Tartalom

MaNcs, XIV. évf. 35. szám, (2002.08.29.) (2002-08-29)

Egotrip

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság

Politológusok azt mondják (összevont szemöldök, legörbülő száj, remegő hang), hogy a politikai osztály most teszi magát teljesen tönkre, hiteltelenné válik, maradék népszerűségét is elveszíti, lehanyatlik a semmibe, magunkra hagy minket. Én nem tudom, akkor mi lesz, ha így lesz, csupa senki ül majd a parlamentben, kiürülnek a minisztériumok, a pártvezetők szégyentől égő arcukat fekete malaclopóba takarva sietnek majd a sötét utcákon. A kormányülésekről hangos zokogás és az ostorok csapkodása nyomán feltörő nyögés hallatszik majd, nem is lesz igazi ülés az, amikor három-négy miniszter le nem mond. Napnál is világosabb lesz, hogy aki politikus, az szemét besúgó (vagy ügynök, vagy szigorúan titkos akármi), vagy az volt, vagy besúgót (vagy ügynököt stb.) fedez, rejteget, védelmez, menteget, s ha egyik sem, akkor is megéri a pénzét, mert ilyen zűrös, maszatos ügyekbe ártja magát, kiszivárogtat vagy titkolózik, egykutya.

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Szépen áll a szakmám. Három eddig lebukottból három pénzügyes, telitalálat, mondhatni. A tízből tán nem jön már össze ilyen csúf arány, de azért a dolog így is kínos. Három, eleddig (sőt úgy néz ki, eztán is) magabiztos, szakmai babérokat learató úr, akiknek koszorúján most hirtelen előtűnik néhány régi tetű rágásnyoma. C´est la vie, mondhatnám könnyedén, de nem megy. Fogalmam sincs ugyan, hogy hány régi nemzeti bankos vagy PM-es kollégám került a titkosszolgálat hálójába, csak remélhetem, hogy egykori munkahelyeim nem voltak oly mértékben túlreprezentálva, miként e hármas találat láttatja.

Publicisztika

Publicisztika

Barotányi Zoltán: Tök negyvenszáz (Néhány szó kémekről, árulókról)

Mint arról bizonyára önök is értesültek, legalább egy tucatnyi egykori (és mostani) kormánytagról derült ki mintegy frissiben, hogy az egykori kommunista titkosszolgálat munkatársai voltak - vagyis, ahogy a naiv politikai közbeszéd mondja róluk, elárulták a saját fajtájukat, olyat pedig magyar ember ugyebár nem tesz, legfeljebb ha nagyon megszorítják.

Publicisztika

Zongor Gábor: A rendszerváltás vesztesei (Az önkormányzatokról)

Az 1990 óta eltelt időszak tapasztalatai alapján megállapítható: a magyar önkormányzati rendszer átfogó reformjára van szükség, mivel az önkormányzatok helyzete az évek múlásával - kormányról kormányra - fokozatosan romlik. A mindenkori központi kormányzatnak való kiszolgáltatottság erősödik, csökken viszont a települések autonómiája: azaz növekszik a társadalomirányítás központosító jellege. A jelenlegi megengedő, kijátszható, puha szabályok helyett alkotmányi és törvényi garanciákra van szükség, amelyek egyértelműen biztosítják az önkormányzatok gazdasági önállóságát, a hatékony működés feltételeit és autonómiáját.

Publicisztika

Dupla leszúrt

Lassan három hete, hogy tudjuk: Kis János és Hack Péter még júliusban kiléptek a Szabad Demokraták Szövetségéből. Nem együtt és - amennyiben kilépésük okaként elfogadjuk azt, amit ők maguk megneveztek - nem is ugyanazon politikai megfontolásból. A tagság sújtottan áll. Vagy nem. Egy liberális tekintély is tekintély, ugyanakkor a liberális azért liberális, hogy akkor is gondolkodjon, ha egy tekintély emeli fel a mutatóujját: eddig, és ne tovább, majd e mutatóujjat határozottan, 90 fokkal lefelé, utána immár a megfelelő, vízszintes síkban ebbe vagy abba az irányba fordítja, és szól: mostantól erre! (Vagy: arra!)

Belpol

Belpol

Egyszerűsített vállalkozási adó: Mint a mesében

A Pénzügyminisztériumban augusztus közepére dolgozták ki a még a választási kampányban megígért egyszerűsített vállalkozási adóról (eva) szóló törvény első olyan tervezetét, amelyet a szélesebb közvélemény is megismerhet. Az alapvető kérdések a következők: 1. Kik (mely vállalkozások) választhatják? 2. Miben és mennyiben más, jobb ez számukra, mint a jelenlegi adózási rendszer? 3. Mikortól és milyen feltételekkel lép(het) hatályba a törvény?

Belpol

Kényszervállalkozások Magyarországon: Kitermelni a gemkapcsot

Magyarországot a választási kampányok idején, amikor a megszokottnál is jobban mernek nagyot mondani a politikusok, gyakran nevezik "a vállalkozások országának". Az mindenesetre tény, hogy már csaknem egymillió egyéni, illetve társas vállalkozás szerepel a nyilvántartásokban. A több százezres magyar "üzletember-hadsereg" nagyobb része azonban kényszerből bétézik, káeftézik.

Belpol

Kilakoltatás Budaligeten: Útban vannak

A II. kerületi önkormányzat augusztus 13-án több telken leromboltatta azokat a házakat, amelyek addig ötven főnek nyújtottak szállást. A fedél nélkül maradókat, miután késő estig váratták őket a zuhogó esőben, két hétre ideiglenesen egy munkásszállón helyezték el. A kifizetett időszak kedden járt le; hétfői lapzártánkkor még nem lehetett tudni, mi lesz a tizenkét családdal.

Belpol

Eljárás védőoltást ellenző szülőkkel szemben: Oltás és kötődés

Védelembe vett egy négyéves kislányt a Győr melletti Vámosszabadi gyámhatósága idén januárban, és ugyanez vár 15 hónapos kisöccsére is, míg szüleik ügyében kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. Amint azt már több környezettanulmány is megállapította, a gyerekek a szülőkkel harmonikus, szerető családi környezetben, megfelelő körülmények között élnek. A meglepő intézkedésekre azért került sor, mert a szülők mind ez ideig megakadályozták, hogy a gyerekek megkapják az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat. Galántai Balázs és Stajrits Mónika, bár gyengül az ellenállásuk, egyelőre tartják magukat elhatározásukhoz.

Külpol

Külpol

Cyber hírek

Mamutpark Egy Szibériában talált mamut fagyott maradványai segítségével támasztanák fel a tízezer éve kipusztult fajt japán tudósok. A kutatók elsősorban az állat heréit szeretnék megszerezni, mert a konzerválódott spermával megtermékenyíthetnének egy indiai elefántot, de klónozásra is fel lehetne azt használni.

Külpol

Kulturális hírek

n LUCIAN FREUD A londoni nyár egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kiállítása a Tate Britain termeiben szeptember 22-ig nyitva tartó (majd Barcelonába és Los Angelesbe utazó) Lucian Freud-retrospektív. A mai realista brit festészet egyik legjelentősebb képviselője 1922-ben született egy berlini zsidó családban, Sigmund Freud unokájaként, 1933-ban települtek át Angliába.

Külpol

Schröder-Stoiber-tévévita: Bemelegítés

A német nézőknek évtizedeket kellett várni, hogy amerikai mintára náluk is rendezzenek tévés politikai párbajt. Vasárnap este a német televíziózás történetében először Schröder kancellár (SPD) és kihívója, Stoiber (CDU) megtette ajánlatát.

Zene

Zene

Könyv: Mindenki városa (Bajomi-Lázár Dávid-Simek Zuzana: Prága 2002-2003 (útikönyv és térkép))

Prága kicsit olyan, mint a politika vagy a foci: Magyarországon mindenki ért hozzá, mindenkinek van ott egy kedves/titkos zuga, tud egy olcsó szálláshelyet, ismer egy sztorit. Még aki ki sem teszi a lábát a Körúton túlra, az is úgy van vele, mint sajátjával. Az Arany Tigrishez címzett csehóban söre fölött mogorván ücsörgő Hrabal mindannyiónk atavisztikus emléke, akár láthattuk volna. Ilyetén módon nagy vállalatot vesz magára az, aki egy egész bédekkert szentel neki: földre hozná a várost a magasból.

Zene

Könyv: A demokrácia iskolája (Magyar badar - 300 limerik)

Akötet szerkesztője és válogatója, Várady Szabolcs a limericket (vagy magyarosan: limeriket) illetően egy alapvetően fontos megállapítást tesz az előszóban. E név elsőrendűen nem egy angol versformát vagy műfajt jelöl, állítja, hanem egy sajátos betegséget, amely befészkelődik az agyvelőbe, s azontúl "menthetetlen benne rezg". Be kell vallanom, hogy első olvasásra amolyan jópofaságnak véltem ezt a figyelmeztetést, a fanyar, angolos humor megnyilvánulásának. Nos, elért a méltó büntetés. Midőn már a harmadik éjszakán riadtam fel zaklatott álmomból arra, hogy egy limeriksor sürgősen párt keres magának (nem nyugszik addig, amíg "meg nem rimelik"), rá kellett jönnöm, hogy ennek

Zene

Könyv: S hó lesz nagy (John Updike: Majd ha fagy)

Tudom, hogy az lenne most a leghelyesebb, ha viharos gyorsan újraolvasnám a Nyúlcipőt, például, és néhány azt méltató kerekded mondat után ostyába csavarva sajnálkoznék egy sort a nemrég megjelent Updike-regényen. Se időm, se bátorságom újraolvasni a Nyúlcipőt.

Zene

Film: Mulat a felsőház (Robert Altman: Gosford Park)

Angliában a 19. század közepén jöttek divatba a "What did the butler see" elnevezésű voyeurautomaták. Néhány penny bedobása ellenében egy kulcslyukon át vetített vetkőző és szexjeleneteket lehetett látni, a peep show egyik első változata volt ez. Némileg hasonló elv szerint működik Altman új filmjének dramaturgiája.

Zene

Film: Csupaháj és Málészáj (Asterix és Obelix - A Kleopátra küldetés)

Vágjunk a közepibe: amit látunk, az az utolsó kecsketúró az idei nyári szünetben az aprónépnek, hogy ne legyenek szomorúak a vakáció múltán, ha nagyon szigorú vagyok: hogy kicsit jobban várják már a feleltetést (ennél még az is csak jobb lehet, mondanám, de elhamarkodottan, hiszen úgy tapasztaltam, hogy az érintett korosztály, némi kezdeti bizonytalanság után, szénné röhögte az amúgy is hangoskodásra használt buráját).

Zene

"Európában szabadabb vagyok" (Natacha Atlas)

Magyar Narancs: A hastánc igencsak divatossá vált az utóbbi tíz évben Magyarországon, nagyjából az ön rendszeressé váló fellépéseivel egyidejűleg. Mindebből arra következtethetünk, hogy komoly szerepe volt a közel-keleti női önkifejezés kultuszának térhódításában. Mekkora jelentőséget tulajdonít a nemének a művészetében?

Zene

Lemez: Megint egy (16 Horsepower: Folklore)

Kissé félek: olvasóink közül nem ismeri mindenki a 16 Horsepower zenekart. Elmondom a történetét röviden. 1990-ben Los Angelesben találkoztak a tagjai: a gitáros-bendzsós-bandoneónos-énekes David Eugene Edwards, a dobos Jean-Yves Tola és a bőgős Pascal Humbert. Ugyanabban a hollywoodi stúdióban dolgoztak díszletmunkásként, és ugyanúgy nem tette őket boldoggá a munkájuk, mint szabadidős zenekaruk, a Denver Gentlemen. A két francia, Tola és Pascal azelőtt a Passion Folderben játszott, David - denveri - előéletéből azonban messze maradandóbb nyomot hagytak prédikátor nagyapjának templomi muzsikái, mint azok a punkzenekarok, amelyekben tizennégy éves korától megfordult. Lényegében a nagyapja nevelte: együtt járták a Coloradót, terjesztve az igét. Édesapját korán elvitte a leukémia, s mint David egy interjúban mondta: (apja) végül hálát adott Istennek a betegségéért, mert annak hatására tért meg, különben alkohol- és drogfüggő bikerként (nem mindig szelíd motoros) még szerencsétlenebbül végezhette volna.

Sport

Sport

Kajak-kenu világbajnokság: Ők állnak a dobogóra

Elkezdődött Sevillában a 32. síkvízi kajak-kenu világbajnokság. A pazar szegedi Eb (tíz arany) után a nemzet elvárásai nem ismernek kompromisszumot: szénné kell nyernünk magunkat. A Narancs a dunavarsányi edzőtáborban zaklatta az élsportolókat.

Tudomány

Tudomány

Árvíz: A menekülő fóka

Emlékeznek Emír Kusturica Underground című filmjére? Amikor a belgrádi állatkertet bombázták. Vagy hogy ilyen messze ne menjünk, a mindenkori dunai árvizek gemenci beszámolóira. Pusztulás és védtelenség mindenütt. Jöjjön bármilyen kataklizma, az állatok is megadják az árát. Ingó és ingatlan javaik vesztése nem fáj rajtuk kívül senkinek, csak akkor jár nekik némi figyelem (mint suta sóhaj: jaj, szegénykék), ha elpusztulnak, ha sokan, ha minél többen pusztulnak el. A moldvai árvíz során néhány óra alatt 750 madarat, 150 hüllőt és száz emlőst kellett a prágai állatkert lakói közül evakuálni. Megfulladt egy gorilla és két libériai víziló. Meg kellett ölni egy elefántot, egy vízilovat, egy oroszlánt és egy medvét. A fókák menekülőre fogták.

Tudomány

Nagyvárosi természetbúvár: Darazsak

Nem mondom, hogy veszélytelenek, de a baleseteket leszámítva együtt lehet velük élni. Persze nem mindegy, hogy egybeszabott, darázsderekú, vagy rövid lábú darázs ólálkodik a baracklekvár körül, de szerencsére nagyon könnyű őket megkülönböztetni.

Lokál

Lokál

25 éves a Budapesti Planetárium: Határon a csillagos ég

Az első műsor 1977. augusztus 20-án volt a népligeti létesítményben. Azóta mintegy hetven új csillagászati-űrkutatási bemutatót tartottak, több mint huszonötezer alkalommal. A jubileumi előadáson Gy. Németh Erzsébet gyermekotthonban élőket látott vendégül. A főpolgármester-jelölt megígérte, mindent elkövet annak érdekében, hogy kicseréljék az elavult, 1968-ban gyártott vetítőberendezést, a főváros pedig támogassa, hogy az általános iskolások fél áron tekinthessék meg a programokat.