A cikk a tudomány fontosságát hangoztatva téves információkat is közöl (az említett szabályozatlanságon is túl) és a "szálka, gerenda" típusú ellentmondásoktól sem mentes.
Az akupunktúra diadala Kínában sem volt töretlen. 1827-ben az éppen uralkodó császár, miután megbetegedett, és az orvosai nem tudták meggyógyítani a hko módszereinek segítségével, intézkedett, hogy zárják be az akupunktúrás és a moxaterápiás iskolákat. Az ópiumháború (1839-1842) idején Kínában sokat veszített presztízséből a hko, és széles körben terjedni kezdett a nyugati típusú orvoslás. 1927-ben Csang Kaj-sek lett az államelnök, akinek első intézkedése a "tudománytalan kuruzslás", vagyis a hagyományos gyógyászat betiltása volt. 1949 a fordulat éve, s 1950 májusában 900 orvos megalakította a Pekingi Kínai Orvosok Társaságát. Tehát téveszmeként szerepel az írásban, hogy "Kínában egy évszázaddal ezelőtt még csak kínai orvoslással gyógyítottak".
Hraskó Gábor, a Szkeptikus Társaság elnöke szerint "a szurkálás növeli az endorfintermelés mértékét, ez pedig megemeli a fájdalomküszöböt", következésképpen az akupunktúra nem specifikusan hat a derékfájdalomra. A klinikai gyakorlat azt igazolja pl. a fülakupunktúránál, hogy csak akkor múlik el a derékfájdalom vagy migrén, vagy bármilyen más kezelt probléma, ha a megfelelő anatómiai és funkcionális pontot ingereljük, azaz hiába szúrunk nem specifikus pontokba sok-sok tűt, növelve az endorfintermelést. Ugyanakkor a szkeptikusok szerint a tudomány által képviselt fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő gyógyszerekről egyértelműen elmondható, hogy nem specifikusan fejtik ki hatásukat a már említett derékfájdalom esetén sem. Szerényen jegyezném meg, hogy a fülakupunktúra hatásmechanizmusának nemcsak "csi" értelmezési modellje létezik, hanem a nyugati orvostudomány képviseletében a francia neurológus, Nogier-féle reflexterápia is. A francia egyetemi oktatásba is hosszú kutatást követően került 1940-től az akupunktúra.
A Szkeptikus Társaság elnöke negatívumként említi, hogy a hagyományos kínai orvoslás elsősorban tapasztalati, és nem tudományos úton igazolja önmagát. De a nyugati medicina is rendelkezik bőven hasonló "tapasztalati" példával, s lényegében a "nyugati" orvostudomány elméleteinek és tételeinek csaknem egészére elmondható , hogy az empirikus alapokon jött létre, vagy empirikus alapokon történő igazolással vált a tudomány elfogadott részévé. A Nitromin hatásmechanizmusát leíró tanulmányokat megelőzően kb. 150-200 évvel tapasztalták, hogy a bányászok (nitrogricelint használtak robbantáshoz) között nem igazán fordul elő szívinfarktus, tehát anginás panaszoknál bekerült a kezelési protokollba. Az aszpirint is használta az orvostudomány akkor is, amikor még nem volt tisztázott a hatásmechanizmusa, merthogy eredményes volt különböző betegségek tüneteinél.
Ha tudományosnak csak olyan módszereket fogadnánk el, amelyek deduktív következtetéssel levezethetők egy teljes körűen bizonyított elméletből, illetve ilyen módon bizonyíthatók, úgy az ilyen módszerek - és szintúgy maguk a mögöttük álló elméletek - csak az emberi szervezet mélyreható és átfogó, teljes ismeretére támaszkodhatnának. Ez megkérdőjelezné a kísérletes tudományoknak a klasszikus ókortól napjainkig létrehozott eredményei igen jelentős részének a helytállóságát.
Ostobaság a tapasztalati úton egyértelműen és megbízható módon igazolt gyógyító vagy akár diagnosztikai módszerek és eszközök alkalmazásának helyénvalóságát csak azért kétségbe vonni, mert mögöttük még nem áll a nyugati orvostudomány jelenlegi állásával konzisztens elmélet. Ez szükségszerűen következik abból, hogy az emberi szervezet olyan összetett és bonyolult rendszer, hogy még a mai modern tudomány is többé-kevésbé csak az elején jár a teljes átfogó rendszertechnikai feltérképezésének. Ilyen rendszertechnikai ismeretek nélkül viszont nem lehetséges a gyógyítási eljárásokat deduktív módon levezetni, tehát az orvoslás és az orvostudomány kényszerűen rá van utalva arra, hogy a tapasztalatokat felhasználva, többé-kevésbé indukciós megközelítéseket alkalmazva jusson el a tudományos igazolásokhoz. Ugyanezért az orvoslás értelmetlen, sőt káros öncsonkítása lenne, ha az eszköztárából kizárná a gyakorlatban egyértelműen bevált módszereket és eszközöket mindaddig, amíg nem történik azok elméleti igazolása. Ideális persze, ha a gyógyító elméletileg is tökéletesen igazolt eszközökkel végezheti a munkáját. A realitás viszont, hogy az orvoslásban a legfőbb jó, a legfőbb cél a beteg üdve, s ha ezt tapasztalati úton egyértelműen igazolt eszközökkel elérhetjük, akkor nem szabad, hogy visszatartsanak az elmélet hiányosságai.
Ugyanakkor szeretném felhívni a szkeptikusok figyelmét, hogy a korlátozottság (akár a tudomány területét is érintve) nem keverendő össze a korlátoltság fogalmával, ugyanis Hraskó úr véleményként megfogalmazott, dokumentációval alá nem támasztott példálózásai ugyanolyan "blabla" áltudományos vagdalkozásnak minősülnek, mint azok a területek, amelyeket támad. Ráadásul az általa támadott területek tudományosan dokumentált irodalommal is rendelkeznek, csak az ismeret hiánya nyilván nem mentesít a következményektől, ahogy a példázat is mondja: "Más szemében a szálkát, magadéban a gerendát."
Dr. Széchenyi István,
a "Tisztán" Akupunktúrás Országos Egyesület elnöke
