n Lassan három hete, hogy tudjuk: Kis János és Hack Péter még júliusban kiléptek a Szabad Demokraták Szövetségéből. Nem együtt és - amennyiben kilépésük okaként elfogadjuk azt, amit ők maguk megneveztek - nem is ugyanazon politikai megfontolásból. A tagság sújtottan áll. Vagy nem. Egy liberális tekintély is tekintély, ugyanakkor a liberális azért liberális, hogy akkor is gondolkodjon, ha egy tekintély emeli fel a mutatóujját: eddig, és ne tovább, majd e mutatóujjat határozottan, 90 fokkal lefelé, utána immár a megfelelő, vízszintes síkban ebbe vagy abba az irányba fordítja, és szól: mostantól erre! (Vagy: arra!)
Azóta és mindeközben a következők történtek.
Semmi.
Illetve mégsem.
A két kilépés után a szocialistákkal vállaltan rokonszenvező publicisták és elemzők nyugtatgatják a liberális pártot: igen, igen, nagy szüksége van rátok az országnak.
Talán nincs igazuk?
A választások táján írtuk, hogy a következő négy év titkos története az MSZP és az SZDSZ vetélkedése lesz a mindkét párt által megszerezhető szavazatokért, miközben a kormányzati munkában együtt kell működniük: azért, hogy ne kelljen új választásokat kiírni, és Orbán ne térhessen vissza a hatalomba. Mert evvel és nem mással bízta meg őket a magyar választók többsége. Ez a viszony jóval bonyolultabb, mint 1994 és 1998 között: akkor a liberálisok anélkül léphettek volna ki a koalícióból, hogy az ország kormányozhatóságát veszélybe sodorják.
Kis Jánost és Hack Pétert is az zavarhatta leginkább, hogy - szerintük - az SZDSZ az elmúlt két hónap során rossz lépéseket tett a koalícióban: legalábbis erre következtethetünk megnyilatkozásaikból, az Élet és Irodalomban és a Hetekben közölt Hack Péter-interjúkból, valamint Kisnek az SZDSZ vezetőihez intézett nyílt leveléből. De van-e a kilépők által nyilvánosságra hozott indokok között olyan állítás, amelyből valamely határozott, rövid vagy hosszú távú politikai elképzelés körvonalazódna, ennélfogva alternatívát jelenthetne a koalícióval vagy az SZDSZ jelenlegi koalíciós szerepvállalásával szemben? Van-e a kilépéseknek komoly megfontolásra érdemes politikai tartalmuk?
Hack szerint az SZDSZ túlságosan mohó volt a tárcák elosztása körüli alkukban, amivel eljátszotta a szocialisták bizalmát; az MSZP a Medgyessy-ügyben ezért makacsolta meg magát. Kis János az ellenkezőjét állítja: szerinte az SZDSZ által "kért vagy elfogadott tárcák semmiféle koncepcióra nem utalnak", és az SZDSZ feladta választási programjának sarkalatos pontjait is. Lehet, Kis azt az elképzelést forszírozta volna, miszerint az SZDSZ-nek az Egészségügyi és az Igazságügyi Minisztériumot kellett volna megkapnia, mellé még egyet, és a házelnökséget (a koalíciókötés táján néhányan a SZDSZ-ben e történetben utaztak, többek között a házelnökségre pályázó Fodor Gábor). Kis nem fejti ki bővebben e bírálatát, mint ahogy a koalíciókötéskor sem nevezte meg a koncepciózus tárcákat: ám gyanítjuk, a fajsúlyosabb minisztériumok követelése súlyos ellenérzéseket váltott volna ki az MSZP-ben - és nem tükrözte volna a választói akaratot sem. Akkor inkább Hacknak lehet igaza - ez meg legyen Medgyessy Péter problémája. Kis János továbbá - és ezen tényleg leesett az állunk - azt is egykori pártja szemére hányja, hogy "nem foglalt állást a példátlan méretű és ütemű személycserék ügyében". Kikre gondolhatott itt Kis János? A Fidesz-kormányzat által kinevezett, általános tekintélyű, köztiszteletnek örvendő, pártfüggetlen államigazgatási szakemberekre? Egy, egyetlen nevet, ha kérhetnénk! Megteszi egy jelentéktelen, szürke helyettes államtitkár is! Netán az ÁPV Rt. csúcsmenedzsereire? A Dunaferrt lenullázó Faragó Csabára? Kalmárra, a bomlott postásra?
Kis kifogásolja továbbá azt is, hogy a szabaddemokraták a Mécs-bizottság révén paríroznak abban a bosszúhadjáratban, amit a szocialisták Orbánék ellen folytatnak. De a Mécs-bizottságot nagy többséggel, ellenzéki támogatással szavazta meg a parlament: érdemi jogi kifogások működésével szemben eddig nem hangzottak el. Morális ellenvetések ugyancsak bajosan támaszthatók vele szemben: a természetes igazságérzet követeli meg, hogy ha tudunk Medgyessy ügynökmúltjáról, tudjunk azok esetleges érintettségéről is, akik őt épp erre hivatkozva akarják eltávolítani a kormányfői posztról.
Ne tegyünk úgy, mintha nem értenénk, miről van igazából szó. Kis Jánost, éppúgy, mint Hack Pétert a Medgyessy-ügy zaklatta fel. Kis János feltehetőleg még mindig úgy véli: az SZDSZ-nek nemcsak rá kellett volna kényszerítenie az MSZP-t a miniszterelnök-cserére, de ezt meg is tehette volna.
Nem kellett volna, és nem tehette volna meg. Nem kellett volna azért, mert a miniszterelnök szt tiszti múltja nem teszi semmissé demokratikus legitimitását. És nem is tehette volna meg, mert Kis stratégiájából (az SZDSZ ragaszkodik Medgyessy lemondásához) más, mint az SZDSZ kilépése a koalícióból és az előre hozott választások, nem következett volna. Amelyeken az SZDSZ nem került volna be a parlamentbe: nincs az a Fidesz-kormányt leváltani kívánó liberális, aki a kilépés után még egyszer az SZDSZ-re szavaz. De hogy nincs belőle ötszázaléknyi, az biztos. Kis János stratégiája, a váratlanul reciklált antikommunizmus, melynek célpontja az MSZP lett, az az MSZP, amelyet a rendszerváltás után, 1994-ben épp a liberális párt rehabilitált, majd most, 2002-ben, természetes módon fogadott el koalíciós partnerként, a semmibe vezette volna az SZDSZ-t. Nem holnap, holnapután, három év múlva: azonnal.
A friss közvélemény-kutatások szerint - a Medgyessy-ügytől nyilvánvalóan nem függetlenül - az MSZP népszerűsége a biztos pártválasztók körében 50 és 60 százalék között mozog. Ez húszpontos előnyt jelent a szétzilált jobboldallal szemben. Végzetes, ostoba önteltség ebben az ország "lelki elnyomorodottságát", meg a Kádár-rezsim össznépi rehabilitációját, meg súlyos erkölcsi válságot felfedezni. Új hívei nem azért szerették meg Medgyessyt, mert szt tiszt volt, és mikor ő szt tiszt volt, olcsó volt a kenyér, hanem mert aljas módon próbálták meg kicsinálni azok, akik a nyílt küzdelemben, áprilisban nem tudták megverni. (Olyan nagyon különben meg se szerették.) A népet nem lehet leszarozni, moral insanitynek nyilvánítani - egy képviseleti demokráciában, pártok számára pedig egyenesen ellenjavallt.
Kis János helyzetértékelése hibás volt. Kilépése abból a pártból, amelyet - többedmagával - ő alapított, egy ideig ő elnökölt, ám amely vezetésében immár évek óta nem vett részt, s amely politikájának alakításában formális, számon kérhető felelősséggel járó posztot nem töltött be, egyetlen logikus folyománya a Magyar Hírlapban június 19-én, Medgyessynek mennie kell címmel megjelent közleményének. Egy szabad ember szabad döntésével lemondott maradék, csekély politikai befolyásáról is. Ezen túl minden kötöttség nélkül bírálhatja a kormánykoalíciót, annak káderpolitikáját, kérheti rajta számon választási ígéreteit, programját (az első költségvetést mindazonáltal megvárnánk a helyében). Hisz az ügyeket immár végleg mások intézik.
