Publicisztika

Kedden az Alkotmánybíróság (AB) visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a vagyonadó lényegi részét, a lakóingatlanok adójára vonatkozó törvényi rendelkezéseket. (Elutasította viszont az adó további passzusai ellen benyújtott indítványokat, vagyis a vízi és légi járművek, valamint a nagy teljesítményű autók után fizetni kell a tulajdonosoknak.) A Pénzügyminisztérium annak idején nagyon rákészült: szakelemek sorát kérdezte végig és korábbi vonatkozó AB-határozatok sokaságát vizsgáltatta meg, hogy a bejelentése óta támadott (és tavaly nyáron elfogadott) törvénytervezet legalább az alkotmányosság próbáját kiállja. (Ha már a Fidesz jó előre bejelentett szándékai szerint a kormányváltást úgysem sokkal élte volna túl.) A kormányzatnak nem lehetett könnyű dolga, ha az Alkotmánybíróság adóügyi gyakorlatában próbált eligazodni. Az AB 2007-ig nem szívesen foglalkozott adókérdésekkel (és ha tehette, kerülte a költségvetési ügyeket is, ily módon is kifejezve az alkotmány gazdaságpolitikai semlegességét), noha a Sólyom-éra utolsó időszakában több tilalomfát is állított a mindenkori (elsősorban az akkori MSZP-SZDSZ) kormány elé.

Meglehetősen gazdag családban nevelkedtem. Igaz, hogy anyámnak hó vége előtt rendszerint elfogyott a fizetése, nagyanyám meg a családi ezüst megmaradt törmelékeit adogatta el, és néha ötven, száz forinton veszekedtek. De a másikfajta gazdagság, a szellemi - szüleim, nagyszüleim türelmes, inspiráló magyarázata a világ dolgairól; apám több ezer könyve; a minta, hogy a felmenők általában két-három idegen nyelven beszélnek - mindez érintetlen maradt.

Sok okból utálhattuk a BKV-sztrájkot. A fővárosi tömegközlekedés leállása százezrek életét keserítette meg. Gondolhattunk csúnyákat a sztrájkolókról azért, mert a bérköveteléseiket nem tartottuk megalapozottnak - keresnek eleget, és más vállalatoknál is elvesztik a munkavállalók cafeteriajuttatásaikat. Moroghattunk azon is, hogy ha több milliárd jutott végkielégítésekre, akkor miért csuklóztatja a cégvezetés a dolgozókat. És egyébként is, ne a mi kontónkra gyepálják egymást. Ám a hetes busz megállójában fagyoskodva a sofőrök és/vagy a BKV vezetése mellett a parlamentet is jó lesz átkainkba foglalni.

Van egy jelenet a nyolcvanas évek emlékezetes műalkotásában, a Mad Max 2-ben, mikor az olajért küzdenek a sivatag posztapokaliptikus hordái. Az egyik banda (a rossz) leláncolva, szájkosárban tartja a tagság valamelyik különösen randa, vérben forgó tekintetű, punkfrizurás egyedét, hogy majd csak akkor eresztik el, ha már dúl a harc, addig még megmarna valakit közülük. Megítélésünk szerint a Jobbik messze nem ilyen veszélyes, és különben is, a jó Max semmi perc alatt filézte ki a végül szabadjára eresztett fenevadat. Mégis az a helyzet, hogy az európai parlamenti választások óta nem is egy, de három képviselőjükről vétetett le (a haza akaratából) a szájkosár. És azóta be nem áll a szájuk.

A belendülő választási kampány nagy ütközete a nyugdíjasok szívéért és lelkéért folytatott lesz. Pontosabban a hülye nyugdíjasok százezres, ha nem milliós tömegéért, mely fantomcsoportozat hasonló szereplője a választási okoskodásoknak, mint a "hatszázezer rejtőzködő kisgazda" volt, vagy a "liberális elveket valló 25 százalék, aki pártot keres magának". Hülye, finomabban fogalmazva elnehezült felfogású, belassult nyugdíjast bárki el tud képzelni, arról ismerszik meg, hogy a postás távozása után csak áll a konyhában, virágmintás slafrokban, tanácstalanul bogarássza a nyugdíjszelvényét ("hová tettem a szemüvegem?"), és nem érti, hogy mi mennyi rajta, és miért annyi. Ha felhívja a fiát vagy a vejét vagy a menyét, avval sincs kisegítve, "mama, ezer dolgom van, tessék már evvel békén hagyni". Kézenfekvő, hogy a sarokból ilyenkor előugrik egy jótét lélek, egy kis fideszes vagy emeszpés dzsinn, aki elmagyarázza a bácsinak. Még annyit érdemes tudni erről a nyugdíjasról, hogy nem csak gyagya kissé, de szavazáskor más nem érdekli, mint hogy mennyi lesz az annyi, minden másra, ha nehezen is, de szarik.

A szocialista párt tavaly év végén újabb pedagógusboldogító javaslattal állt elő, amit az Országgyűlés december 14-én el is fogadott. A közoktatási törvény szóban forgó módosítása - melyet Sólyom László nem írt alá, viszont az Alkotmánybíróságtól (AB) a felülvizsgálatát kérte - az iskolaigazgató-választást kívánná lényegében a tanárok kezébe adni. Ha a módosítás nem akad fenn az AB-n, a tanárok ezentúl komoly beleszólást kapnak abba, hogy ki legyen a saját főnökük. Igazgatói kinevezés ugyanis csak annak lenne adható, akit titkos szavazással a nevelőtestület tagjainak legalább 40 százaléka támogat.

Rabláncra fűzve vezették el a minap otthonából Sz.-né Sz. E.-t, a neves humánerőforrás-menedzsert, mert szertelen végkielégítésben részesítette önmagát, miközben még fizetést is húzott a vállalattól, pedig már nem dolgozott ott (vagy igen), és mert más igazgatókat úgyszintén részesített. De ezeket is elviszik a rendőrök nemsokára, és ezek csatlakozni fognak, ha a szó fizikai értelmében nem is, de lelkileg és jogilag mindenképp, ahhoz a pár igazgatóhoz, akik dettó gyanúba keveredtek, és már előzetesben várják, hogy lesújtson rájuk a büntető igazságszolgáltatás haragja. A sorban utoljára nyilván azt az igazgatót fogják elvinni, akinek az lett volna a dolga, hogy a lopást megakadályozza, de sajnos ő lopta a legtöbbet. A BKV Zrt. exvezetésének ez a szériája kiváló alkalmat teremt arra, hogy a nézők, úgy is mint mi mindnyájan, az erkölcsi nemesülés útjára lépjünk, és e moralitásjáték közönségeként a lopást fennhangon elítéljük, olyan hangsorokat adva ki eközben, mint hogy "hú, mik vannak", meg hogy "a pofátlanságnak nincs határa", vagy hogy "a jó k*va anyjukat".

Mély csend övezi a tényt, hogy az Alkotmánybíróság a múlt év végén 2010. december 31-i hatállyal megsemmisítette a jogalkotásról szóló 1987/XI. törvényt, közkeletű nevén a Jat.-ot. Pedig páratlan dolog történt: bebizonyosodott, hogy a III. köztársaság eddigi jogalkotását egy alkotmányellenes törvény szabályozta. A december 14-i keltezésű határozat nemcsak jogtörténeti szempontból jelentős, de lesújtó minősítést is ad az elmúlt húsz év mindenkori jogalkotóiról, azaz pártjainkról, képviselőinkről, kormányainkról is. És senki ne nyugtassa avval magát, hogy itt egy 1987-es törvényről van szó, és hogy az AB csak a kádárizmus egy máig velünk élő maradványát hajította ki - a parlamentnek ugyanis húsz éve volt rá, hogy alkotmányos módon szabályozza a jogalkotási rendet. De nem tette.

A bíróság példátlanul szigorú ítéletet hozott Farkas Péter olimpiai bajnok ügyében: jogerősen 7 év szabadságvesztés büntetésre ítélte jelentős mennyiségű marihuána megtermesztéséhez szükséges anyagi eszközök szolgáltatásáért. A büntetést fegyházban kell letöltenie.

Kedves Olvasóink, akik a hírlapárustól vásárolják a Magyar Narancsot! Mint az mostanra bizonyára feltűnt önöknek, idei első, vagyis ezen számunktól közkedvelt periodikánk ára magasabb lett, mint tavaly volt. Higgyék el, nem jókedvünkben emeltünk (30 forintot): a helyzet, ami van, minket is nyom.

Semmi sem az, aminek - józan belátásunk, a bevett fogalmakon alapuló tudásunk szerint - hisszük. Ez most a BKV buszsofőrjeinek hétfőn elkezdett sztrájknak látszó nem sztrájkjáról jutott eszünkbe. Az illetékes szakszervezetek sajátos jogértelmezése folytán a fővárosi tömegközlekedés reggel, munkába menet idején egyszerűen összerogyott. Tömegek fagyoskodtak a megállókban, és vártak hiába.

A közkeletűen romagyilkosságok néven emlegetett bűncselekmény-sorozatot a Magyar Nemzet már a kipattanása óta követi, napi rendszerességgel ad számot fordulatairól. Az orgánum élénksége tavaly augusztusban, amikor a rendőrség letartóztatott négy gyanúsítottat, csak fokozódott, s az új évre már tetőzni is látszik - a napokban egymást érik a fogva tartott gyanúsítottak megszólalásai a lap hasábjain. Az egyik lehetséges gyilkos interjút ad, a másik - mert az ügyészség nem engedélyezte a beszélgetést - nyilatkozatot juttat el ügyvédjével a szerkesztőségbe. Mi jöhet még? Bármi, a konok tényfeltáró munka nem ismer akadályokat.

"Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem." (Jn 12,24)