Kezdjük talán az anyagi kérdésekkel.
A cikkben azt állítja, hogy a Veszprém évi közel félmilliárdos összegből gazdálkodik. Ebből fizetik a játékosokat, a szakmai stábot, az orvosi stábot, a prémiumokat, a vitaminokat, az utaztatást, a rezsit stb. Ebből kellene fedezni az új igazolásokat, edzőtáborozásokat, mindazt, ami az Európa legjobb csapatai közé tartozó együttest előrébb viheti. 100 millió forint állami segítséget kért az egyesület.
Összehasonlításként: a Rhein-Neckar Lowen Európa legjobb csapatát óhajtja megvalósítani. Ennek érdekében, az ön cikkében is említett Karabaticért akár másfél-két millió eurót is hajlandóak áldozni (ez kb. 420-560 millió forintnak felel meg). Már ez az összeg megegyezik a Veszprém éves költségvetésével.
Amihez még jön a havi körülbelül 40 000 eurós (kb. 11,2 millió forintos) fizetése, ami 2 éves szerződés esetén kb. 268 millió forint. Ebben nincs benne az évi százalékos fizetésemelés, a prémium, szerződéstől függően, a lakhatás, valamint a játékos egyéb költségei (rezsi, utaztatás, étkezés, meccs előtti szállodai összetartások, felszerelés, orvosi ráfordítás stb). Ha a vételárat és a fizetést éves szintre osztjuk, akkor 2 év alatt éves szinten kb. 320-360 millió forintnak felel meg egyetlen játékos éves költsége a klubra háruló egyéb, az imént már vázolt költségeken kívül. Természetesen Európa egyik legjobb, ha nem a legjobb kézilabdázójáról beszélünk. Azonban ne feledjük, hogy Európa legjobb 8 csapata között már roppant csekély a különbség, mint ahogy ezt a Ciudad elleni visszavágón elért győzelem is mutatja! Játéktudásban. Körülményekben sajnos messze járunk. És ahogy az ön cikke is mutatja, megbecsülésben is. Agyonfizetett sztárokról beszél, akik néha eljutnak valameddig. Elképesztő ez a megállapítása! Európa civilizált országaiban az ilyen szintű sportolók nem csak sztárok! Főleg nem agyonfizetett sztárok. Példaképek, akiknek hatására gyerekek ezrei kezdenek kézilabdázni, akik élete millióknak szolgál például, sikerek szállítói, akik milliókat tesznek büszkévé! A veszprémi srácok pedig hősök is! Egy nemzet büszkeségei! És nem csak a Cozma-tragédia miatt, ahol egy világnak mutattak példát és akikkel büszkén vállalunk közösséget! Szerintem Ön is. Ezek fényében elég viccesen fest a százmilliós kérelem. A "szokásos demagógiára" való utalása pedig egész egyszerűen megmosolyogtató. Legalábbis ebben az összehasonlításban. 100 millió forint egy klub egy szakosztályának (főleg, ha Európa élmezőnyéről beszélünk), nem számottevő összeg. Mégis ezen van kiakadva. Egyetértéssel kell szóljak arról, hogy százmillió forintot más sportágak más szakosztályai is megérdemelnének. Holnapig sorolhatnánk ezeket. De hatalmas öngólt dobnánk, ha ezeket a példákat (például a cikkében említett villanykörtéket vagy ablakok szigetelését) egy ilyen szintű klubhoz hasonlítanánk! Nem ugyanaz a műfaj! Az élsport Európában mindenhol hatalmas üzlet, megszállottság, rajongás és siker veszi körül! Kivéve nálunk.
És ennek a ténynek az egyik okozója az a morál, aminek Ön is hangot adott.
Ha valaki végre elérne valamit és kiemelkedhetne ebből a nem túl sok támogatást biztosító közegből, büszkeséget hozva nekünk, dicsőséget és hírnevet az országnak, akkor arra irigyen és mutogatva tekintünk. Ahogy kedvelt politikusaink: büszkén pózolnak a sikereket hozó sportolóink mellett, azonban elvárás, hogy a semmiből építsenek várat. Hát itt tartunk.
Remélem, nem sértettem meg önt, ugyanis ez egyáltalán nem volt célom! Örömmel fogadnám, ha véleményemet az újság hasábjain is viszontláthatnám.
Köszönettel és tisztelettel:
Kemenes Szabolcs
