Politika

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Fideszes volt, de elmúlt

Gergely András, a pátyi Tisza Sziget egyik alapítója: Egyre többen kezdenek el „húhaanyázni”, hogy na, ezekre sem fogok többet szavazni. Akkor mindig mondom, hogy áprilisban, a szavazófülkében is jusson majd ez eszébe.

A hírnévre vigyázni kell

Akár 80 millió forintot is ki kell saját zsebből fizetnie két Csongrád-Csanád megyei szakszervezeti vezetőnek, ha az ellenük indított perekben a makói gumigyárnak ad igazat a bíróság. A Continental gumiipari óriás az autógyártás válsága miatt jó ideje próbál spórolni a költségein.

„Nem kell olyannak lenni, mint a többiek”

Horányi Gábor, a Lauder Javne Közösségi Iskola leköszönő főigazgatója negyedszázadon át vett részt az idén 35 éves, a rendszerváltással egyidős iskola munkájában, amely a maga 900 diákjával a legnagyobb hazai zsidó közösség is. Intézményépítésről, identitásról, elitizmusról, szakmai döntésekről és fejlődési pályákról beszélgettünk vele.

„A követőtábort egyelőre Magyar Péter személye tartja össze”

A Magyar Péter-jelenség címmel írt könyvet a Tisza Párt eddig példa nélküli felfutásának társadalmi hátteréről Kövesdi Veronika média- és Metz Rudolf vezetéskutató, közgazdász. Bár a fő megmérettetésen még nem esett át a párt, a messiásvárásr, a szavazatokra váltott lájkok és az emelkedő tétek kapcsán így is volt miről beszélgetnünk a szerzőkkel.

Kinek fontos ez a város?

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Karácsony Gergely, ahol sikerült határozatot hozni, egy lépéssel közelebb kerültünk a totális összeomláshoz, de a mesének koránt sincs még vége. Ez a város egy távoli bolygó.