Vészkapus

  • 2002. augusztus 15.

Publicisztika

Még előttünk az özönvíz, a tűzijáték és az anyaföld, mely befogad, de máris nyakunkon az önkormányzati választás, s az isten sem mentheti meg településeinket attól, hogy pár hónapra ismét Lutra-albummá változzanak. A pártok - legalábbis így vélné naivan az ember - mélyen magukba néztek az alig pár hónapja lezajlott országos voksolás után, s végre racionális személyzeti döntések következnek majd. Különösen attól a párttól várná az ember mindezt, amelyik tavasszal a saját előzetes várakozásaihoz képest bukott akkorát, mint az ólajtó, s most nyilván levon tanulságot, fizetést, rovást, kinek mi jár.

n Még előttünk az özönvíz, a tűzijáték és az anyaföld, mely befogad, de máris nyakunkon az önkormányzati választás, s az isten sem mentheti meg településeinket attól, hogy pár hónapra ismét Lutra-albummá változzanak. A pártok - legalábbis így vélné naivan az ember - mélyen magukba néztek az alig pár hónapja lezajlott országos voksolás után, s végre racionális személyzeti döntések következnek majd. Különösen attól a párttól várná az ember mindezt, amelyik tavasszal a saját előzetes várakozásaihoz képest bukott akkorát, mint az ólajtó, s most nyilván levon tanulságot, fizetést, rovást, kinek mi jár.

A várt káderpolitikai döntések bejelentése nem is késett sokáig: Schmitt Pál MOB-elnök után itt az újabb homo novus: Katzirz Béla, az egykori válogatott kapus, aki szűkebb hazájában, Pécsett próbálja megszorítani a négy éve hivatalban lévő polgármestert, a helyi erős embert, a szocialista Toller Lászlót. Kérdés persze, hogy a már egyszer (sőt többször) lemoszkovitázott pécsi polgárok (s akkor még nem is szóltunk a prolikról) mennyiben érzik majd ajándéknak az egykori csodakapust, akinek városbéli sportpályafutását (különösen az utolsó éveket) korántsem övezte akkora rokonszenv, mint ahogyan azt a gyerekkorukban alighanem egyéb futballcsapatokért szorító fideszes személyzetisek tudni vélik. Ez persze ennyi idő elteltével tulajdonképpen már mindegy is, s nem érdekes az sem, hogy mit éreztek egykoron a pécsiek, amikor azt olvasták a Népsportban, hogy a Béla megint páncélkesztyűt, páncélmellényt öltött; elvégre a kapus is emberből van, ő is hibázhat, egyáltalán nem biztos, hogy eladta az aktuális meccset, a szurkoló/választó meg ne legyen már annyira biztos abban, hogy mindig az az igazság, amit a vaksi szemével lát, vagy amire a csökött agyával következtetni bír. Legyen elég annyi, hogy egy újabb egykori élsportolóval bővült a Fidesz saját válogatott kerete, s ez mindenesetre arra ösztönzi az embert, hogy elgondolkodjon, milyen is az a preferált mentális típus, melyet az egykori kormánypárt mintegy példaképül állítana a választók elé. Netalán a hetvenes-nyolcvanas évek focistája, aki tessék-lássék hajt, azután ha virítanak, menten lefekszik? Ugye nem? És miért pont a kapusok? Emlékezhetünk, a honi jobboldal már felemésztett két egykori klasszis hálóőrt, de hát ha egyszer az óvatlanul rossz pályára tévedő Mészáros Bubu és a legendás Fekete Párduc is kevés volt a kannibál bolsevikik elleni harcban, miért gondolják, hogy Béla majd jobb lesz? Meg aztán honnan kerül mindenhová megfelelő számú és mennyiségű focista vagy egyéb élsportoló? Hozzon magával mindenki egy újabb balbekket, pardon, jobbszélsőt? Bizonyára tényleg kevés a rendelkezésre álló s ráadásul még megfelelő minőségű (nem teljesen agyatlan és legfeljebb csak egy icipicit korrupt) pártkáder, de azért ennyire nem kéne lemenni kutyába, ha úgy is mindegy. Vannak ugyanis olyan zónák, ahol egyik vagy másik fél számára tuti a vereség, s akkor kishitűen már csak annyi a szempont, hogy meg ne égjenek a jövő emberei (megnyugodhatnak: úgyis meg fognak égni).

S persze ez nem csak a Fidesz problémája: Gy. Németh szoci lordmajorjelölt bénázását látva az ember biztos benne, hogy akkor se nyerhet, ha a hétvégén elöntené a zöldár a Blaha Lujza teret. Ennek megfelelően nyugodtan kuncoghat Toller a Medgyessy-bizottságban, vezetheti Demszky a nyugdíjasokat Krisna-hardcore koncertre pogózni, alternatíva híján nem kell izgulniuk, ahogyan például Kósa debreceni fideszes polgármesternek sem. Egyszer talán eljön az az idő, amikor a Fidesz-vezetők önmaguk s az ország szempontjából racionális döntéseket hoznak, akár még káderügyekben is - félő azonban, hogy addig, jobb híján, kipróbálják az összes többi lehetőséget is.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.