A teljes kép

Publicisztika

A közkeletűen romagyilkosságok néven emlegetett bűncselekmény-sorozatot a Magyar Nemzet már a kipattanása óta követi, napi rendszerességgel ad számot fordulatairól. Az orgánum élénksége tavaly augusztusban, amikor a rendőrség letartóztatott négy gyanúsítottat, csak fokozódott, s az új évre már tetőzni is látszik - a napokban egymást érik a fogva tartott gyanúsítottak megszólalásai a lap hasábjain. Az egyik lehetséges gyilkos interjút ad, a másik - mert az ügyészség nem engedélyezte a beszélgetést - nyilatkozatot juttat el ügyvédjével a szerkesztőségbe. Mi jöhet még? Bármi, a konok tényfeltáró munka nem ismer akadályokat.

A közkeletűen romagyilkosságok néven emlegetett bűncselekmény-sorozatot a Magyar Nemzet már a kipattanása óta követi, napi rendszerességgel ad számot fordulatairól. Az orgánum élénksége tavaly augusztusban, amikor a rendőrség letartóztatott négy gyanúsítottat, csak fokozódott, s az új évre már tetőzni is látszik - a napokban egymást érik a fogva tartott gyanúsítottak megszólalásai a lap hasábjain. Az egyik lehetséges gyilkos interjút ad, a másik - mert az ügyészség nem engedélyezte a beszélgetést - nyilatkozatot juttat el ügyvédjével a szerkesztőségbe. Mi jöhet még? Bármi, a konok tényfeltáró munka nem ismer akadályokat.

A Magyar Nemzet idestova egyéves kampánya (ne szórakozzunk: hecckampánya) a következő - elég éles - képet rajzolja jelenünk e súlyos traumájáról, mindannyiunk szégyenéről, fájdalmáról.

Magyarországon pár ember sorozatosan cigányokat ölt, méregdrága fegyverekkel, pontos lövésekkel. A fogva tartott gyanúsítottak lehet, hogy elkövették a terhükre rótt bűncselekményt, lehet, hogy nem (tartózkodjunk a prejudikálástól), volt, aki ott volt közülük, amikor dörögtek a fegyverek, volt, aki nem, de annyi biztos, hogy hárman nem tudhatták egyszerre meghúzni egy vadászpuska ravaszát. Biztos az is, szól a Magyar Nemzet sztorija, hogy a gyanúsítottak nem lehettek egyedül, mert egyrészt hülyék, másrészt szegények hozzá, harmadrészt egészen rendes emberek, akik közül az egyik még romákkal is zenélt együtt, rasszizmust elítélő felsőruházatban. Az ilyen gyilkosságok elkövetéséhez amúgy sem kocsmai kidobókra, hanem profi szervezettségre, mélységi felderítő manőverekre van szükség, és rengeteg pénzre - s az is világos, hogy a gyanúsítottak bérből és fizetésből élő kisemberek, nem egynek közülük családja is van, hogyan is jutna még több milliós csodapuskára? Semmi kétség tehát, hogy valaki áll a gyilkosságok mögött; meglehet, maga a titkosszolgálat. E felbujtók szándéka nem más, mint szánalmat ébreszteni a bűnöző romák iránt, illetve bebizonyítani, hogy hazánkban tombol a rasszizmus. Autentikus roma vezetők is megmondják, hogy az ilyesmi felsőbb utasítás és háttérszervezettség nélkül lehetetlen, mert kvalifikáltságot igényel. Debrecenben is sokan tartják úgy, hogy az egész ügy csak lejáratási kampány a város ellen, mert az fideszes. És még arra is szolgál, hogy elterelje a figyelmet a kormány újabb és újabb megszorító intézkedéseiről, illetve a szocialista és szabad demokrata politikusok disznóságairól.

A rendőrség magatartása is csak homályt gerjeszt. De mondhatjuk ördöginek is. Már a gyanúsítottak elfogásakor is veszélybe sodorták az augusztus 20-i ünnepségek zsúfoltságában a fél Debrecent, a polgármester meglátása szerint. Ám üzelmeiket csak ezután kezdték el igazán, az egyik elfogottat például egy roma mellé csukták, s két hétig nem engedték tisztálkodni. Mindeközben gondosan titkolták a szakértői jelentéseket, az ügyvédek sötétben voltak kénytelenek tapogatózni. A rendőrkapitány maga osztotta ki jó előre az ítéleteket (életfogytiglant, persze). Holott - mint tudjuk az előzményekből - megfelelő rendőri és titkosszolgálati munkával megelőzhető lett volna az egész, mindenki élne ma is, míg meg nem hal. De nem akarták megelőzni, épp ellenkezőleg, azt akarták a felbujtók, tudjuk kik, hogy öljenek meg hat romát. Már csak a bíróság van hátra, de az elmondottakból következően fennáll a koncepciós eljárás veszélye, hisz tisztán látszik, hogy a kis halakkal akarják elvitetni a balhét. A lap megkérdezte a gyanúsítottakat (én? rasszista? mit képzel) és a környezetüket is (jaj, nem tudnának azok ölni, ismerem én őket, az egyik még kibucban is dolgozott).

Ez a történet, ha egyes részleteiben talán nem is okvetlenül, egészében mégis szemenszedett hazugság. A Magyar Nemzet céljait nem fogjuk találgatni - de amit most folytatnak, az több szimpla revolverzsurnalizmusnál. Hiszen a rendőrség és a bizonyítási eljárás teljes diszkreditálása, az igazságszolgáltatás hitelének és működőképességének durva kétségbevonása, a legalpáribb összeesküvés-elmélet szívós sulykolása nem történhet puszta politikai haszonlesésből. Nyilvánvalóan kell hozzá gonoszság és rosszakarat is - de leginkább a felforgatás szándéka. Mert mindez ha tetszik, ha nem, a rend felőrlésére tett átgondolt kísérlet.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.