Az ingatlanadó bizonyos körülmények teljesülése mellett - mely körülményeket múlt számunkban részleteztük (Anyám, add el házad!, 2009. május 21.) - akár hasznos és jó intézmény is lehetett volna. Ám az ingatlanadó szinte abban a pillanatban elbukott, hogy a róla szóló beszéd kipörgött a köztérbe. Akkor, amikor Varga Mihály meg Kósa Lajos kacagva jelentették be, hogy a következő kormány első intézkedése az ingatlanadó eltörlése lesz, mert az igazságtalan, csak egy újabb sarc, átgondolatlan is stb. Ez nem vidám fejlemény, bár nem is meglepő: nevezett adónem lehajtott fejjel, egy kavicsot rugdalva maga előtt most csatlakozott a tandíj és a vizitdíj szomorú társaságához. Sőt, a múlt héten, Kósa és Varga fellépésével (tehát az első ingatlanadó-tervezet kiszivárgása után, amely tervezet még valódi ingatlanadót sejtetett, amelyet minden ingatlanra, a vállalati és állami, sőt egyházi tulajdonban állókra is kirónak, és amely valamilyen formában az önkormányzatokat gazdagítja - akik ezért számon kérhető helyi szolgáltatásokat nyújtanak) az ingatlanadó öt évre bukott el. Hisz egy ilyen nevű és/vagy tartalmú izét a Fidesz sose fog bevezetni - azok után, hogy Kósa és Varga most nagy gaudiummal nyilatkoztak állítólagos abszurditásáról? Sőt: ekkor még úgy is festett, hogy másra az egész, mint hogy szaporítsa azokat a témákat, amelyeket a Fidesz választási kampányában ügyesen aknázhat majd ki, aligha lesz jó. Szomorú nyugdíjasok idegesen kenyérhajat rágcsálnak a plakátkonyha sarkában, egy langaléta, cinikusan vigyorgó, Oszkó Péterre emlékeztető illető pedig épp kisurran a gangra, a zsebe tömve gyűrött ezerforintosokkal; és rá van írva az is, hogy lent a ház előtt vanuatui rendszámú BMW várja, amelyben egy Bajnai Gordon-szerű figura berregteti a motort.
Hogy e távlatok hatására vagy sem, de az ingatlanadó tervezete pár nap alatt gyökeresen átalakult, és elfogadott formájában már a saját szülőanyja nem ismerne rá. Vagyonadó lett belőle, az előbb megbukott, majd az AB által eltörölt luxusadó turbósított változata; adóalanyai jobbára budapestiek és egyéb nagyvárosiak lesznek, akik jobbára az átlagosnál kicsinyt jobb lakásban laknak; a célja pedig nem az önkormányzatok gazdagítása, hisz a befolyó összeg nagy része a központi költségvetést illeti, hanem a jövedelemtranszfer. A költségvetés beszedi a népesség gazdagnak tételezett részétől, majd újraosztja. Ideális alanya a hosszú autóval és hosszú orrú cipőben járó villatulajdonos, aki minimálbért húz ügyvédi irodájától, esetleg öntulajdonában álló vállalatától; aki nem ilyen, és mégis fizetni fog, hát, annak pechje van. 'vele fizettetik meg azt, hogy az adóhivatal nehezen bír utánanyúlni a simliseknek.
Ha van "baloldali" adó, akkor ez az, nem kétséges.
És e ponton fel is merül a kérdés: vajon nem valami ügyes mis-en-scéne-hez asszisztáltunk mi itt az elmúlt két hétben? A kormány egy rakás markánsan unbaloldali (ám elkerülhetetlen, az ország finanszírozhatósága szempontjából létfontosságú stb.) intézkedést nyelet le a szocfrakcióval, ezek mind a "megszűnik" szóval kezdődnek, és szerepel bennük a "támogatás" szó is. A szocpártban hiába horgad a népszeretet, annál most előrébb való az ország finansz. stb. Az ingatlanadóval szemben azonban szabad és lehet baloldalinak lenni. Nem akarunk ingatlanadót, azt aztán már tényleg nem, mert baloldaliak vagyunk, mondotta az MSZP. Ha nem, hát nem, mondotta a kormány a második változat előterjesztőjének klaviatúrájával. Hogy ezt a kormány a szocfrakció tudomásával, netán a vezetésével összjátékban csinálta-e, vagy az orránál fogva vezette őket (a saját érdekükben), az nyilván kinyomozhatatlan. De nem is nagyon fontos. A szocpárt kettős fedezékbe vonult, és begyűjtött egy pontot - nem mintha túl sokat számítana -, a kormány meg elvesztett egyet, amit nem is akart megnyerni. A Fidesznek dettó mindegy. Valódi ingatlanadó pedig nem lesz - ha mégannyi értelme is lett volna. A szokásos ügymenet, mondhatni.
