Riga meseszerű belvárosából a 3-as busszal Lettország fővárosának a széléig megyünk: a gyártelepet elhagyva az ablakból sokáig vagy fákat, vagy pusztaságot látni, hogy aztán minden átmenet nélkül panelházak közé érjünk. Lepukkant épületek, szürkeség – ez Bolderāja, Riga egyik legkülsőbb városrésze. Adottságai alapján akár vonzó is lehetne: gyalogtávra van a Balti-tenger homokos partszakasza, Rigában mégis errefelé a legolcsóbbak az ingatlanok: lehet ugyanis festői kilátás a környék különféle vizeire, ha Bolderāját oroszok lakják. Az utcán csak orosz szót hallani, és bár Lettországban minden szigorúan kizárólag lettül van kiírva – még a bevándorlási hivatal is egynyelvű –, a kikötő bejáratánál a munkások számára elhelyezett figyelmeztetések és pár graffiti is cirill nyelven jelzi, kik adják errefelé a többséget. A munkások étkezőjében 5 euróért olyan íztelen ebédmenüt adnak, amilyet az ember egy szaratovi büfében várna inkább, rubelért. Van mellé cukros kompót, és járnak hozzá orosz slágerek is a Spotifyról.
Bolderāja csak az egyike, bár a legnagyobb a kifejezetten oroszok lakta negyedeknek. A nagyjából 600 ezres Riga lakosságának 35 százaléka orosz, további 3,6 százaléka belarusz, 3,5 százaléka pedig ukrán nemzetiségűnek vallja magát – a lettek alig vannak többen, mint a szláv ajkúak. Lettország vérzivataros történelmének egyik következménye ez: a legtöbben ide települtek be a három balti állam közül, amikor azok a Szovjetunióhoz tartoztak. Az 1,86 milliós országban máig több mint 400 ezer orosz lakik, a többségük generációk óta. (Felmérések szerint több az orosz ajkú, mint ahányan a népszámláláson magukat orosz nemzetiségűnek vallották.) A szovjet érában kifejezett cél volt a balti államok eloroszosítása, a letteket és a kultúrájukat ért rengeteg trauma visszaköszön az 1900-as évek elnyomását tárgyazó múzeumban is: ahol csak lehet, mindenhol leírják, hogy a szovjetek által betelepített bevándorlók nem voltak hajlandók megtanulni lettül.
Good bye, Puskin!
Közép- és Kelet-Európa valamennyi nemzetét jellemzi a felhígulástól és a kihalástól való félelem – Lettországban viszont ezt az érzetet évtizedes tényleges élmények táplálják. Több generáció mindennapos tapasztalata volt, hogy bár hivatalosan nem tiltották a lettet, az orosz volt az első számú nyelv, orosztudás nélkül nem lehetett előrejutni, az oktatás jelentős része sem lettül zajlott.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
