A belendülő választási kampány nagy ütközete a nyugdíjasok szívéért és lelkéért folytatott lesz. Pontosabban a hülye nyugdíjasok százezres, ha nem milliós tömegéért, mely fantomcsoportozat hasonló szereplője a választási okoskodásoknak, mint a "hatszázezer rejtőzködő kisgazda" volt, vagy a "liberális elveket valló 25 százalék, aki pártot keres magának".
Hülye, finomabban fogalmazva elnehezült felfogású, belassult nyugdíjast bárki el tud képzelni, arról ismerszik meg, hogy a postás távozása után csak áll a konyhában, virágmintás slafrokban, tanácstalanul bogarássza a nyugdíjszelvényét ("hová tettem a szemüvegem?"), és nem érti, hogy mi mennyi rajta, és miért annyi. Ha felhívja a fiát vagy a vejét vagy a menyét, avval sincs kisegítve, "mama, ezer dolgom van, tessék már evvel békén hagyni". Kézenfekvő, hogy a sarokból ilyenkor előugrik egy jótét lélek, egy kis fideszes vagy emeszpés dzsinn, aki elmagyarázza a bácsinak. Még annyit érdemes tudni erről a nyugdíjasról, hogy nem csak gyagya kissé, de szavazáskor más nem érdekli, mint hogy mennyi lesz az annyi, minden másra, ha nehezen is, de szarik.
Milyen nyitó lépéseket tettek nagyobb pártjaink a maguk elé épp ilyen vonásokkal felfestett időskorú polgártársak általános irányába?
A legvadabb hazudozással indítottak. Természetesen egymásról. A Fidesz hirdetménye szerint "Gyurcsány és Mesterházy arra készülnek, hogy privatizálják a nyugdíjasok pénzét", mert a magánnyugdíjpénztárak átalakításáról szóló törvénnyel "magánkézbe akarják adni a nyugdíjpénztárakat". Ezt a Fidesz meg fogja akadályozni - fogadkozik a plakát. E közlésnek nemhogy egyetlen igaz szava, de értelme sincs, a magánnyugdíjpénztárak ugyanis magánkézben vannak (a hivatkozott törvény mindössze a szövetkezeti tulajdonformát cserélné fel egy hatékonyabb és felelősebb irányításra, amint azt múlt számunkban részletesen megírtuk, ráadásul még hatályban sincs, hisz az Alkotmánybíróság méricskéli), és evvel az erővel azt is lehetne mondani, hogy Gyurcsány kilopja a betétesek pénzét a bankból. Vagyis tulajdonképpen ez van mondva: éjszakánként teherautóval járja a pénztárakat, és lop. Egy csövön át felszivattyúzza a rohadék a nyugdíjasok pénzét a hegyre, és beraktározza az Apró-villa pincéjébe. Mesterházy csak trógerol, segít izzatagon a húszezresbálák le- meg felpakolásánál. Némiképp rafináltabb ennél az MSZP válaszcsapása, mely a Fidesz vonatkozó elképzeléseit "nyugdíjkatasztrófának" nevezi. Ehhez az alapot Varga Mihály mondása szolgáltatta, a fideszes expénzügyminiszter a Figyelőnek három hete adott interjújában az önnfenntartó nyugdíjrendszerről ("a svéd modellről") ejtett néhány jó szót, ebben a nyugdíjakat nem támasztja meg a központi költségvetés, mindenkinek saját számlája van, viszont tovább kell dolgozni benne, és csak a nagyon gazdag társadalmakban (momentán kizárólag a svédben) működőképes. E modellt mindazonáltal a Gyurcsány Ferenc által 2007-ben iniciált szakértői csoport is a lehetséges megoldások egyikeként jelölte meg, és ha egy baloldali pártnak nyilván nem is szabad, hogy tetsszen, bizonyára tartalmaz megfontolásra vagy legalább intelligens cáfolatra érdemes elemeket, amelyekről a versengő felek akár normális hangú vitát is folytathatnának. A következőkről például. Vajon járulékemeléssel, nyugdíjcsökkentéssel vagy korhatáremeléssel lenne érdemes nekilátni a nyugdíjkassza évi 500 milliárdos hiányát csökkenteni, netán egyikkel sem, hanem a likat tömje be, ahogy most teszi, a központi költségvetés? Netán legyen feleekkora a járulék és feleekkora a nyugdíj is, viszont mindenki tanuljon meg félretenni, bankbetétben, matrac alá, nyugdíjpénztárban, befektetési alapban, ingatlanban? És hogyan ne haljon éhen majd az a kábé 300 ezer honfitársunk, aki az elmúlt húsz bétézős, feketemunkás évben egyáltalán nem fizetett járulékot, s utána sem fizetett senki?
Hisz a kampány pont erre van kitalálva.
Ám miután az MSZP lecsapott, és a Fidesz erre visszacsapott, ilyen vita most nem lesz, bármennyire is ránk férne, eme el sem kezdődött vita horizontján felbukkant százezernyi elmegyenge fantomnyugdíjas szellemképe, és a dzsinnek mégis inkább maradtak a hazudozásnál. Ami ellen nekünk nincs elvi kifogásunk, igazat állítani sokkal könnyebb úgy, ha valaki hazudik előtte, és ha senki nem hazudna, igazat se lehetne mondani; a hazugság és az igazmondás dialektikája adja demokratikus közéletünk dinamikáját.
De ha mindenki hazudik, ott nincs semmiféle demokratikus dialektika. Momentán három milliméterre vagyunk a 13. havi nyugdíj kétoldali belengetésétől, és a 13. havi nyugdíj megígérése, majd megvalósítása egyszer már majdnem beletemette a hazát az agyagba. Legalább ezt a pár milliméter távolságot, ezt kéne megtartani.
