Olvasói levelek

  • .
  • 2010. április 22.

Olvasói levelek

Választás után Magyar Narancs, 2010. április 15. Kedves Szerk., már pár hete, hogy nagyon nem értem, miért írja a Narancs folyvást, hogy nem tudható, mit ígér(t) Orbán Viktor, mit tartogat a Fidesz a választók, az ország számára.
Ez egyszerűen nem így van, hiszen náluk világosabban senki sem beszél a politikai térben. Hosszú évek óta ugyanazt mondják/ígérik, és amit mondtak, meg is jelent, el is hangzott mindenütt. Például már 1996-ban is ugyanezeket mondták a KDNP-vel együtt, jól emlékszem, ahogy mindenkit rázott a hideg a dolgozónkban, nap mint nap olvasva többek között Semjén Zsolt érdekes kijelentéseit a nagyon klassz, vallásos-erkölcsös "új világrend"-ről, amelyet üdvözítő módként és üdvözítő módon ők hoznak majd el hazánknak.

Önök tényleg nem emlékeznek? Hiszen épp ezen kecsegtető ígéretek miatt is szavaztak ellenük sokan pár éve is még. És a Fidesz- KDNP most is ugyanezt ígéri nekünk, semmi sem változott, a pártszövetség igen következetes.

De elrémisztő ígéreteiket mára sajnos felülírta a sokak szemében még elrémisztőbb közállapotok és közbiztonság miatti félelem ("a lecsúszó középosztály félelmeinek és vágyainak negligálása" - ahogyan végre értelmesen fogalmazott egy politikusjelölt, szokatlan módon nem söpörve szőnyeg alá a valós tényeket), és hiába részes (pontosabban bűnös) ebben a Fidesz éppen úgy, mint a most főbűnösként kárhoztatott szocik meg eszdéeszesek, a félelem nagy úr. Meg a hozzá társuló elégedetlenség és felháborodás a tétlenkedés, tehetetlenkedés, tenni nem akarás, korrupció miatt. A többség inkább választja tehát a "rendteremtő" szerepében vitézkedő pártokat, mint a józanabb ígéretekkel előállókat. Hiszen láthatjuk, hogy a világon másutt is inkább lemondanának vagy már le is mondanak a (nem kellőképpen értékelt) szabadságjogaikról valamiféle "biztonság" reményében. (Apropó: egy kellemes össznépi demokrácia- és szabadságjogok-búcsúztató összejövetelen a szónokok és a közemberek elmesélhetnék, miért szerették nagyon a szabadságot. Magam is közéjük tartozom. Jó volt szabadnak lenni húsz éven át. Mert lopni minden politikus fog, amíg a világ világ, ennél számomra jóval fontosabb, hogy ne akarja irányítani a magánéletemet és a gondolkodásomat.) Szóval nem ismeretlenek és nem véka alatt rejtezők a Fidesz ígéretei, mindnyájan tudhatjuk a párt szándékait, ha visszalapozunk kicsit az emlékkönyvünkben.

Üdvözlettel

Albert Erzsébet,

Budapest

"Még mindig mélyen bennem van"

Magyar Narancs, 2010. április 15.

Kedves Narancs,

szerintem ti sem fogtátok fel, hogy a Solomon Perel-interjúval mekkora nagyot dobtatok, különben nem dugtátok volna el valahová az újság közepére, a címlapra ki sem írva. Ráadásul egy választási számba gyömöszöltétek be, amiben mindenki a politikai riportokra és elemzésekre kíváncsi főleg. Ne legyetek már ilyen szerények, hogy mást ne is mondjak hirtelenjében.

Kitartó olvasótok,

Steiner Katalin

Az elveszett Þú

Magyar Narancs, 2010. április 15.

Csatlakozván "ts" Varga Zoliról szóló írásához, melynek minden sorával egyetértek (filmkritikák helyett talán sporttémájú cikkekbe kéne ölni energiáját), néhány gondolat engedtessék meg a témában. Vargát, vagy ha nem is személy szerint őt, hanem a figurát, a jelenséget, Mészöly Miklós Az atléta halálában megírta már rég. A habitusbeli hasonlóságot csak növeli, véglegesíti a két hirtelen halál kísérteties hasonlósága. Nem tudom, Mészöly végzett-e kardiológiai előtanulmányokat regénye megírása előtt (Városmajor utcai lakása pár háznyira volt csak a Kardiológiai Központtól), de Varga tüneteinek és halálának visszfényében leírása szakmailag is pontosnak tűnik.

De ami igazán érdekes, az a két jellem. Azaz: egy jellem, két megjelenési formában. Az 'ze Bálintéban és a Varga Zoliéban. Akiknek soha nem elég jó a jó, mindig jobb kell. Ahogy Mészöly írja: mindig önkínzó feszültségben élnek. Akik a legnagyobbak lehetnének, de akiknek mindig közbejönnek a perfekció megvalósításának piti akadályai. De akik éppen emiatt válnak igazi legendává, nagyobbakká a legnagyobbaknál is. Albertről tudjuk, ki volt, na de Varga Zoli... Hova ért volna, miféle Parnasszusra, ha minden összejön neki?!

Mészöly könyvéről annak idején úgy tartották, sportkönyvet írt. Ahogy a regénye nem(csak) sportkönyv, úgy Varga Zoli pályafutása sem csak futballista-pályafutás. Az edzőség, sőt a magánemberség, a magánemberi kisugárzás is beletartozik. Tudjuk, emlékszünk: messiási várakozás előzte meg itthoni edzői karrierjét, aztán jött a lecsitulás, jöttek a kritikák, a támadások. Itt sem alkotta azt, nem tudta azt alkotni, amire képes lett volna.

Az 'ze Bálintok (Mészöly e sorok írója szerint nem valamelyik fiatalkori sporttársáról, hanem feleségéről, Polcz Alaine-ről mintázta a figurát), a Varga Zoltánok erre vannak ítéltetve? A derékba tört, soha be nem teljesedő pályafutásra, a legendává válásra? Avagy komfortosabbnak, taktikusabbnak, elnézőbbnek, magyarán: megalkuvóbbnak kellett volna lenniük? Beleszürkülni a (nagy magyar) szürkeségbe? Innen egy Puskásnak is úgy sikerült csak kitörnie, hogy elhúzott innen, Albert pedig... Tényleg, hol van Albert? Tud róla valaki valamit? Lehet tudni róla azon kívül valamit, hogy külön szobája van a Fradi-stadionban?

Varga Zoli viszont - hadd fejezzem be e költői dagállyal! - az égben van; lelkünk egében. A mi bátyánk, a mi öcsénk, a mi fiunk. Örökre lelkünk zseniális, dacos, nemtelen alkut soha nem kötő jobbik felét képviseli.

Baranyai László

Figyelmébe ajánljuk