Nos, az alábbi közlemény egyebek mellett épp arról szólna, hogy tényleg van-e szemérem a világnak ebben a szögletében.
Ha szerencsénk van, már csak ötöt kell aludnunk, hogy pártunk és kormányunk bölcs akaratából fizethessünk a közérdekű adatokért, már ha módunk lesz fizetni, mert eztán meg is tagadhatják tőlünk az arra vonatkozó tájékoztatást, hogy mire is költötték a pénzünket. Trócsányi László igazságügyi miniszter törvénymódosító indítványát, mely még a Fidesztől is szokatlan brutalitással korlátozná a közérdekű adatigénylést, Semjén Zsolt (ki más?) kezdeményezésére kivételes eljárásban tárgyalja a parlament. Így hétfőre meglesz szépen, nemzeti pántlikával átkötve a befogott szemű, fülű, szájú három majmok törvénye.
| ||
Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter módosító javaslata főként három dologra alapoz. A „magyar emberek” félelmére, szegénységére/fukarságára, illetve a rossz emlékezőtehetségére, rövid távon is verhető memóriájára – e hármasság nagyjából ki is adja, amit tudunk rég, hogy mit is tart Magyarország népe felől választott kormánya.
Igen, a félelemre, hiszen a törvénymódosítás megszüntetné az anonim adatigénylést. Tehát, ha akarsz valamit tudni, akkor névvel, címmel, anyja neve három példányban satöbbi… Miért, talán félsz megadni a nevedet? Akkor, amikor olyan valami iránt tudakozódsz, amit éppenséggel el akarnak előled titkolni? Á, dehogy félek. Egy szemernyit sem, miért félnék abban az országban, ahol azt is háromszor meggondolják az emberek, hogy lájkoljanak-e valamit a világhálón vagy inkább mégse.
Igen, a szegénységre, hiszen a törvénymódosítás szerint az igénylőnek nemcsak az adatszolgáltatás technikai költségeit kell majd leszurkolnia (előre, természetesen – még szép, majd utánvéttel vagy hozomra), hanem a munkaköltségeit is: Irénke rezsiórabérét, aki iktatta, umtatta, umtatta. Nos, e passzus nem csupán az átlagpolgár elé gördít százszor is meggondolandó akadályokat, de a független sajtót is nyilvánvalóan mérlegelésre kényszerítené, ráadásul olyan szituációban, amikor természeténél fogva nem is mérlegelhet. Persze, ha valami meghaladhatja, s miért ne haladná meg egy orgánum gazdasági erejét, csak muszáj lesz mérlegelnie. Mondd meg a nevedet, aztán fizess, vagy húzz el a pénzed környékéről is!
S hogy a feledékenységre is épít e törvénytervezet, az már inkább a vicc kategória, persze a tragikomikus szakágban, az tudniillik, hogy szerzői jogilag védett adatok esetén csak betekinteni szabad majd, másolni semmiképpen. Éljen és virágozzék tehát a szabad tanulmányírás, pontosabban a szabadáras tanulmányírás! Magyarán, az állami kifizetőhelyek örök trükkjét, a mesébe illő összegekért rendelt tanulmányokat nehogy már csak úgy lemásolja valaki, azt hiszed, mert fizettél és megadtad a nevedet, már vihetsz mindent? Tanuld meg kívülről, amíg nem korlátozzuk a betekintés (tekintés, érted, bepillantás, nem bebámulás) limitidejét.
Ne soroljuk tovább, a terv önmagáért beszél, de az is el van tájolva, aki a demokráciát félti Orbánéktól. Azt már megették reggelire, beépítették Mészáros Lőrinc valamelyik hizlaldájába. Itt már elemi létfeltételekre megy a játék: akinek nincsen információja, tökéletesen kiszolgáltatottá válik. Ha akarom, kitörlöm veled a seggem – ez ennek a törvényjavaslatnak az eszmei mondanivalója. S nem lehetnek illúzióink afelől sem, hogy mi a célja: a gondtalan közpénzhasználat.
Persze, a magyar leleményes. Nem csak akkor leleményes, ha ember, akkor is az, ha párt: Juhász Péter és az Együtt sietve keresett és talált is egy kiskaput. Majd ők kiigénylik a közérdekű adatokat helyettünk. „Megszervezzük, hogy képviselőink által mind az önkormányzatoktól, mind az állami intézményektől ingyen juthass adatokhoz a továbbiakban is. Ugyanis azt nem tehetik fizetőssé, hogy ők hozzáférjenek ezekhez. Ha pedig ők hozzáférnek, te is hozzá fogsz. Ahol az Együtt politikusai jelen vannak, ott ez evidensen működni fog, ahol nem, ott partnereket keresünk független és más pártok képviselőinek személyében” – írja Juhász, s dicséret illeti érte. De ne legyen illúziója senkinek, e nemes gesztus tüneti kezelésnek olykor elmehet, de a törvény szellemén nem sokat gravíroz. S az marad velünk, mert minden adat mellé nem lehet képviselőt állítani, csak tiltást. S ha marad, egy idő után már nekünk is, nem hogy az utánunk jövőknek, az lesz a természetes, hogy egy kormány arra költi a pénzt, amire csak akarja, s nem is köti a részleteket az orrodra. Ha épp ellopni támad gusztusa, ugyan ki veti a szemére? Ez pedig nem demokrácia-, hanem létkérdés.
