Publicisztika

Valószínűleg már senkit sem lepett meg, hogy a pécsi polgármester-választás után is vélt vagy valós jogsértésekről, csalásokról beszélt mindkét fél. 2002 óta minden választás körül, legyen az parlamenti, önkormányzati vagy népszavazás, rendre a "másik oldal" jogsértéséről lehet hallani - és a magyar választási szabályozás meg is ágyaz annak, hogy jogsértések százai övezzenek minden egyes szavazást. A "szavazószállítás", az "ajtótól ajtóig" kampány, valamint a kampánycsendsértés mind olyan megoldás, ami a hatályos jog szerint tilos, ám e tilalmak létjogosultsága mára szinte teljesen elenyészett - s aligha érthető, hogy miért ragaszkodik e tilalmak fenntartásához még mindig a jogalkotó. Ha ugyanis részletesebben is megvizsgáljuk ezeket a pártok által kampányeszközként alkalmazott, ám tiltott eszközöket, arra is rájöhetünk, hogy a jog, miközben védeni akar minket, ezzel ellenkező eredményt ér el.

Magyar Narancs, 2009. május 7. Hölgyek öröme "Távolról jött embernek mindig igaza van" - gondolja magabiztosan Törzsök Erika, a jelen pillanatban egy (!) százalékon álló SZDSZ politikusa, kisebbségkutató, szociológus, mellékesen az MSZP-kormány kisebbségügyi tanácsadója, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának vezetője. A kérdés-felelet játék, az interjúalany és a kérdező teljes meggyőződésbeli azonossága, cinkos összekacsintása nem véletlen.

Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága múlt keddi ülésén Hajnal Csaba, az MKB Veszprém kézilabdacsapat ügyvezetője avval állt elő, hogy ha nem kapnak "segítséget", szám szerint 100 millió HUF-ot, akkor nem tudnak a jelenlegi szinten működni a továbbiakban.

Az ingatlanadó bizonyos körülmények teljesülése mellett - mely körülményeket múlt számunkban részleteztük (Anyám, add el házad!, 2009. május 21.) - akár hasznos és jó intézmény is lehetett volna. Ám az ingatlanadó szinte abban a pillanatban elbukott, hogy a róla szóló beszéd kipörgött a köztérbe. Akkor, amikor Varga Mihály meg Kósa Lajos kacagva jelentették be, hogy a következő kormány első intézkedése az ingatlanadó eltörlése lesz, mert az igazságtalan, csak egy újabb sarc, átgondolatlan is stb. Ez nem vidám fejlemény, bár nem is meglepő: nevezett adónem lehajtott fejjel, egy kavicsot rugdalva maga előtt most csatlakozott a tandíj és a vizitdíj szomorú társaságához. Sőt, a múlt héten, Kósa és Varga fellépésével (tehát az első ingatlanadó-tervezet kiszivárgása után, amely tervezet még valódi ingatlanadót sejtetett, amelyet minden ingatlanra, a vállalati és állami, sőt egyházi tulajdonban állókra is kirónak, és amely valamilyen formában az önkormányzatokat gazdagítja - akik ezért számon kérhető helyi szolgáltatásokat nyújtanak) az ingatlanadó öt évre bukott el. Hisz egy ilyen nevű és/vagy tartalmú izét a Fidesz sose fog bevezetni - azok után, hogy Kósa és Varga most nagy gaudiummal nyilatkoztak állítólagos abszurditásáról? Sőt:

A holokauszttagadás tiltását pártolók első számú érve az, hogy a holokauszttagadás nem vélemény, hanem tömeggyilkosság előkészülete, a holokauszttagadókkal nem érdemes vitába bocsátkozni, hiszen tagadják a demokrácia konszenzuális minimumát is. Ezzel azt feltételezik, hogy a holokauszt eseményeiről, azok jelentőségéről szóló diskurzus kizárólag azt a célt szolgálhatná, hogy meggyőzze tévedésükről a holokauszttagadó fanatikusokat - erre pedig nincs esély. Még egyszer szeretném leszögezni, hogy véleményem szerint a holokauszttagadók állításainak nyilvános, korlátozás nélküli megvitatása és cáfolata ennél jóval többről szól. A helyes kérdés így hangzik: miért van jelentősége újra és újra a társadalom elé tárni a holokauszt megtörténtét és egyediségét alátámasztó történeti bizonyítékokat?

Nem tudom, miért ne lehetne vállalni, hogy bizonyos ideológiák alapállításaival szemben azért nincsenek érveink, mert nem is szükségesek. Ugyanis nem érvekkel állunk szemben, hanem alapvető társadalmi konszenzusok felszámolásának szándékával.

Múlt heti számunk Snoblesse Oblige rovatának "rés a présen" felzetű interjújában tévesen szerepelt, hogy a Kékszakállú írója Lengyel Menyhért. A szerző valójában Balázs Béla.

Magyar Narancs, 2009. április 30. Egy interjúban a megkérdezett azt válaszol, amit akar.

Magyar Narancs, 2009. április 9. Lévai Júlia: Iskolapélda; Passzolom - Válasz Lévai Júliának Magyar Narancs, 2009.

Egy fővárosi költségvetés napi ára 44 ezer forint - ötszázharmincvalahány milliárdért pimf tétel. Ám sokkal többe fog ez fájni a koalíciónak. Ma épp Kivágó Iván Györgyné egekbe szökő honoráriumától kéne rosszul lennünk: "Tízezreket kap Kivágóné két és fél órára..." (vannak ezzel így még páran a rokon szakmákban). Persze, hányunk mi is az egész históriától, de szerintünk nem a sztárgázsi, s nem is az "ősbűn" - ti. egy volt III/II-es tiszt kinevezése - okozza jelenünk legfőbb bajait.

Társadalmunk mind szélesebb rétegeit keríti hatalmába a jogos felháborodás amiatt, hogy ezek még mindig szabadlábon lébecolnak, és mert más értelmes elfoglaltságot immár hét éve nem találnak maguknak, azt csinálják, amit eddig. Lopnak.

Lapzártánk alatt fogadta el az Országgyűlés a nyugdíjcsomagot, melyet a kormány nagy lelkesedéssel és sebességgel készített el. A hosszú távon nehezen fenntartható rendszert előbb-utóbb mindenképp meg kell változtatni. De mi a helyzet az időzítéssel és az átgondoltsággal?

Mi a ménkűt jelent vajon az, hogy ebben az országban május 8-a és/vagy május 9-e úgy múlt el, hogy az egyetlen valamirevaló hír róla az volt: a köztársasági elnök nem megy el koszorúzni a Gesztenyéskertbe, az antifasiszta emlékműhöz, hiába hívta meg a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége? Az államfő válaszlevelében más irányú elfoglaltságaira hivatkozott, programjának utólagos ismeretében elárulhatjuk, hogy ez egy május 8-i kiállításmegnyitó volt, valamint és esetleg május 10-én kezdődő balatoni látogatásának előkészületei. A köztársasági elnök olyannyira elfoglalt volt, hogy arra sem talált időt, legalább pár soros üzenetet küldjön az ünneplőknek, amelyet azok felolvashattak volna, de ezen nem csodálkozunk, a balatoni látogatáson sok égető kérdés került, ahogy mondani szoktuk mi, újságírók, terítékre, a Tihanyi-félsziget kárhozatos beépítésén keresztül az üdülési csekkekig bezárólag (melyek fenntartása mellett államfőnk határozott hangon foglalt utóbb állást).

Súlyos vereséget szenvedett az MSZP a pécsi polgármester-választáson, és ezt az alacsony részvételre sem kenhetik: a 44 százalék egy normál önkormányzati voksolásnál sem számít kevésnek. Ráadásul Szili Katalin házelnök csapata beleállt a kampányba, vagyis az elszántsággal sem volt gond.