Publicisztika

Lassan három hete, hogy tudjuk: Kis János és Hack Péter még júliusban kiléptek a Szabad Demokraták Szövetségéből. Nem együtt és - amennyiben kilépésük okaként elfogadjuk azt, amit ők maguk megneveztek - nem is ugyanazon politikai megfontolásból. A tagság sújtottan áll. Vagy nem. Egy liberális tekintély is tekintély, ugyanakkor a liberális azért liberális, hogy akkor is gondolkodjon, ha egy tekintély emeli fel a mutatóujját: eddig, és ne tovább, majd e mutatóujjat határozottan, 90 fokkal lefelé, utána immár a megfelelő, vízszintes síkban ebbe vagy abba az irányba fordítja, és szól: mostantól erre! (Vagy: arra!)

AMagyar Államvasutak 1995 óta az átfogó reformok időszakát éli. Mostanra, 2002-re sokadik, eddigi legsúlyosabb pénzügyi válságába került. A "permanens reform", avagy inkább az egymást követő papírreformok és az egyre súlyosbodó pénzügyi válságok között nincs közvetlen ok-okozati öszszefüggés. Közvetett, több áttételen keresztül érvényesülő kapcsolat azonban annál inkább.

Az első az egyszerűbb, látszólag. Pret-a-porter a víz fölött. Tigrises pólóhoz viseljünk katonai helikoptert, garbóhoz bőrkabátot, és álljunk olyan testtartásban Matula bácsi ladikjában, mint Leonardo di Caprio a Titanicon, ha már cabrio az a lélekvesztő, mint hősleg tette ezt Orbán Viktor. A helikopterhez ma már kockás ing járja, bár a párizsi divat nagy barátja, Medgyessy Péter némileg karótnyeltnek tűnt, na ja, a Szajna sajna ritkán lép ki medréből a kifutóra, legalább az ing ujját, ha fölgyűrte volna, borzaska.

A honi úgynevezett jobboldal időről időre hajlamos arra, hogy belevesszen saját korántsem rejtett eszmetörténetébe, s annak foglyaként rendre elkövesse ugyanazon hibákat - melyek nyomán az erős ressentiment-nel kísért bűnbakkeresés is ismétlődhet újra és újra.

Kis János és Hack Péter kiléptek a Szabad Demokraták Szövetségéből. Számszerűen nem sok ez, lelkileg azonban korántsem kevés. Azon sem kell sokat gondolkodni, hogy mi váltotta ki e lépést. Nyilvánvalóan Magyarország jelenlegi miniszterelnökének múltja, illetve az ügy kezelése vezetett idáig. Az ügyet kísérő napi politikai cinizmus valószínűleg még egy marslakót is arra csábított volna, hogy sztratoszférikus magasságból köpjön a magyar politikára. Ugyanis e politika mindegyik, még komolyan vehető szereplője elég rendesen sérült erkölcsileg a közelmúltban. A kormánypártok azért, mert megpróbálták az ügyet egyfajta non chalance-szal kezelni: hát igen, ügynök vagy szigorúan titkos állományú tiszt volt bár, de magasabb feladataink nem teszik lehetővé, hogy ezzel az ügydarabbal érdemben foglalkozzunk.

Még előttünk az özönvíz, a tűzijáték és az anyaföld, mely befogad, de máris nyakunkon az önkormányzati választás, s az isten sem mentheti meg településeinket attól, hogy pár hónapra ismét Lutra-albummá változzanak. A pártok - legalábbis így vélné naivan az ember - mélyen magukba néztek az alig pár hónapja lezajlott országos voksolás után, s végre racionális személyzeti döntések következnek majd. Különösen attól a párttól várná az ember mindezt, amelyik tavasszal a saját előzetes várakozásaihoz képest bukott akkorát, mint az ólajtó, s most nyilván levon tanulságot, fizetést, rovást, kinek mi jár.

Urbán jó ütemű közbelépéssel előzi meg Van Nistelrooyt, ügyes testcsellel becsapja a rátámadó Giggst, továbbteszi a labdát Vincze Ottónak, az fölnéz, tértölelő íveléssel indítja Egressyt a balszélen, Egressy átveszi, egy kötény után megkerüli Keane-t, az alapvonalról bead, a kétségbeesetten hátrafutó Beckham estében épp Kenesei elé pöcköli a labdát, a csatár pedig elegánsan a hosszú, fölső sarokba emel. Védhetetlen, káprázatos, megalázó. A Puskás Stadion őrjöngve ünnepli az ötödik magyar gólt, csak le ne szakadjon a lelátó. Sir Alex Ferguson lemondóan rágja gumiját, ekkora előnyt még a félelmetes Old Trafford oroszlánbarlangjában sem lesz könnyű ledolgozni.

Vetítettek egyszer a Magyar Televízióban egy emlékezetes filmet a jugoszláviai háborúkról, Házak volt a címe. Szerepelt benne egy bosnyák, szerb, horvát vagy kosovói, mindegy is, milyen aszszony, aki a magyar menekülttáborban arról mesélt, hogy van neki egy gyönyörű álma. Ebben az álomban ő egy iciri-piciri fehér galamb, aki felszáll a levegőbe, elröpül a boszniai, szerbiai, horvátországi vagy kosovói, mindegy is, milyen faluja fölé, megkeresi az iciri-piciri házacskáját, melyből őt kiűzték az ő bosnyák, szerb, horvát vagy kosovói, mindegy is, milyen szomszédai, és beköltöztek.

Közelednek a választások, már csak négy év van hátra a következő szavazásig. A Magyar Köztársaság parlamentjének ezért igyekeznie kell, hogy napirendjére tűzzön olyan kérdéseket, amikről az időhiányra való hivatkozással végül nem szokott dönteni. Mint például az alkotmányjogi berendezkedésről vagy a választójogi reformról.

Tavaly decemberben, amikor a jeruzsálemi Héber Egyetemen előadásokat tartottam, néha az egyetem ebédlőjében ettem. A helyiség a Frank Sinatra nevét viselő Diákközpontban található, az Olajfák hegyén, az egyetemi város kellős közepén. Ebédidőben még akkor is nagy a tömeg, amikor - miként július utolsó napján - szünetel az oktatás. A bomba, amely e napon 13 óra 49 perckor felrobbant, srapneleket szórt maga körül. A detonáció olyan erős volt, hogy beomlott tőle a tető. Amikor e sorokat írom, az áldozatok névsorát még nem hozták nyilvánosságra. Lehet, hogy az én diákjaim közül is ott van néhány a hét halott és a 89 sebesült között.

Már csak nagyon keveset kell aludni ahhoz, hogy megtudjuk, mely politikusok álltak kapcsolatban az 1990 előtti állambiztonság valamely szervezetével. Az előjelek alapján - például az eddig kiszivárogtatott információk szerint az Orbán-kormányban volt a legtöbb egykori "ügynök" - a listán szereplők munkásságának megítélése, utólagos átértékelése/értelmezése hosszú hetekig vezető téma lesz a sajtóban. Hogy mik lesznek a kibontakozó vita/párbeszéd stb. főbb irányai, már most megmondható, ráadásul különösebb szellemi erőfeszítés nélkül. Tehát: emelkedett moralizálások várhatók tisztaságról, tisztulásról vagy éppen meghurcolásról, sárdobálásról, miegyebekről; a kárörvendő triumfálásoktól sem ment meg minket senki (mi is van a hálózatok kormányával, polgárkáim?), mint ahogyan az ezeket a kommunista összeesküvés teóriájával hárítani igyekvő reakcióktól sem. Utóbbi egyik alapverziójával a Medgyessy-bizottság hétfői zárt ülésén Kövér László már elő is rukkolt: lapinformációk szerint a volt főtitoknok arról értekezett, hogy a rendszerváltás alakításában fontos szerepet játszottak a pártokba befurakodott szigorúan titkos tisztek. És nagyon nagyot csalódnánk, ha ezt a "fölvetést" nem gondolnák végig nagyon rövid időn belül nagyon sokak. (Innen amúgy csak egy lépés az a cinikus Grósz Károly-i idea, miszerint az 1989-1990-es fordulat voltaképpen szovjet forgatókönyv szerint zajlott. Vagy említsük a Grespik-féle teóriát a "rózsadombi paktumról"?)

Mit kívánunk a Magyar Nemzettől? Semmit. De ha kötelező lenne, akkor talán csak annyit, tényleg csak egy kicsiséget: ne vegyék már annyiszor a szájukra a sajtószabaság kifejezést, mert az komoly dolog. Tetszik, nem tetszik: szentség, a hétszentségit. Bemocskolni persze kevés a Magyar Nemzet, ők azt nem bírnák, de arra sem használható, hogy ki-ki (most az M. N.) egyéni szociális problémáit takargassa vele. Pláne az ne tegyen így (most az M. N.), aki az elmúlt években számos alkalommal ment szembe a sajtó szabadságával.

Egy évvel ezelőtt indult útjára a diákhitelezés Magyarországon. Nagy reményekkel: akik részt vettünk a koncepció kidolgozásában, úgy gondoltuk, hogy sikerült egy olyan rendszert tető alá hoznunk, amely egy idő után képes lesz a szükségesnél több állami, adófizetői finanszírozás nélkül és az esélyegyenlőség elvének érvényre juttatásával biztosítani a továbbtanulni vágyó fiatalok diplomához jutását - és amely autonóm, a politikától független módon képes igazságosan szabályozni ezt a fontos társadalmi problémát.

Hogy lett volna finomkodás Csillag István gazdasági miniszter és a kormány más, vélhetően szocialista tagjai és elsősorban a miniszterelnök között a sztrádaépítés ügyében, még jóakarattal sem mondható. Bár az is igaz, hogy nyilvánosan senki nem sértegetett senkit. A miniszter nem mondott le, és nem is szólította fel őt erre senki. De a konfliktus súlyos volt, efelől aligha lehetnek kétségeink.