"Olvasói levelek" - Mérő László: Maga itt a tánctanár? - Csúnya matek

  • .
  • 2009. december 10.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. november 26. Kedves Narancs! Úgy tűnik, a különben kiváló intellektusú Mérő László sorozatosan melléfog, amikor a rasszizmus kérdésében próbál megnyilvánulni.
Ezúttal is ez történt, a nevezett cikkben ugyanis egyedül a matematikára vonatkozó állítások helytállók. Miután a matematikus nem tartja fontosnak tisztázni, kivel vitázik, magamat tekintem a "civil jogvédő" álláspont képviselőjének. És mint ilyen, kihangsúlyoznám, hogy két nagyon csúnya rasszista alapvetés is elbújt a cikkben, ami enyhén szólva is felháborító. Egyrészt Mérő László, hogy igazát bizonyítsa, nem szűnik meg hangsúlyozni, hogy bizonyos bűncselekmények gyakoribbak a cigányság körében. Csakhogy egy antirasszistának illene tudni, hogy Magyarországon (egyelőre) nem vezetnek statisztikát az elkövető nemzetiségi, etnikai hovatartozásáról. Ily módon arra sem létezhet statisztika, hogy melyik nemzetiség/etnikum milyen bűncselekményeket követ el frekventáltan. Azzal, hogy Mérő mégis ilyet sugall, egész pontosan azt teszi, amit egykori vitapartnere, Tomcat szokott. Van egy nagyobb gond is. Nevezetesen, hogy a nem létező statisztika alapján a cikkíró helyesli a magyar rendőrség azon gyakorlatát, hogy "a" cigányokat százalékosan gyakrabban igazoltatják. Azaz kiváló rendfenntartóink ránézésre 100 százalékos biztonsággal meg tudják különböztetni, ki a cigány, és ki nem. És ha így is van, és ezt a képességüket gyakorolják, az teljesen helyénvaló. Mert matematikailag indokolt. 'szinte gratulációm Mérő Lászlónak, hiszen a matematikai eljárások védelmében olyan latens rasszista propagandát valósított meg, hogy bármilyen "civil jogvédő" falra mászhat tőle.

Németh István

Mérő László írásában amellett érvel, hogy a magyar rendőrség igazoltatási gyakorlatában az etnikai alapú kiválasztás egyfajta racionális döntésnek értelmezhető. Érvelésünkben két egymásra épülő, a Nyílt Társadalom Alapítvány megbízásából végzett kutatásra hivatkozva cáfoljuk meg Mérő publicisztikájának alapvető állításait, miszerint a magyar rendőrség etnikai alapú kiválasztása hatékonynak, illetve a rendőrség további eljárásai szempontjából eredményesnek tekinthető.

Az etnikai alapú kiválasztás gyakorlata a magyar rendőrség igazoltatási tevékenységében is kétségkívül jelen van, és két logikai feltételre épül: egyrészt, hogy az intézkedés alá vont személy etnikai hovatartozása megállapítható, másrészt, hogy ha nem is okozati összefüggés, de egyfajta statisztikai korreláció figyelhető meg az etnikai hovatartozás és a potenciális bűnelkövetés között.

Az elmúlt években Magyarországon több, társadalomtudományos célú kutatás vizsgálta a hátrányos megkülönböztetés és az etnikai alapú kiválasztás előfordulását a magyar rendőrségnél. Az 1000 fő megkérdezésén alapuló, TÁRKI által végzett 2005-ös reprezentatív kutatás alátámasztotta, hogy a magyar rendőrök jóval nagyobb arányban igazoltatják a romákat, mint a nem romákat (egy év alatt 29 versus 23 százalék), és ez az aránytalanság a gyalogos igazoltatások esetében még szembetűnőbb volt: 2005-ben egy roma származású felnőtt esélye arra, hogy igazoltatja a rendőr, ha gyalog megy, a háromszorosa volt, mint egy nem roma felnőttnek (az adatfelvételt megelőző 12 hónapban 10 versus 3 százalék).

A kutatás folytatásaként (szintén az OSI által támogatott STEPPS projekt: Strategies for Effective Police Stop and Search) 2007 és 2008 folyamán három magyarországi helyszínen, Budapesten, Szegeden és Kaposváron hat hónapon keresztül rögzítették anonimizált módon az igazoltatások szempontjából lényeges körülményeket, így az igazoltatott vélt etnikai hovatartozását, és azt is, hogy az igazoltatást követte-e további intézkedés. A kutatási időszakban az összes igazoltatott személy 22 százalékát azonosították romaként, és 75 százalékát "fehérként" az igazoltatást végző rendőrök. (Az igazoltatottak fennmaradó 3 százaléka egyéb kategóriába esett.) A három helyszín eredményeit összesítve elmondható, hogy a romákat érintő igazoltatások 78 százaléka, a nem romák esetében pedig az esetek 79 százaléka volt sikertelen abban az értelemben, hogy nem követte további rendőri intézkedés, tehát eredményesség tekintetében nem mutatható ki szignifikáns eltérés etnikai bontásban.

Ez az egyszázalékos, statisztikai értelemben teljesen lényegtelen eltérés nem indokolja azt, hogy a mai Magyarországon egy roma állampolgárnak az össznépességen belüli arányánál több mint háromszoros (azaz 22 százalékos) valószínűséggel kell egy sokszor semlegesnek egyáltalán nem mondható, sok szempontból kellemetlen igazoltatási procedúrának alávetnie magát.

Igazoltatni sokféle okból lehet (pl. közúti ellenőrzés során, szabálysértés miatt). A fenti eredmény valamennyi okot felöleli. Ha csak a bűncselekmény gyanúján alapuló igazoltatásokat elemezzük, éppen azt látjuk, hogy a romák szignifikánsan magasabb hányadát (37 százalék) vonták alaptalanul intézkedés alá, mint a nem romákat (25 százalék), ami szintén meggyőzően cáfolja a romák igazoltatásának magasabb hatékonyságáról hangoztatott közkeletű nézeteket.

De Mérő cikkével talán nem az a legnagyobb probléma, hogy a témában lefolytatott magyar és külföldi kutatások sokasága cáfolja a vegytiszta statisztikai racionalitást. Súlyosabb gond az, hogy a szerző - tőle szokatlan módon - csúsztat, és ellenőrizhetetlen információkra épít. "Ha egyetlenegy százalékkal gyakoribb a romák között a szabálysértés, mint a nem romák között - írja -, akkor a matematika szerint a rendőröknek csakis és kizárólag romákat kell igazoltatniuk." Majd ezt a kiinduló hipotézist hirtelen tényként kezdi el kezelni, és úgy vonja le a következtetést, hogy ha a hatékonyságot a találati aránnyal mérjük, akkor "a rendőrök jelenlegi igazoltatási gyakorlata indokolatlanul antirasszista, mivel időnként igazoltatnak nem romákat is". Teszi ezt annak ellenére, hogy a fent ismertetett eredmények alapján egyértelmű, ahol statisztikailag jelentősnek mondható különbség mutatható ki (a bűncselekmény gyanúja miatti igazoltatásoknál), ott a nem romák igazoltatása sokkal hatékonyabb.

A másik különösen problematikus állítás, amikor Mérő azt mondja: "A civil jogvédők nagyon korrekt kutatásainak adataiból én azt olvasom ki, hogy a rendőrök a gyakorlatban egy másik elvet alkalmaznak: minden etnikai csoportot olyan arányban igazoltatunk, amilyen arányban jelen vannak közöttük a szabálysértők." Vagyis azt állítja, hogy a romák háromszoros felülreprezentáltságának oka az, hogy a romák között háromszor akkora a szabálysértők aránya. Forrásmegjelölés nélkül csak feltételezhetjük, hogy Mérő László ezt az állítását a fent említett 2005-ös kutatás rendőrökkel végzett interjúk kvalitatív elemzésére alapozza, melynek során 80 rendőr számolt be igazoltatási szokásairól: a megkérdezett rendőrök döntő többsége azzal indokolta ugyanis a romák aránytalanul magas igazoltatásának szükségességét, hogy a romák nagyobb arányban követnek el szabálysértést, mint a nem romák. Ezt a fajta érvelést a szakirodalom statisztikai alapú diszkriminációnak nevezi, amely, még ha feltételezzük is, hogy bizonyos esetekben tényleg hatékony, akkor is önmegerősítő, mivel fenntartja és tovább erősíti a mélyen beágyazott előítéletes gondolkodást és diszkriminatív gyakorlatokat, s ezért összességében társadalmilag káros. Ráadásul a romák magasabb jogsértési hajlandóságát az igazoltatás hatékonyságát etnikai bontásban mérő, ezért a rendőri intuícióknál sokkal megbízhatóbb képet festő STEPSS kutatás fent ismertetett eredményei bizonyosan nem támasztják alá.

De tételezzük fel, hogy valakinek sikerül bizonyítania a romák háromszoros kriminalitását, s a puszta statisztikai érvelés alapján akkor találunk több bűnözőt, ha csak a romákat igazoltatjuk. Ha százból harminc roma bűnöző, míg száz nem romából csak tíz, akkor száz, etnikai profilon alapuló intézkedés háromszor hatékonyabb lesz, mint az etnikailag semleges gyakorlat. A súlyos probléma ezzel az állítással az, hogy az igazoltatás során - ahogy arra Mérő is utal - nem golyókat húzogatunk urnából. A hatályos magyar jogszabályok szerint igazoltatni véletlenszerűen (leszámítva a közúti ellenőrzést) nem lehet. Csak olyan személy igazoltatható, akiről az adott helyen és időben, valamilyen konkrét körülmény alapján feltételezhető, hogy jogsértő cselekményt követett el (pl. egy bejelentett rablás helyszínének közelében tartózkodik), vagy készül elkövetni (pl. éjjeli órában mászik át egy ház kerítésén). Ha az etnikai hovatartozás és a kriminalitás közötti vélt, vagy (a fenti hipotézist feltéve, de meg nem engedve) valós összefüggés alapján igazoltatunk, a személy saját magatartása semmilyen módon nem igazolja az igazoltatás szükségességét, az intézkedésünk egyetlen indoka, hogy az illető - a rendőr szubjektív megítélése szerint - a cigány kisebbségi csoport tagja. Vagyis az illetőt nem saját magatartása, hanem egy társadalmi sztereotípiákra épülő, döntően külső megjelenés alapján történő azonosítás szerinti csoporthoz tartozása miatt vonjuk rendőri intézkedés alá. Mi ez, ha nem rasszizmus, etnikai hovatartozás alapján történő hátrányos megkülönböztetés?

Kádár András Kristóf

Tóth Balázs

(Magyar Helsinki Bizottság)

Simonovits Bori

(szociológus, a TÁRKI kutatója)

Neked ajánljuk