Tartalom

Narancs XXI. évf. 21. szám (2009-05-21)

Publicisztika

Publicisztika

Kibeszélni - Válasz Uitz Renátának és Lévai Júliának

A holokauszttagadás tiltását pártolók első számú érve az, hogy a holokauszttagadás nem vélemény, hanem tömeggyilkosság előkészülete, a holokauszttagadókkal nem érdemes vitába bocsátkozni, hiszen tagadják a demokrácia konszenzuális minimumát is. Ezzel azt feltételezik, hogy a holokauszt eseményeiről, azok jelentőségéről szóló diskurzus kizárólag azt a célt szolgálhatná, hogy meggyőzze tévedésükről a holokauszttagadó fanatikusokat - erre pedig nincs esély. Még egyszer szeretném leszögezni, hogy véleményem szerint a holokauszttagadók állításainak nyilvános, korlátozás nélküli megvitatása és cáfolata ennél jóval többről szól. A helyes kérdés így hangzik: miért van jelentősége újra és újra a társadalom elé tárni a holokauszt megtörténtét és egyediségét alátámasztó történeti bizonyítékokat?

Lévai Júlia

Publicisztika

Ha nem fognak az érvek

Be kell-e tiltani a holokauszttagadást?

Nem tudom, miért ne lehetne vállalni, hogy bizonyos ideológiák alapállításaival szemben azért nincsenek érveink, mert nem is szükségesek. Ugyanis nem érvekkel állunk szemben, hanem alapvető társadalmi konszenzusok felszámolásának szándékával.

Publicisztika

Helyesbítés

Múlt heti számunk Snoblesse Oblige rovatának "rés a présen" felzetű interjújában tévesen szerepelt, hogy a Kékszakállú írója Lengyel Menyhért. A szerző valójában Balázs Béla.

Publicisztika

Mérő László: Egotrip

Magyar Narancs, 2009. április 9. Lévai Júlia: Iskolapélda; Passzolom - Válasz Lévai Júliának Magyar Narancs, 2009.

Publicisztika

Mákvirágok a porondon

Egy fővárosi költségvetés napi ára 44 ezer forint - ötszázharmincvalahány milliárdért pimf tétel. Ám sokkal többe fog ez fájni a koalíciónak. Ma épp Kivágó Iván Györgyné egekbe szökő honoráriumától kéne rosszul lennünk: "Tízezreket kap Kivágóné két és fél órára..." (vannak ezzel így még páran a rokon szakmákban). Persze, hányunk mi is az egész históriától, de szerintünk nem a sztárgázsi, s nem is az "ősbűn" - ti. egy volt III/II-es tiszt kinevezése - okozza jelenünk legfőbb bajait.

Publicisztika

Veres vírus

Társadalmunk mind szélesebb rétegeit keríti hatalmába a jogos felháborodás amiatt, hogy ezek még mindig szabadlábon lébecolnak, és mert más értelmes elfoglaltságot immár hét éve nem találnak maguknak, azt csinálják, amit eddig. Lopnak.

Egotrip

Pálya a magasban

Egotrip

Fenn gang roskad, bolond

A cím ilyen formában teljesen értelmetlen, mivel anagrammaként csupán rejti a valódit. Az eredeti cím - Gordon, Banks of England - ugyanis a mai viszonyok között mindenkit félrevezetett volna: egyesek a direkt politizálás miatt rökönyödtek volna vissza, másokat a válság unalmas felemlegetése riasztott volna el. Pedig szó sincs direkt politizálásról. Legfeljebb indirektről. Már amennyiben azt a tényt politizálásnak tekinthetjük, hogy a jelenlegi miniszterelnök egyetemi évfolyamtársam volt, és az egyik közgázos teremtornán lőttem neki egy irgalmatlanul nagy gólt. Majdnem a félpályáról lőttem, szabadrúgásból, szinte laposan a jobb alsóba, mozdulni sem tudott. Legalábbis én így emlékszem, és mostanában mindenkinek így is mesélem. Majd legföljebb a szóvivője útján cáfolja. Az alábbi szöveg viszont direkte nem a gólokról szól, hanem éppen azok megakadályozásáról;

Komiszkenyér

Egotrip

Szenvedélyeink I. (Az önszeretet édenkertje)

A szeretet legegyszerűbb, legkiegyensúlyozottabb formája az önszeretet. Sok bonyodalomtól, lelki szaladgálástól kíméli meg magát az ember, ha rajongásának tárgya önmaga. Sohasem kell megismernie a reménytelen vágyakozás kínját, az elutasítás gyötrelmét - a viszonzatlan önszeretet logikai lehetetlenség. Az ilyen érzelmi függetlenséget azonban a kikosarazott világ nem nézheti jó szemmel: mit keres közöttünk az olyan, aki egyikünkért sem lelkesedik annyira, mint önmagáért?

Olvasói levelek
Belpol

Belpol

Ingatlanvesztés hitelbedőlés miatt - Ha leépül egyszer

Noha újabb és újabb civil szervezetek alakulnak a jelzáloghitelek, illetve a közüzemi számlák nemfizetése miatt lakásukat vesztők megsegítésére, a szociális szektorban dolgozó szakemberek úgy becsülik, hogy idén tízszer annyi kilakoltatás várható, mint tavaly. Év végére százezres nagyságrendűre emelkedhet a fedél nélkül maradtak száma.

Belpol

Tervek önkormányzati rendőrségre - Nem apácagárda

Közterület-felügyelők, polgárőrök, egyéb civil biztonsági szervezetek, őrző-védők: összesen úgy száznyolcvanötezren vannak. A rendőrök negyvenkétezren. Az egy állampolgárra eső ilyen-olyan rendfenntartók száma Európában nálunk a legmagasabb. Valami mégsem stimmel.

Az ingatlan- vagy vagyonadó és az MSZP

Belpol

Anyám, add el a házad!

Lehet érvelni az ingatlanadó mellett éppúgy, mint ellene, de az adónem célját nem árt szem előtt tartani. A válságkormány legújabb javaslatából viszont mintha már az egész értelme is eltűnt volna a nagy kompromisszumkeresés közben. Igaz, az új kormány valószínűleg úgyis eltörölné.

Külpol

Külpol

A cseh elnök vs. nagyjából mindenki - Václav Klaus úr útja X-be

A cseh szenátus a napokban elfogadta a lisszaboni szerződést, így elhárult az uniós reformszerződés hatálybalépését késleltető egyik akadály. Ám az EU-nak még meg kell küzdenie Václav Klaus cseh elnökkel is, aki nem hajlandó ratifikálni a dokumentumot. Vajon miért bízik Václav Havel utóda ily makacsul abban, hogy az ő igazsága fog győzedelmeskedni az uniós "hazugságok" fölött?

Külpol

Srí Lanka - Terror és vereség

A Srí Lanka-i hadsereg felszámolta a Tamil Haza Felszabadító Tigrisei (Liberation Tigers of Tamil Eelam - LTTE) utolsó tengerparti állásait, a röviden csak Tamil Tigrisekként emlegetett csoport legtöbb vezetője meghalt, és így a jelek szerint lezárult a világ egyik legrégebbi, kíméletlen eszközökkel harcoló függetlenségi mozgalmának a története. Meghalt a szervezet kultikus tiszteletnek örvendő alapítója, Vellupillai Prabhakaram - bár ezt a hírt az LTTE egyik vezetője lapzártánkkor még interneten cáfolta.

Trafik

Trafik

rés a présen - A lakatlan szigetre Bachot vinném - Farkas Zoltán gitáros

rés a présen: Játszottál a legtöbb kultzenekarban (Kontroll, Balkán Tourist, Sziámi-Sziámi, Keleti Fény stb.), aztán elmentél külföldre hamar. Mi történt veled ott, és milyen volt a visszatérés? Farkas Zoltán: 1986-ban kezdtem Párizsba járni, ahol bekerültem Rhys Chatham zeneszerző/gitáros/trombitás újjáalakuló zenekarába.

Trafik

tévésmaci - A sül megtapsolja Dieter Ulrich gólját

Pedig Athina néni szeme nem káprázott! A Vasmű bejárata előtt ott állt teljes régi valójában Lenin, bronzból és büszkén, karját - mintegy mutatva a helyes irányt - a gyár felé tárta, mintha az a húsz év el se reppent volna, s Athina néni újra friss ötvenesként futna. Teljesen érthetetlen, hogy lehetett ott még így reggel fél nyolc felé is, mikor Pityuék már az éj leple alatt megérkeztek vele.

Trafik

mi a kotta? - Hon- és vendégművészek

A legutóbbi alkalommal a Hasznos mulatságok 1828-as évfolyamából idézett írásunk, ám most, ha lehet, még mélyebbre hatolunk a reformkori sajtótörténet sűrűjébe. Ezúttal a Honművész nevezetű orgánum 1833-as, Rózsavölgyit üdvözlő sorait citáljuk: "Rózsavölgyi Márk úr a' magyar Árion, `s Bátskának volt Orpheusa, elhagyván Bácsmegyében helyezett több esztendei lakhelyét, Pestre költözött által.

Trafik

chili & vanilia - Fagyiszezon

A fagylaltgép érdekében szólnék. A házi fagylaltban az a jó, hogy a magunk választotta alapanyagokból valósíthatjuk meg a képzeletünk szülte ízeket.

Trafik

kertész lesek - DUNA-PARTI MATRÓZ KOCSMA

Okkal állíthatjuk, hogy a budai Duna-part Lánchíd és Batthyány tér közé eső szakasza az egyik leghatékonyabb turisztikai légypapír a fővárosban. De az idén nyáron valószínűleg elmarad a zsongás, a hosszú hónapok óta szétbombázott Bem rakpartra legfeljebb azok a veteránok kíváncsiak, akik két hétnél több időt töltöttek lövészárokban, és nyugodtan nevezhetjük szadistának az idegenvezetőt, aki a forgalmi dugó sújtotta Fő utcába tereli a német nyugdíjasokkal megrakott turistabusz helyismerettel nem rendelkező sofőrjét. Tudjuk, hogy attól még nem dől össze a világ, ha az idei pár száz japán turistának csak a Hősök teréről lesz gigabyte-okban mérhető felvétele, arra viszont nem vennénk mérget, hogy a tucatnyi étterem-tulajdonos, aki az elmúlt években nyitott többnyire teraszos helyet a környéken, ugyanezt gondolja.

Trafik

kulthírek

EUROVÍZIÓ: NORVÉG SIKER Fairytale című dalával a Minszkben született, de négyéves kora óta Norvégiában élő, norvég színekben éneklő és hegedülő Alexander Rybak nyerte az 54. eurovíziós dalfesztivált Moszkvában, így jövőre Oslo ad otthont a show-nak.

Zene

Zene

színház - MOLNÁR FERENC LILIOM

című darabja nem is örökzöld, hanem örökvirágzó. Rusznyák Gábor Kaposváron bekeretezi a klasszikus történetet: a kisföldalatti állomásán gyűjti össze a szereplőket.

Zene

Színház - Rémes-bábos - John Webster: Amalfi hercegnő

John Webster igen fiatalon vetette papírra a (korabeli szokásokhoz híven - lásd Shakespeare - különböző forrásokból átdolgozott) Amalfi hercegnőt, és szerintem maga sem gondolta volna, hogy a század egyik szuperpopuláris színpadi opusát sikerült létrehoznia; a színrevitel tekintetében bizony olykor verte Shakespeare-t (már ha leszámítjuk a Globe repertoárját). Rémdráma ez a javából; előbb egy, majd egy második család is belepusztul, valamint egy nem besúgó karakterű besúgó meghasonlik önmagával. Közben lázadás, öntudat, felmagasztosulás; titkos szenvedélyek, magasröptű ambíciók, összeesküvés és kegyetlen vérbosszú; nagyszerű és kisszerű halálok: van itt minden, csak győzzük meglátni, amit lehet.

Zene

lemez - LEÓS JANÁCEK

(1854-1928) életében és halála után is sokáig elsüllyedtnek számított, ma a 20. század egyik leggyakrabban játszott operaszerzője.

Zene

Könyv - Az üres fekete irka - Fabricius Gábor: Puha neon fejlövés

Ha van olyan, hogy trendszag, akkor Fabricius Gábor könyve egyenesen bűzlik. A 2009-es könyvfesztiválra piacra dobott könyvtárgy szinte minden tekintetben példamutató alkotás lehet a könyvszakma számára: profin megtervezett kötet, jól olvasható tördelés, igényes papír, szépen a szöveg közé szerkesztett illusztrációk, lekerekített lapélek. Jó kézbe fogni, forgatni, ráadásul, ahogy az egy média- és marketingterületen hírnevet szerzett alkotóhoz illik, a könyvhöz gondosan megtervezett weboldal tartozik, vonatkozó MySpace- és Facebook-profilokkal és a lelkesedéstől ájuldozó rajongói bejegyzésekkel. A kötet vizuális megjelenése szigorúan a két legdivatosabb színen, a feketén és a rózsaszínen alapul, amit a két, vonatkozó színű könyvjelző is megerősít. De várjunk csak:

Zene

folyóirat - CAFÉ BÁBEL

Vélhetőleg nem az "esszéfolyóirat" a legpiacképesebb műfaj napjaink kulturális kínálatában, így az sem kis eredmény, hogy a Café Bábel lassan húsz éve folyamatosan megjelenik, még ha az utóbbi időben kissé hektikusan is: tavaly egyetlen számát olvashattuk, de régebben is ritkán jött össze az előirányzott évi négy megjelenés. Ami nagy kár, hiszen a kifejezetten eredeti orgánum asszociatív szerkesztési elvei legtöbbször izgalmas interdiszciplináris párbeszédre adnak alkalmat.

Zene

Film - Ármány és szerelem - Ron Howard: Angyalok és démonok

A Da Vinci-kód előzményében egy svájci laboratóriumból ellopják az antianyagot, amivel a teremtést lehetne modellezni: a semmiből jönne létre tehát valami (az ilyesmi a moziban szokott legkevésbé sikerülni). A véres lábnyomok a levegőben egyenest Vatikánba vezetnek, meg egy titkos társaság, az Illuminátusok karmaiba, ők valami régi sérelemért akarnak a róm. kat. egyházon bosszút állni. Színre lép már ismert professzorunk, Tom Hanks (Langdon prof.), s mint az előző filmben (csak itt csinibb parókában) hozza a nagyon-nagyon okos tudósi formát. De itt az előzőekben megismert Audrey Tautounál kissé szexibb Ayelet Zurer (Dottoressa Vittoria Vetra) is, elég egy éles pillantása, és elhiszem: ez a nő egyaránt ért az antianyaghoz és a betegségek diagnosztizálásához, úgy, hogy közben a frizuráját is karbantartja.

Zene

film - CITROMFA

Az izraeli filmesek egy ideje rájöttek, hogy van élet az izraeli-palesztin konfliktuson túl is; talán ők is kezdtek belefáradni a témába, akárcsak nézőik. Mindenkinek jobb így: annak a kevés filmnek, ami eljut Magyarországra, nem elhanyagolható hányada meglehetősen jónak mondható - pláne, amelyek kerülik a mondott témát.

Zene

Film - Krisztusból bohócot - Darren Aronofsky: A pankrátor

Ezt a filmet is jócskán megelőzte a híre, hogy ez ám Hollywood egyik vezető csúnya, rossz fiújának (Mickey Rourke-nak) a nagy kambekkje, mit követett rettentő díj- és jelöléseső, Velencétől Boncidáig, s tovább. Be kéne tiltani a világ további zsugorodását, küzdeni kéne a globalizáció és az információáramlás ellen, mert így egyre unalmasabb ez az egész. Jelen esetben például e hírek sokkal érdekesebbek voltak, mint a mű maga.

Zene

esemény - MAGDI FESZTIVÁL

Szombaton autómentes volt a józsefvárosi Tavaszmező utca, és festett kartonkutyák végezték dolgukat a tűzcsapok mellett a műfüvön. A Horváth Mihály téri templom festett mását körülvevő pipacsmező előtt fényképezkedni lehetett, hogy aztán az igazi tövében, a cukrászdában vagy a Tavaszmező utca 6.

Zene

Rövidfilm - Légy résen - Kenyeres Bálint: A repülés története

Valami olyasmit írtunk négy éve a szerző Before Dawn című, dúsan díjazott korábbi kisfilmjéről, hogy egy mívesen megmunkált doboz, amibe azt raksz, amit akarsz. Éppenséggel volt tehát időnk azon gondolkodni, hogy most akkor ki kivel is van. Beülök a moziba, és azt mondom, hogy "na, film, lássuk, mit kezdesz velem"? Vagy inkább úgy, hogy beülök a moziba, jön a film, s azt mondja: "szépfiú, csinálj velem, amit akarsz"?

Zene

ÓMEN + ÓMEN II. (DAMIEN)

Az Antikrisztus eljöveteléről szóló filmek legnépszerűbbike 1976-ban készült, és a helyenként hisztérikus fogadtatás láttán két év múltán leforgatták a folytatást is (e kettőt tartalmazza a mostani kiadás). A Damien semmiben nem maradt el az első résztől; olyannyira nem, hogy 1981-ben Sam Neillel a főszerepben trilógiává nőtt a földre szállt Sátán története.

Zene

ISIS: WAVERING RADIANT

Annak idején, 2003-ban volt szerencsém látni az ereje teljében lévő Isist, ahogy az áttörést hozó Oceanic lemezzel Európában turnézva a gödöllői Trafo klubban felszántja és beveti az aprócska színpadot. Az Isis már azelőtt sem számított ismeretlen zenekarnak (első lemeze 2000-ben jelent meg), de talán a jó szimatú Mike Patton kiadójánál debütálva, az Oceanickel és az utána következő Panopticonnal találta meg igazán a saját hangját, és innentől kezdve számít a Neurosis farvizén felevickélő, elkoptatott kifejezéssel élve posztmetál bandák egyik élvonalbeli képviselőjének.

Zene

dvd - PIÁS POLÁK BÉRGYILKOS

Elég rosszul áll a lengyelek szénája (ez akár egy második rész alcíme is lehetne: Piás polák bérgyilkos 2: A lengyelek szénája). A család feje, Roman bácsi szerint mikor az írek visszatérnek Chinatownból, átveszik az egész várost, kivéve azt a kis részt, amit a feketék uralnak.

Zene

Kiállítás - "Holmi kis egyszerű scenát a szabadban" - Az impresszionizmus sodrában - Magyar festészet 1830-1920

Kíváncsi voltam, hogy a Kogart kiállítása hozzá tud-e tenni valamit a magyar festészet legjobban feldolgozott korszakához, amelyet ráadásul nem a bejáratott magyarországi terminológiának megfelelően hirdetnek, hanem az impresszionizmus egyetemesen kidolgozott népszerűségére bíznak rá. A gyanakvó természet már számító marketingesekről fantáziál. De a Kogart ezúttal olyan portékát akar eladni, amelyen valaki több évtizeden keresztül dolgozott, és ha itt-ott vannak is fenntartásaink, ennek a munkának a kutatói eredményességét senki sem kérdőjelezheti meg. Szinyei Merse Anna a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténészeként hosszú időn keresztül foglalkozott a XIX. század festészetével, mostani munkája pedig a Kogart Házban nem az a legitimációgyanús ügy, amely elő szokott fordulni olyankor, amikor a műkereskedelem saját céljainak rendeli alá a múzeumi szakmát. Szerencsésebb volna ugyan a két szféra különválasztása, mert a katalógus szövegében néhol furcsán veszi ki magát a kurátor múzeumi öntudata, de az is igaz, hogy a végeredményt tekintve mindannyian jobban járunk, ha a magánszektor szakmailag korrekt kiállításokba fekteti a pénzét.

Könyv

Könyv

A százéves költő - Mutat és eltakar - Radnóti Miklós (1909-1944)

Radnóti Miklós, tudjuk, a magyar holokauszt arcává lett. Ez jó is és rossz is. Jó, mert egy arc, egy kedves, szelíd, egészen picit szabálytalan arcú, de jóképű fiú arca elképzelhetővé tesz, átélhetővé tesz annyi mindent, ami amúgy alig-alig volna elképzelhető. Ez a fiú, aki megható tisztasággal volt szerelmes végig abba a lányba, akit még kamaszként megismert, aki hozzá írta még utolsó nagy verseit "Szerbia vak tetején", "sort sor alá tapogatva", akinek szőke haja a legutolsó dolgok egyike, amit üzenetül hagyott nekünk, mielőtt agyonlőtték ostoba, félállati és egyúttal jelentéktelen gazemberek, a miénk. Épp így, ilyen tisztán szeretnénk élni, "mint a széljárta havasok / lakói és oly bűntelen, / mint jámbor, régi képeken / pöttömnyi gyermek Jézusok". Ahogy a Költő. Aki formálja soraival a nemzet emlékezetét, akit sorain keresztül őriz a nemzet emlékezetében. Par excellence költő, hatalmas szereptudattal, az igaz szavak tudója egy méltatlan korban, ami csak még nagyobb szerepet ró rá: "Az égre írj, ha minden összetört."

Film

Film

"Valami abszolút felszabadultság" - Harcsa Veronika énekesnő

Az Erik Sumo Bandben tűnt fel néhány éve a most 26 éves, sokoldalú énekesnő. Rengeteg kortárs produkció vendég énekese volt már, 2005-ben pedig megalapította saját zenekarát, a Harcsa Veronika Quartetet, amellyel már három, Japánban is népszerű, listavezető lemezt adott ki. Tavaly diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessztanszékén, legutóbb pedig Nicola Conte zenekarával lépett fel.

Színház

Interjú

Színház

"Csak figyelnek egymásra"

Pokorny Lia színésznő

Az Új Színház társulatának ragyogóan optimista, mindig vidám tagja, a Beugró című nagy sikerű improvizációs tévéműsor állandó szereplője. December óta a Bűn és bűnhődés alapján készült Szonyában játszik fontos szerepet.

Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Rendszerváltás Kína olyan, szuperbiztonságos operációs rendszert telepített kormányzati és harcászati számítógépeire, amelyet az amerikai hírszerző és katonai ügynökségek számára eleve áthatolhatatlannak terveztek. Három csapás A francia törvényhozás féléves huzavona után elfogadta a hírhedt kalózellenes törvényt: ha a felhasználót háromszor elkapják jogvédett tartalom letöltésén vagy megosztásán, a szolgáltató letiltja az internetről, vádemelés, hivatalos ítélet és a védekezés lehetősége nélkül. Adatvédelem A görög adatvédelmi hatóság megtiltotta a Google-nek, hogy fényképeket készítsen az ország utcáiról a Street View térképes alkalmazáshoz. A hivatal a rivális görög szolgáltatás működését is felfüggesztette. Álszentség Az Apple törölte a Jézus-alkalmazást online boltja kínálatából.

Lokál

Lokál

Vaginaplasztika - "Ezt kérik érettségire"

"A punci kicsi és rózsaszín, a szépség globális, objektív és minden nőre kötelező." Aki mást lát a tükörben, levágathatja kisajkait, szűkítheti hüvelyét, vagy visszaállíthatja szűzhártyáját. Az elmúlt évek plasztikai sebészetének legdinamikusabban fejlődő ága nem veszélytelen; segítségével a nők egyszerre nyerik vissza önbizalmukat, és válnak a szépségipar rabszolgájává.

Lélek

Lélek

"Egy másik cégvezetőnél" - Marc Bahr remete

Az egyiptomi Fadzsúm oázistól jó ötven kilométerre, a sivatagban található a Gábriel arkangyal monostor, ami állítólag a VI. század óta működik. A legenda szerint egy perzsa varázslónak megjelent az arkangyal, és ennek hatására alapította meg a szent helyet. Ide vonult el a világ elől Marc Bahr közgazdász, aki valaha politikai elemző, a Sorbonne adjunktusa volt.