítvány bevétele 445,7 millió volt, ebből a támogatások 343 milliót tettek ki, az emberminisztérium fejezetében szereplő 300 millión felül adott pénzt a Miniszterelnökség is.”

Nos, minden bizonnyal ebből lett elegük a helyieknek már 2014-ben is, amikor nem Lezsák kedvencét választották meg polgármesternek. Akkor még nem volt jelentős a különbség, most azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az itteni befolyásosok közül már nem hisznek senkinek.

Zobokiné most a 2014-esnél sokkal nagyobb arányban tudott nyerni: a választásra jogosult 3784 lakos közül 2320-an szavaztak rá, a Fidesz jelöltjére 550-nel kevesebben. Ráadásul az összes fideszes képviselő-testületi tag is pakolhat, ugyanis a lakitelkiek csak a független jelöltekre szavaztak, az új testület tagjai: Szentirmay Tamás (független) 1280, Dakóné Harkai Csilla (független) 1267, Csikós Mihály (független) 1243, Bende László (független) 1203, Mihalik Tibor (független) 1182 és Dékány Zoltánné (független) 1149 szavazattal.

Most már csak az kérdés, hogy ki fog bosszút állni ezért a lakiteleki lakosságon? Mert hogy ezt sem Orbán Viktor, sem Lezsák Sándor nem bocsátja meg, arra mérget vehetünk.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.