Tartalom

Narancs XXII. évf. 1. szám(2010.01.07.) (2010-01-07)

Publicisztika

Publicisztika

Újat! - Miért kell jó törvény a jogalkotásról?

Mély csend övezi a tényt, hogy az Alkotmánybíróság a múlt év végén 2010. december 31-i hatállyal megsemmisítette a jogalkotásról szóló 1987/XI. törvényt, közkeletű nevén a Jat.-ot. Pedig páratlan dolog történt: bebizonyosodott, hogy a III. köztársaság eddigi jogalkotását egy alkotmányellenes törvény szabályozta. A december 14-i keltezésű határozat nemcsak jogtörténeti szempontból jelentős, de lesújtó minősítést is ad az elmúlt húsz év mindenkori jogalkotóiról, azaz pártjainkról, képviselőinkről, kormányainkról is. És senki ne nyugtassa avval magát, hogy itt egy 1987-es törvényről van szó, és hogy az AB csak a kádárizmus egy máig velünk élő maradványát hajította ki - a parlamentnek ugyanis húsz éve volt rá, hogy alkotmányos módon szabályozza a jogalkotási rendet. De nem tette.

Sárosi Péter

Publicisztika

Fűbenjáró bűn

A Farkas Péter-sztori és a törvény

A bíróság példátlanul szigorú ítéletet hozott Farkas Péter olimpiai bajnok ügyében: jogerősen 7 év szabadságvesztés büntetésre ítélte jelentős mennyiségű marihuána megtermesztéséhez szükséges anyagi eszközök szolgáltatásáért. A büntetést fegyházban kell letöltenie.

Publicisztika

Szolgálati közlemény

Kedves Olvasóink, akik a hírlapárustól vásárolják a Magyar Narancsot! Mint az mostanra bizonyára feltűnt önöknek, idei első, vagyis ezen számunktól közkedvelt periodikánk ára magasabb lett, mint tavaly volt. Higgyék el, nem jókedvünkben emeltünk (30 forintot): a helyzet, ami van, minket is nyom.

Publicisztika

Rút a szép

Semmi sem az, aminek - józan belátásunk, a bevett fogalmakon alapuló tudásunk szerint - hisszük. Ez most a BKV buszsofőrjeinek hétfőn elkezdett sztrájknak látszó nem sztrájkjáról jutott eszünkbe. Az illetékes szakszervezetek sajátos jogértelmezése folytán a fővárosi tömegközlekedés reggel, munkába menet idején egyszerűen összerogyott. Tömegek fagyoskodtak a megállókban, és vártak hiába.

Publicisztika

A teljes kép

A közkeletűen romagyilkosságok néven emlegetett bűncselekmény-sorozatot a Magyar Nemzet már a kipattanása óta követi, napi rendszerességgel ad számot fordulatairól. Az orgánum élénksége tavaly augusztusban, amikor a rendőrség letartóztatott négy gyanúsítottat, csak fokozódott, s az új évre már tetőzni is látszik - a napokban egymást érik a fogva tartott gyanúsítottak megszólalásai a lap hasábjain. Az egyik lehetséges gyilkos interjút ad, a másik - mert az ügyészség nem engedélyezte a beszélgetést - nyilatkozatot juttat el ügyvédjével a szerkesztőségbe. Mi jöhet még? Bármi, a konok tényfeltáró munka nem ismer akadályokat.

Egotrip

Pálya a magasban

Egotrip

A hegyek királyai

Col du Galibier, Mont Ventoux, Alpe d'Huez, Croix de Fer, Pic d'Envalira, Puy-de-Doöme..., Passo dello Stelvio, Mortirolo, Monte Zoncolan, Monte Bondone, Passo Gavia..., Alto del Angliru, Cerler, Arcalís, Alto de Abantos..., Klausen Pass, Furkajoch, Passo della Nufenen... E nevek hallatán az országúti kerékpársport tisztelője - főként, ha módjában áll követni a Tour de France, a Vuelta a Espa–a, a Giro d'Italia és a Tour de Suisse hegyi szakaszait - leveszi a kalapját, s egy percre magába mélyed.

Maga itt a tánctanár?

Egotrip

Biofeedback

Leo DiCara, a michigani egyetem professzora, a modern biofeedback-kutatások egyik úttörője 1976-ban váratlanul öngyilkos lett. Senki sem tudta biztosan a fiatal, még harmincas éveiben járó professzor tettének okát. Makkegészséges volt, zűrös magánügyei nem voltak, kártyaadóssága vagy egyéb ilyes problémája sem. Leo DiCara minden bizonnyal azért lett öngyilkos, mert nem sikerült megismételnie azokat a kísérleteit, amelyekkel örökre beírta nevét a tudomány történetébe.0

Olvasói levelek
Belpol

Belpol

Pécs2010 és a civilek - Már nem csak tizenheten

Alvó városrész, sivár panelrengeteg, egyhangú és egyforma utcák és terek. Nagyjából ezekkel a jelzőkkel és szavakkal illették sokan Pécs Kertvárosát, és sajnos még ma is gyakran találkozni ezekkel a véleményekkel. Több mint 25 éve lakom itt, és évtizedek óta foglalkoztat, hovatovább bánt, hogy az itt élők nem kapnak annyi közösségi élményt, mint a belvárosiak. Nem csak a kulturális, művészeti eseményekről, a jó hangulatú összejövetelekről, könnyed szórakozási lehetőségekről van szó, hanem arról is, hogy sokáig semmilyen szervezett formában nem alkothattak közösséget mindazok, akik panaszkodás helyett tenni is szerettek volna Kertvárosért. Pedig ebben a városrészben számtalan érték, kezdeményezés marad rejtve a megfelelő anyagi támogatás vagy intézményi háttér híján.

Belpol

"Készen állunk" - Szalay Tamás, a Pécs2010 kulturális igazgatója

2010. január elsejétől Pécs hivatalosan Európa egyik kulturális fővárosa. Mennyire sikerült túllépni az elmúlt évek nehézségein, mi várható Pécsett 2010-ben, és ami még fontosabb, mit nyer a város és egész Magyarország ezzel a címmel? A Pécs2010 Menedzsment Központ kulturális igazgatójával, Szalay Tamással beszélgettünk.

Belpol

A Fidesz költségvetés-kritikája - Osztótábla

Soha ilyen kiterjedt vita még nem folyt a makrogazdasági adatokról, a jövő évi hiányról, a költségvetési szigorról, mint a 2010-es büdzsé elfogadása körüli hetekben. A Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék mellett megszólalt a köztársasági elnök, a nemzetközi szervezetek illetékesei. A Fidesz attól fél, hogy a deficitcél betonba öntése ellehetetleníti a következő kabinet mozgásterét.

Belpol

A ScienNet tündöklése és bukása - Dehogy piramisjáték!

A vámparancsnokság tavaly ősszel csapott le a ScienNet nevű cégre, amely "törzsvásárlói klubot" működtetett. Felettébb aggasztó, hogy bár korábban a PSZÁF is vizsgálódott ott, nem tűnt neki gyanúsnak a "Gazdagodjon meg költekezéseiből!" szlogennel kampányoló társaság szisztémája, amely számos elemében igen hasonlít a piramisjátékra. A magyar ScienNet-hálózatnak novemberben 420 ezer magyar tagja volt.

Interjú

Belpol

"Hamarosan ránk gyullad a ház"

Bárdos András tévés

Nem akar már híradózni, más műfajok érdeklik a Tv2 Tények volt vezetőjét. Bárdos András az olajügyben megégette magát, mégse sikerült kiderítenie semmit. A televízió dolga szerinte a szórakoztatás, a hagyományos nagy tévék jövője kétséges. A Színművészeti Egyetem rektorhelyettese rasszizmusról, baloldali populizmusról és erektált péniszről is beszélt.

Belpol

Tubesi radar - Új szereplők, régi nóták

Bár néhány héten belül megkezdődhetne a fél évtizedes csúszásban lévő katonai lokátorállomás építése a Pécs közigazgatási területén belül található Tubesen, a hatalomtól pár hónapon belül elköszönő szocialisták valószínűleg a Fideszre hagyják a közösen felhalmozott szerencsétlenséghalom eltakarítását.

Külpol

Külpol

Forrongó Irán - Új szél

A júniusi elnökválasztás után fél évvel az ultrakonzervatív kormányzat továbbra sem találja a válság kulcsát, nukleáris engedetlensége miatt pedig újabb gazdasági szankciók sújthatják az országot. Eközben alig van a jelenkor világpolitikájának olyan aspektusa - az amerikai-orosz meg az amerikai-kínai viszonytól a gáz világpiacán át Irak és a Közel-Kelet stabilitásáig -, amit ne érintene Irán esetleges demokratizálódása. De valóban összeroppanhat-e a "forradalmi vezetés"?

Külpol

A laoszi hmongok hányattatásai - A múlt fogságában

A thaiföldi hatóságok a nemzetközi menekültügyi és humanitárius szervezetek, vezető európai és amerikai politikusok tiltakozása ellenére december utolsó napjaiban több mint négyezer laoszi menekültet toloncoltak haza. Az akció hivatalos indoklása szerint a hmong népcsoporthoz tartozó táborlakókat immár semmiféle üldöztetés nem fenyegeti, hiszen erre az állampárt és az idegenforgalom pillérein álló Laosz is ígéretet tett. Õk maguk azonban elkeseredve fogadták a döntést, bár nem álltak ellen, úgyhogy incidens nélkül buszoztatták haza őket. Azóta nincs hír felőlük, a laoszi vezetés "korainak" tartja, hogy bárki is kapcsolatba lépjen velük külföldről.

Zene

Zene

könyv - STEPHEN KING MINT RICHARD BACHMAN: BLAZE

"Akkoriban két ember voltam: Stephen King írta és adta el a rémtörténeteket (...), de Bachman volt az, aki sorozatban írta a regényeket, amelyek a kutyának sem kellettek" - fogalmaz az író ennek az 1973-ban íródott könyvnek az előszavában, és ezek után felmerül a kérdés: mi lett volna, ha a kezdetben zseniális, majd később egyre silányabb horrorsztorikat író Stephen King helyett "Richard Bachman" fut be? Persze meglehet, az író ezen álnév mögé rejtőzve is néhány év alatt kimerítette volna az eszköztárát, ám a Blaze olvastán esélyes, hogy ma úgy beszélnénk róla, mint az új Steinbeckről. A párhuzam nem véletlen, hiszen a főhős, Blaze, az értelmileg sérült, jóságos hústorony figurájában nem nehéz meglátni az Egerek és emberek Lennie Smallját (a Lindbergh-bébi feltételezett elrablója, Bruno Hauptmann mellett). A könyv e hasonlóság ellenére is gyakorlatilag hibátlan: az egy szuszra elolvasható, pörgős kétszázötven oldal az utóbbi, erősen túlírt King-művekhez képest szinte spártaian szófukar, Blaze és George Rackley figurája mégis szinte leugrik az oldalakról.

Zene

web - LAUDATOR

A budai Várban, a Tárnok utca 1. szám alatti ház előtt biztosan elsétált már az ország apraja-nagyja az utóbbi 250 évben.

Zene

Opera - A plafonon vagyunk - Mozart: A varázsfuvola

Tamino herceget egy óriási (sárkány)kígyó üldözi és fenyegeti - ezzel a jelenettel indul Mozart utolsó operája, s e nyitópillanat inszcenálása rögvest fel is adja a leckét a mindenkori, s különösképp a jelenben szorgoskodó rendezőknek: ugyan mit is lehet kezdeni a derék kültelki komédiás, Schikaneder librettójával, melyben a mesés és a színpadi látványkeltést szolgáló harsány elemek közhelyes bölcsességekkel és szimbolikus mozzanatokkal elegyednek? A tavaly nyáron Miskolcon vendégelt Lett Nemzeti Opera előadása például egy közpark padján mutatta az eltévedt királyi vért, míg a szörnyet az öngyilkosság eszközéül szánt vadászpuska helyettesítette, s az expozíció korszerűsítésére felhasznált rendezői ötleteket bizonnyal számos további, eredetinél eredetibb példával illusztrálhatnánk. Az Opera új bemutatóján, melynek színhelyéül az együttműködő partnernek kiszemelt Vígszínház szolgált, a rendező Marton László ugyancsak frappírozó megoldást választott: a - talántán kollégiumi - szobájának ágyán alsónadrágban hentergő Tamino ezúttal a takarójával kel birokra, s mintha eközben saját gerjedelmének kígyójával szembesülne. Ízig-vérig modern megközelítés, aminthogy az "itt és most" érzetét erősíti megannyi elhagyhatatlan korjellemző apróság: a laptop az asztalon, a mobiltelefonon érkező felvilágosítás, a rút szerecsenből bőrdzsekis rossz fiúvá transzponált Monostatos vagy éppenséggel a Három fiú futballakadémista fel- és kiszerelése. Az utóbbi gyermekek ráadásul a nézőtér felől slisszolnak be a függöny mögé még a nyitány hangjai alatt, s utóbb néhány munkatársa ugyancsak innen, a parterről intézi kérdéseit Sarastróhoz.

Zene

film - Derült égből szerelem

Hollywoodban vizsgálat indult a minőség-ellenőrzési főosztály felterjesztésére. A Miért olyan rémesek az utóbbi esztendők romkomjai, avagy ki csinál ma már egy Római vakációt? című munkaanyag a melodrámázás azonnali visszaállítását írta elő.

Zene

Színház - Két dimenzió - Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline

A színes vásári forgatag mélyén tombol a világválság - a felszínén pedig párkapcsolati válságok tombolnak. Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabja a szerző minden erőfeszítése és deklarációja ellenére sem tragédia, ezt majdnem nyolcvan évvel a megszületése után fájdalmasan tisztán lehet látni.

Zene

könyv - ADAMIK TAMÁS: RÓMAI IRODALOM

Egy interjúban, amit Rónay László készített a szerzővel, az ELTE professor emeritusa ezt mondta: "Az antik írókat azért érdemes olvasni, mert az emberi életről szólnak, arról, hogy mi az ember hivatása, milyen a jó élet, a szép élet, hogyan lehet a birtokába jutni, mit kell követni, mit kell kerülni, hogyan viszonyuljunk egymáshoz, hogyan az istenséghez." S hogy jobban értsük a római szerzőket, Adamik Tamás megírta a maga irodalomtörténetét, aminek első változata a kilencvenes években jelent meg négy kötetben a Seneca Kiadónál. A könyv becsét nagyban növeli, hogy ilyen részletes, tudományos igénnyel készült mű, bármily furcsa, eddig nem jelent meg magyar nyelven a tárgyban.

Zene

Kiállítás - A láma legyen veletek - A Garázs Projekt, 2007-2009

A rendszerváltás után és az Európai Unió hathatós segítségével Magyarország is nekiláthatott, hogy újjáélessze lokális és regionális kulturális gyökereit. Mindenkinek érdeke volt, hogy a kötelező május elsejei felvonulások vagy bazári szórakozássá züllesztett búcsúk helyébe olyan vélt vagy valós hagyományokon alapuló ünnepi események szerveződjenek, melyek egyszerre alkalmasak a szórakozásra és a lokálpatriotizmus erősítésére. Akadnak települések, amelyeknek nem nehéz a helyzetük - Budafok a pezsgőt, Vecsés a káposztát, Makó a hagymát, Szeged a paprikát állította fesztiváljának középpontjába -, mások inkább a kuriozitásra hajtanak (Tekenye a pogácsára, Rácalmás a tökre, Siófok a tojásra), s a nagy nekibuzdulásban az is megesik, hogy Budapest régóta urbanizálódott XVIII. kerületében megünneplik a Krepuska Géza szüreti fesztivált. A fantáziátlanabbaknak marad a pálinka-, mangalica- vagy borfesztivál, illetve olyan hibrid képződmények prezentálása, mint például az "pusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a honfoglalás kori haditornával és jószágetetéssel egybekötött Pünkösdölő.

Zene

film - A LEGMELEGEBB NAP

Némi megütközéssel vettük tudomásul, hogy a mozijegy mellé nem adtak kislexikont - pedig jól jött volna. Kezdjük mindjárt a mumblecore mozi fogalmának tisztázásával, hiszen jelen esetben e kategóriával találjuk magunkat szembe: olyan film, mintha most jött volna egyenest ki a főiskoláról, mintha meg sem lenne teljesen vágva, készre sem lenne gyártva.

Zene

képregény - KEMENES IVÁN-VARGA PÉTER: BÁBEL VERME

A Bábel verme minden akusztikai számítás szerint fülbemászóbb képregénycím, mint például "A Millenniumi Föld Alatti Vasút születése" vagy a "Kisföldalatti, te csodás!", a bábeli mélységek ponyvaízű felemlegetése azonban mit sem változtat a tényen: Kemenes Iván (író, rajz és színek) és Varga Péter (író, beírás) rövid lélegzetű graphic noveljének valódi szuperhőse nem más, mint nemzeti szemünk fénye, a kontinens első kéregvasútja. A helyiérdekű közlekedőedények és a képregényhősök összeházasítása terén Pálfi György tette meg az első, ám korántsem bátortalan lépéseket Táltosember vs Ikarus című szkeccsfilmjével, ám azóta a BKV misztikus rétegeinek feltárása átkerült a nyomozó hatóságok feladatkörébe.

Zene

dvd - PUCCINI BOHÉMÉLET

című remekének 1982-es Metropolitan-felvétele gyönyörű illusztrációja annak, hogy az operában a rendező és a karmester közül mindig az az úr, aki erősebb. Itt a rendező, Franco Zeffirelli.

Zene

Koncert - A zenélés csak ürügy - Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra Pécsett

Tekintsünk egész éves fesztiválként a Pécs 2010 projektre, és nyugodtan nevezzük december 30-át mínusz egyedik napnak. Ebben az esetben kijelenthetjük: a kulturális évadot egy nemzetközi hírű rendező nemzetközi hírű zenekara nyitotta. Amiben a rendező nem kifejezetten nemzetközi színvonalon gitározik, de ez most mellékes. Ami fontos: a filmzenéken edződött, balkáni lakodalmast játszó belgrádi bolondokháza, azaz a No Smoking Orchestra Emir Kusturica kíséretében vérprofi show-t csinált Pécs frissen burkolt főterén.

Zene

Film - Öngól - Ken Loach: Barátom, Eric

Akik a címet szó szerint véve Eric Cantonát keresik a filmben, nem fognak csalódni. Az archívok felidézik legszebb góljait a kilencvenes évekből, a Manchester United egyik felfénylő korszakából, de megjelenik maga Eric király is, teljes életnagyságban. Lelép a falvédőről, akarom mondani, a plakátról, hogy életvezetési tanácsokat adjon druszájának, Eric Bishopnak. Postás hősünkre ráfér minden segítség: a testi-lelki széthullás előrehaladott állapotában leledzik,két különböző korú és bőrszínű, de egyaránt reménytelen esetnek tűnő nevelt fiúgyerekkel osztja meg lepratelep lakását, ahol hegyekben állnak a kézbesítetlen levelek... Amikor találkozunk vele, éppen összetöri a kocsiját, mert képtelen a vezetésre koncentrálni. Ezúttal a lánya sodorja válságba, aki bekapta a legyet, s most azt kéri, hogy az apja és az anyja felváltva vigyázzon az unokára, amíg ő befejezi a félbehagyott tanulmányait. A kérés nem azért teljesíthetetlen, mert Eric nincs abban a mentális állapotban, hogy egy csecsemőt ellásson, hanem azért, mert találkoznia kellene a volt feleségével, akit harminc éve nem látott.

Zene

Film - Álmaimban Amerika - Cristian Nemescu: California Dreamin'

1999-et írunk. Kosovóban háború dúl, a román tévében az Esmeralda. A két dúlás közül az utóbbi tartja nagyobb izgalomban Capalnitüa ivarérett gimnazistáit - a gazzal gazdagon felvert romániai település diáksága spanyoltudását szaporítja a szappanopera segítségével. Az angol mint világnyelv megkerülhetetlenségéről hamarosan ők is értesülnek, ámbár nem a tévéből, hanem a helyi vasútállomás felől: Szerbiába tartó amerikai NATO-egység gördül be az állomásra, s gördülne tovább is, ha az állomásfőnök hirtelen támadt törvénytisztelete (a szállítmányt képező radarlokátornak nincsenek ki a papírjai) el nem napolná a továbbállást.

Zene

Film - Maradt a káposzta - Vranik Roland: Adás

Rendezőnk nyilvánvalóan annak a - fénykorát a kilencvenes évek elején magyar mozivásznakon tobzódással eltöltő - csoportozatnak a kicsit megkésett muzsikása, amit a továbbiakban (ha véletlenül szóba kerülnének) lótuszevőknek hívunk. Hangképzési ismereteik úgyszólván teljes hiányáról lehet legkönnyebben felismerni őket, nem hangsúlyoznak, és nem artikulálnak, monoton pereg el minden szavuk - enerváltak és másodlagos frissességűek. Mondhatnánk, ilyenek bárminő élethelyzetben - de ritkán láthatjuk őket élethelyzetekben. Gyakorlatilag zérus halmazú bizonyíték áll rendelkezésünkre létezésükről - úgy kéttucatnyi film: a Lakatlan embertől az Árnyékhadseregen, majd a Rám csaj még nem volt ilyen hatássalon át Vranik ígéretes első filmjéig, a Fekete keféig. Mármost, ha az irályt en bloc tesszük mérlegre vagy az Adást csak úgy magában, óhatatlanul is felmerül a kérdés: mitől is tűnt ígéretesnek a Fekete kefe? Attól, hogy tényleg vicces volt egy olyan korban (majd' öt éve), amikor kötelező volt viccesnek lenni, ami ugye rengeteg kortársi erőlködést eredményezett. Illetve, hogy béklyói szorításából is próbált valami érvényes üzenetet közvetíteni, tán olyasmit, hogy nem az egyes ember élete, hanem a világ tét nélküli, hát nem is kell nagyon törekedni. Ez nem sok ugyan, de nehéz vitatni.

Film

Film

"Battyogok fölfelé" - Polgár László operaénekes

Leporello, Sarastro, Kékszakállú, Gremin herceg, Marke király, Fiesco: világhírű basszistánk egyazon intenzitással tolmácsolja Mozart, Bartók, Csajkovszkij, Wagner vagy Verdi zenéjét. Legutóbb a Vígszínház színpadán öltötte magára Sarastro jelmezét, 2010 áprilisában pedig a Parsifal Gurnemanzaként vendégszerepel a Magyar Állami Operaházban.

Film

"Nem mi kaptuk a pofonokat" - Peter Ogi zeneszerző a Spionsról

Tavaly ősszel Underground katalógus címmel CD-válogatás jelent meg az 1980-90-es évek fontosnak tartott hazai zenekarainak archív anyagaiból. A gyűjtemény egyik legizgalmasabb darabja azonban még a hetvenes évek végéről származik: ez a maga korában alig ismert, de azóta a magyar punk "kályhájának" tartott Spions felvételeit tartalmazza. Az együttes alapítói, Molnár Gergely énekes-szövegíró és Hegedűs Péter gitáros-zeneszerző már 1978-ban elhagyta Magyarországot, s külföldön próbált szerencsét, de hamarosan elváltak útjaik. Hegedűs Peter Ogi néven vált ismertté. Íme a Spions története az ő előadásában.

Film

Film - Peace & píszí - Ang Lee: Woodstock a kertemben

Gondolta a fene: a földdarabon, ahol 1969-ben Woodstock néven zenés nemzedéki összekapaszkodásra gyűlt össze a világ (de legfőképpen Amerika) ifjúsága, korábban is volt nyoma életnek. Egyszerű, dolgos népek lakták, Hollywood felől nézve csupa marslakó; tejtermelők és motelipari szakmunkások, zsidók és nem zsidók, térd alatt végződő harisnyát viselő matrónák és békésen legelésző tehenek, plusz egy idegenforgalmi mókamester, aki a pamplonai bikafuttatás meghonosításával szerette volna fellendíteni a zsidó Alpoknak becézett catskillsi régió kulturális életét. A helybéliek máig is élnek, ha meg nem haltak, három napon át azonban egy világraszóló esemény elő- vagy hátramozdítóiként vették ki részüket a történelemcsinálásból.

Trafik

Trafik

tévésmaci - A zsiráfok a királyok

Amikor Sztupa és Troché Bécsben forgolódtak, csak Sztupa ment el meghallgatni az újévi koncertet. Amikor a dunás részhez értek, hirtelen megfogta a karját a mellette ülő pasas - így mennek ott a dolgok; azért ezt már Sztupa is utálta.

Trafik

chili&vanília - Farmról az asztalra

Amerikai szakmai körök számos képviselője szerint Dan Barber minden valószínűség szerint az Egyesült Államok egyik legfontosabb konyhafőnöke, a Blue Hill pedig az egyik legmerészebb étterem. Holott nem tesz mást, mint hogy saját termelésű, kiváló alapanyagaira épít.

Trafik

mi a kotta? - Knoxville nyáron, Stockholm télen

Immár túl vagyunk a karácsony és a szilveszter obligát viszontagságain, a január elsejei lencseevésen, valamint a Bécsi Filharmonikusok elmaradhatatlan évindító valcer- és polkamatinéján, ám a 2010-es esztendőt azért még szoknunk kell egy kicsinyig. Szoknunk kell például, hogy az 1809-es születési és halálozási évfordulók helyett idén az oly eseménydús 1810-es év válik koncertéletünk egyik igazodási pontjává.

Trafik

kulthírek

GYÁSZ 71 éves korában elhunyt Lehotka Gábor: a 60-as évek elejétől évtizedeken át a legismertebb orgonaművésznek számított hazánkban. Hangversenytermekben, templomokban, lemezeken népszerűsítette az orgonamuzsikát, részt vett új orgonák építésében, s számos orgona-, kórus- és zenekari művet is komponált. Meghalt Szécsényi Ferencné filmvágó.

Képzőművészet

Képzőművészet

Útikalauz antisznob sznoboknak - Bécsi vér

A vulgármarxisták felfogásában a történelem nem más, mint osztályharcok története. Kis tárcánkban most az antisznobizmus és a sznobizmus küzdelmét helyezzük történetfilozófiánk centrumába. Vagy a dialektikus materializmus fegyverét is bedobva: Hogyan legyünk manapság sznob (antisznob) antisznobok (sznobok) Bécsben?

Könyv

Könyv

A klerikális reakció dalnokai

Weöres, Pilinszky, Petri és az állambiztonsági szolgálat

Az ateizmus hegemóniája érdekében az állambiztonsági szolgálat a papság és a katolikus sajtó kézben tartásán túl a költészet iránt is érdeklődött.

Gasztro

Gasztro

Ring

Egy ilyen név az Andrássy úton, nem messze az Operától egyértelmű asszociációval jár, ám aki valaha is felkereste a kilencvenes évek elején létesült tipikus másodosztályú "sörbárt", az Wagner helyett inkább a szorítóra gondolt. Nem mondhatnánk, hogy a Ring rossz hírű hely lett volna, sokkal inkább átlagos, de ahogy az elmúlt 10-15 évben a sugárútra rátelepedett a luxus, úgy tűnik, kezdett kényelmetlenné válni.

Lélek

Lélek

"A testükbe teszik" - Szkokán Boglárka szakácstanuló

A Le Cordon Bleu a világ egyik leghíresebb főzőiskolája, amit még 1895-ben alapítottak Párizsban. Ma huszonkilenc intézményük működik világszerte, az egyik legjobb London Marylebone negyedében van. Az iskolának jelenleg van egy magyar hallgatója is, ráadásul ő az egyedüli ösztöndíjas.

Lélek

Szexfüggőség - Gyötrő gyönyör

"A pasik többsége büszke arra, amiből nekem elegem van - mondja a negyvenes évei közepén járó Péter. - Egy darabig ez olyan férfiasnak tűnő ügy, hogy jó néhány strigulát húzhattam az ágy lábára, de aztán totál betegessé válhat."

Sport

Sport

A Farkas Péter-sztori és a sport - Arany, retúr

"Drámája van, dramaturgiája van ennek a mérkőzésnek" - mondja Novotny Zoltán a 82 kg-os kötöttfogású birkózók barcelonai olimpiai döntőjének közvetítése elején. Az interneten találtam a felvételt, a Magyar Rádió archívumában, de minél többször hallgatom, annál kevésbé érzem benne a drámát. Farkas megpörgeti Stepient, aztán felemeli, kicsit eldobja, mintha ez természetes dolog lenne; a világ akkor éppen legjobb birkózója a papírforma szerint legyőzi ellenfelét. Nincs benne az a klasszikus hősiesség, mint Weisz Richárdban, aki több mint száz éve Londonban épp egy óra alatt gyűrte le a medveszerű oroszt, nincs benne a fogcsikorgató kitartás, mint Polyák Imre tokiói győzelmében három ezüst után, és nincs meg a görög félistenek mindent elsöprő lendülete, mint Hegedűs Csaba 1971-es világbajnoki diadalmenetében.

Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Hétmilliárd A Föld népessége az új évben megközelíti a hétmilliárdot: január elsejére virradóra nagyjából 6 834 509 600 ember élt a bolygón - közölte egy német kutatóintézet. 2009-ben a világ népessége 83 millió fővel nőtt, ez nagyjából megfelel Németország egész lakosságának. Kalózkönyvek Egy izraeli hackernek sikerült feltörnie a Kindle e-könyv-olvasóra szánt dokumentumok másolásvédelmi kódját, lehetővé téve az Amazontól vásárolt elektronikus könyvek terjesztését PDF-formátumban. Bevásárló robot Egy japán cég időseknek szánt bevásárló robotot tesztel egy szupermarketben.

Lokál

Lokál

Házfoglalók Hollandiában - Vége a szép napoknak

Ha a felsőház igent mond rá, a jövőben Hollandiában is tilos lesz az önkényes házfoglalás. A konzervatív pártok által támogatott törvényjavaslat szerint ez a tevékenység akkor sem tolerálható, ha az ingatlan több mint egy éve lakatlanul áll. A házfoglalás bűncselekmény lenne, amiért akár egy évet is kaphat a kráker, vagyis a házfoglaló.